6. rész ( Annabelle szemszöge)

Lecicázott! Hogy volt mersze?! Engem?! Egy hercegnőt?! Azt hiszi, övé  a világ, mert edzeni jár. Legalábbis gondolom, hogy jár valahova. Mivel az ilyen izmokat nem a szél hordja össze. Alig bírtam ki, hogy ne érjek hozzá. A mellkasa biztos olyan kemény, mint a szikla...az a kerek fenék meg...
El ne ájulj már tőle, Annabelle, térj már észhez. Egy szemtelen tini fiú testére gondolsz. Ráadásul a meztelen változatára.
Megráztam a fejem és mentem biológiára. A szekrényemben kicseréltem a könyveimet és bezártam a mini tárolómat.
Merre van a biosz terem? Hmm...van még 10 percem. Akkor gyorsan körbe megyek a suliban, hátha meglelem azt a kistáblát, amin rajta lesz, hogy :BIOLÓGIA TEREM. Második emelet, 135-ös ajtó. Megjegyeztem. Benyitottam. Még a tanár sehol. Csak pár gyerek volt a teremben. Leültem egy üres padba és elrendeztem a cuccaimat. Csendben vártam be a tanárt. Nem sok kedvem van tanulni, főleg úgy, hogy már réges- rég megtanultam ezeket. Miért kellet apának beíratnia egy gimnáziumba? Nem hogy hagyna engem szórakozni, míg száműzve vagyok.
Felnéztem a táblára és leolvastam az óra címét.
Elég unalmas órám lesz...
Sejtek és gének......tiszta izgi...
Magamhoz vettem a füzetemet és felírtam a címet. Majd a tankönyvben is megkerestem azt az oldalt, ahol ez van. Megigazítottam a szemüvegem az orromon és olvasni kezdtem. Megszólalt a jelzőcsengő és mindenki berontott a terembe. Senki nem ült mellém. Nem is baj, legalább nem fog zavarni egy lélek se.
-Olyan szexi a helyettesítő tanár!- hallottam a hátam mögül a csajok csevegését.
Megforgattam a szemeimet és olvastam volna tovább, ha be nem csengettek volna. Sóhajtva csuktam be mindent és vártam be a tanárt. Becsukódott az ajtó. Mindenki a tanárra nézett. Én is rápillantottam.
Hát...ha lett volna nálam fémdetektor akkor kiakadt volna, az biztos. Hogy fér ennyi piercing egy emberre? Nekem csak a ködökömben van egy fekete gömböcske, azt se mutogatom, mivel tudom, hogy tilos a gimiben. Dehát na! Majdnem elővettem a telefonomat, hogy lefotózzam magamnak.
Kerek szemekkel kezdtem el számolni a férfi arcán lévő piercingeket.
Észre is vette, hogy mennyire figyelem, szerintem szóvá is tette volna, ha nem jön be az osztályfőnököm.
- Elnézést, hogy megzavartam az órát, de be kell jelentenem, hogy Mr Siverblode - intett a férfire - Fogja megtartani a szülőit helyettem, nekem továbbképzésem lesz. Viszontlátásra - mosolygott, majd elment.
Visszanéztem a férfira, akinek szintén olyan döbbent feje volt, mint mindenkinek.
Szerintem nem tudott erről az információról.
- Ebben az iskolában amúgy divat előre szólni? - kérdezte a tanár.

Erre mindenki zavartan dadogni kezdett. Én vállat vontam.

-Nekünk csak akkor szólnak, ha kell- mondtam.

- Éppen ez az. De a tanároknak is csak akkor szólnak. Mi van, ha délutáni programom van?! - sóhajtott. - Na, mindegy. Kezdjük az órát. Hiányzókat kérem.
-Édesanyám mondjuk nagyon hiányzik - motyogtam, mire mögöttem felnevettek a többiek. - Nekem legalábbis nagyon hiányzik az én anyukám, a többieknek is hiányzik? - fordultam hátra.
Mindenki helyeselt.

- Ismerem a poént, ha-ha - mondta fapofával. - Gyere, humoroska, gyere ki és mondd el a hiányzókat.
-Miért kéne nekem ahhoz kimenni? Hiányzik egy nagy darab, kigyúrt gyerek, akinek fekete haja van és szeret sötétbe rángatni embereket, meg a DÖK elnök mert dolga akadt.

- Fantasztikus. Akkor Nolan Yvern és a kis DÖK-elnök, de ő nemsoká befut - írta fel a füzetbe.
Vállat vontam, majd elkezdtem kifelé bámulni az ablakon.
A padban lévő csavart piszkáltam, mikor felfigyeltem, hogy a tanár megint engem figyel.
-Tessék mondani - mondtam tisztelettudóan.

- Semmi különös. Érdekes a... kinézeted - mondta mosolyogva, majd hozzákezdett az órához.

Érdekességeket mondott és néha kétértelmű poénokkal, vicces pofákkal vette a dolog élét. Némelyik poénja olyan rossz volt, hogy nem bírtam nem nevetni. De torkomra fagyott a nevetés, mikor a láttam, hogy a tanár megkarcolta a kezét és az a pici seb egyből be is gyógyult. Még csak piros se volt. Észrevétlenül elővettem a mobilomat és a pad alatt írtam Ramsynek.

Köhintést hallottam a vállam mögül. 

- Nem ma jöttem le a falvédőről, Annabelle - mondta a tanár szinte ijesztő mosollyal.
Lezártam a telefonomat.
-Arra mondjuk meg én vagyok kíváncsi, milyen C-vitamint szed- raktam el a telefont.

- Már ismerkedni akarsz? - kérdezte incselkedve. - Bocsi, diákkal nem kavarok.
-Én se egy kincsesládával - néztem végig rajta - Néhány testékszer még tetszik is de ez már sok nekem.

- Nem is neked kell tetszenem, szóval ezt megbeszéltük - mondta, ahogy felegyenesedett. - De attól még kérem a telefont - nyújtotta a kezét.
-Én ezt oda nem adom - ellenkeztem.

Ekkor rontott be valaki az ajtón. Az izompacsirta volt az. Lihegett, mintha futott volna. Áldottam az eget, elvonta a tanár figyelmét. Ránéztem az órára.
- Sikerült elintézni, Nolan? - kérdezte kedvesen a tanár. 

- Igen, maximálisan. 

- Akkor ülj le a maradék 10 percre.
Én elkezdtem meglapulni a tanár úr mellett.

- Ha most nem adod ide, nem fogod visszakapni az óra végén - mondta a szőke rám sandítva.
-Ha most nem adom vissza, akkor majd az igazgatónál fog landolni?- kérdeztem rá.

- Nem. Nolannél. És ő majd eldönti, hogy minek a hatására adja vissza.
Értetlenül néztem fel rá.
-Ennek így mi értelme van?

- Raphael, ne használj engem a gyermeteg büntetéseidhez. Egyszerűbb, ha az igazgatónál landol - mondta Nolan. - Mindig túlbonyolítod a dolgokat.
Ja, hogy ezek ketten ismerik egymást! Nem csoda, hogy mindketten furcsák...
-Kérem vissza óra végén ....- motyogtam, ahogy odaadtam a mobilomat.

- Ott lesz az asztalon - mondta, ahogy beletette a kosárba az asztalon.

Már volt ott pár mobil. Többen is próbálkoztak órán.
-Hogy állna a hátadba a hajnali görcs....-súgtam magam elé. Mögöttem már megszakadtak.
-Ti meg min röhögtök? -fordultam hátra.

- Raphael, ne szopassál már! Tuti nem vettétek végig ezt a 20 oldalt! És házi dolgozat?! - hallatszott Nolan hangja.
-Füzetvázlatot is írtunk - mutattam fel neki egyből az A4-es teleírt lapocskát a füzetemben.

- Magántanuló vagy, ráérsz - vont vállat a tanár.

Nolan sziszegve fújta ki a levegőt. Elfogadta a felé nyújtott lapokat és kivette a tanár kezéből. 

- Jó. Nap végére kész lesz.
Én vissza fordultam a tábla felé és elkezdtem rajzolgatni a füzetembe.
Nemsoká kicsengettek. A piercinges elköszönt, összeszedte a cuccát, de még az ajtóból visszaszólt.

- Várom szeretettel a szülőket.
Én erre elkezdtem gondolkodni, hogy ugyan honnan szerzek szülőt, mivel én nem mehetek el a szülőire. Összepakoltam és magamhoz vettem a mobilomat.
Kimentem az udvarra és leültem az egyik padra. Folytattam a rajzolást a füzetembe, a királyságom címerét rajzoltam, amin egy leopárd  meg egy  farkas volt lángokkal körül véve. Észre se vettem, hogy figyel valaki.

Pár méterre tőlem Nolan ült egy másik padon, ahogy odanéztem. Valami papírt töltött ki.
Vajon milyen papírt tölt ki?

5. rész (Nolan szemszöge)

Reggel majdnem elkéstem az órámról, mert a DÖK-elnök olyan szinten be akarta bizonyítani, hogy én nem lehetek az iskola területén, hogy az már röhejes volt. Hiába bizonygattam, hogy igen, sajnos buktam és már nem vagyok tanköteles, de szeretnék érettségit. A kis gizda gyerek nekem akart esni, hogy mit képzelek én itt, bla bla bla... Nem nagyon figyeltem a kirohanására, mert leginkább egy dühösen ugató kis mopszra emlékeztetett. Ahogy beszélt, leginkább csak meg akartam fogni a pofikáját és meg akartam bügyürgetni. Utólag visszagondolva kicsit érdekesen vette volna ki magát, az halálbiztos.
Azonban uralkodva magamon inkább megmutattam neki a magántanulói jogviszonyt igazoló okmányt, ami jobb választásnak bizonyult. Egyből odalökte nekem az órarendet és abbahagyta a pampogást.
- Kösz - mentem ki a teremből és minden tájékozódó képességemet bevetve közelítettem meg a földrajz-előadót.
Kis keresgélést igényelt, mivel voltak rejtett lépcsők, meg mindenféle folyosó és jelek, amik valószínűleg segítség gyanánt voltak kirakva az olyan eltévelyedő lelkeknek, mint nekem. Azért mondom, hogy valószínűleg, mert némelyik nyíl úgy utalgatott előre és hátra, mint egy rossz szappanopera forgatókönyve. Viszont hála valakinek odafenn az égben, sikerült eltalálnom a teremig.
A tanár éppen előttem ment be. Én már egyből mentem volna hátra, de szinte utánam nyúlva visszahúzott, hogy ne olyan sietősen, be kéne mutatkoznom. Rendhagyóan bemutatkoztam és levágtam magam az utolsó padok egyikébe. Nem hagytam időt a kérdésekre.
- Nolan, ma Spanyolországot vesszük. Kérem, kapcsolódjon be az órába - mondta a tanár úr, én pedig bólintottam.
Elővettem a frissen-a-könyvesboltból-még-műanyagszaga-van könyveimet és egy füzetet. Szorgosan jegyzeteltem, de néha le-lecsukódott a szemem. Azt hittem, hogy már semmi különös nem fog történni a nap alatt, de ekkor nagy csattanás kíséretében kitárult a teremajtó és egy szépség száguldott be rajta. A csattanás hatására kinyitottam a szemeimet hevenyészett párnámon (pad+felszerelés) és felegyenesedtem. Hebegve-habogva bemutatkozott a lány, majd leült valahova elém. Két pad választott el minket.
A tekintetemmel akaratlanul is követtem. Ne essék félreértés, láttam már szép lányt, sőt! Viszont ebben a lányban éreztem valami... különlegeset. Magamban ízlelgettem a nevét, Annabelle. Tetszett a hangzása és valahogy nagyon illett a lányra. Néztem a hátát, hogy rájöjjek, mitől van ez a különleges érzésem. Az egész testem bizsergett és szinte láttam megfodrozódni körülötte a levegőt. Aztán megfordult és egyenesen a szemeimbe nézett.
Az impulzus a kék szemeiben letaglózott. Képtelenül kék szemei voltak. Megdobbant a szívem. Nem tudtam máshova nézni, csak azokba a szemekbe. Elpirult a bájos arc.
- Ne most essen szerelembe a két új tanuló! - hallatszott a terem elejéből.
Szinte mérges voltam a földrajztanárra. A lány megszakította velem a szemkontaktust és enyhe elpirulással fordult vissza a tábla felé.
- Elnézést, tanár úr! - mondta lágy hangon és enyhén zavarban.
Elmosolyodtam. Nagyon tetszett a hangja. Nem olyan magas, mint általában a lányoknak, hanem egy kicsit mélyebb, enyhe karcos éllel. Olyan volt a sok tinédzser között, mint egy felnőtt nő. Kicsengettek.
Ez kizökkentett Annabelle-ről való elmélkedésemből. Felkeltem a székemről, a hátizsákomba sepertem minden cuccomat és mentem ki a teremből a hömpölygő embertömeggel. Ahogy a terem elejéből visszanéztem a lányra, újra láttam azt a fura lüktetést körülötte. Mintha egy délibáb lenne csupán. A levegő fodrozódott a teste körül, akár egy hősugárzóból.
Ezúttal nem képzelődtem. Tudtam, mit láttam.

Kiértem a folyosóra és az udvar felé vettem az irányt. Legalábbis vettem volna.
- Gratulálok, parancsnok - hallatszott a hátam mögül. - Bogarat ültettél apám fülébe.
Hátrapillantottam. A telepiercingezett Raphaelt láttam meg felém tartani. A diákok ösztönösen utat engedtek neki. Biztosan bekapcsolt a vészjelző az agyacskájukban. Kivéve a kis DÖK-elnököt.
- Ez egyszer tuti kinyíratja magát - dünnyögtem az orrom alatt a kis mopszra utalva.
- D-diákoknak n-nem lehet testékszert hordani az iskolában - mondta eléállva.
Remegett a kis mopsz térde. Raphael bő egy fejjel magasabb volt nála.
- Te vagy a DÖK-elnök, ugye? - kérdezte, ahogy félmosolyra húzódott a szája.
- Igen - húzta ki magát büszkén.
- Remek. Én vagyok az új helyettesítőtanár - mondta idegesítő mosollyal. - Be kéne állítanod nekem a projektort.
A DÖK-elnök álla a földet súrolta. Megfagyott. Beállt az agyhalál. Szinte láttam a képzeletbeli pulzusgrafikonját kisimulni.
- T-tessék? Ön az új helyettesítőtanár? - dadogott.
- Igen, talán valami bajod van vele? - szűkültek össze a szemei.
- Kit helyettesít?
- Ms Sinal-t, a biosztanárnőt - mosolygott. - Nézd meg nyugodtan. Mr Siverblode vagyok.
A kis mopsz már szaladt is megnézni a tanáriba. Raphael körülnézett az őt bámuló arcokra.
- Tűnés, kölykök! Nem vagyok cirkuszi látványosság - mondta szigorúan.
A diákok összerezzentek a szőke tisztem vérfagyasztó szürke tekintetétől. Nemsokára kiürült a folyosó. Raphael pedig odajött hozzám.
- Mi az, hogy bogarat ültettem apád fülébe? - kérdeztem ártatlan mosollyal.
- Ne add az ártatlant, kisfiam - mondta tanári stílusban. - Valaki megmutatta neki a küldetésnaplómat és valahogy a sok adat között pont kiszúrta a sikertelen küldetést, ami levitte a teljesítményértékelésemet erre a hónapra. Szóval engem is ideküldött, hogy fedezzem a csinos kis seggedet.
- Szerinted csinos a seggem? - emeltem meg az egyik szemöldökömet.
- És még azt mondják, kettőnk közül én vagyok, aki mindig rosszra gondol - forgatta meg a szemeit.
Felnevettem. Így volt. Olyanok voltunk kinézetre, mint tűz és víz. Viszont ebben a párosban a szőke herceg volt az, aki lépten-nyomon disznóságokra gondolt.
- Tényleg, ha már itt tartunk... - kezdtem. - Hogy is érted el, hogy Ms Sinal beajánljon téged helyettesítőjeként?
Mindentudó mosolyt villantott.
- Mondjuk úgy, hogy egy csúnya influenza ledöntötte a lábáról és nem tud felkelni az ágyból - mondta lassan ízlelgetve a szavakat.
- Influenza most már a beceneved? - vigyorogtam.
- Kuss - nevetett. - A lényeg, hogy itt vagyok, nem?
- Dehogynem. És nagyon örülök, hogy a kedvenc tanárbácsim újra itt van velem - sóhajtottam, akár egy lány.
- Fúj, ezt ne csináld többször. Ne melegedj, Nolan - hátrált egy lépést.
- Pedig szeretlek, tanbá' - vigyorogtam, mint egy idióta.
- Szopásért nem kapsz jobb jegyet. Tűnés, kölyök - hessegetett mosolyogva. - Ha dolgod lenne, hivatkozz rám.
- Igen, éppen tanárbácsival voltam a szertárban és megdolgoztam a jobb jegyért - húzogattam a szemöldököm.
Beintett és ott hagyott. Én pedig a másik irányba elindultam kifelé. Az udvar felett felhők takarták el a napfényt. Szinte félhomály volt. Én beálltam egy sötétebb sarokba, hogy kivárjam a szünet végét. Nem szerettem emberekkel beszélgetni. Nem vagyok jó társalgó.
Aztán megláttam Annabelle-t. Tekintete ide-oda járt, kis teste jobbra-balra fordult. Kicsit lengén öltözött októberhez képest. De mintha... keresett volna valamit. Vagy valakit. Kíváncsian figyeltem, ahogy nézi a szembejövő arcokat, de egyik sem a célpontja volt. Pedig szinte az egész suli kinn volt az udvaron. Elvonult a kis sarkom felé.
Én pedig nem tudtam ellenállni a lehetőségnek. Megragadtam és berántottam a kis vackomba.
- Talán keresel valakit? - néztem rá egy kis mosollyal.
- Miért néztél órán? - kérdezte enyhén összeszűkült szemekkel.
- Hé-hé, nyugi. Te aztán nem teketóriázol - mondtam feltartott kezekkel. - Be ne kapj.
Én voltam a magasabb bő egy fejjel, de szinte királyi arroganciával nézett rám.
- Nem állt szándékomban bekapni, mert vettem kaját.
Megértettem. Szóval ő ilyen kis arrogáns. Mintha én nem tudnék így nézni.
- Fantasztikus - húztam el a számat.
- Amúgy miért rántottál be ide?! - méltatlankodott, közben durcásan összeszorította az ajkait.
Szép szája volt.
- Tudod, nekem ez a fétisem. Random embereket rántok be random helyekre - vontam vállat idióta vigyorral.
Mintha felvillant volna a szeme egy pillanatra. Megborzongtam. Ismét láttam a fodrozódást.
- Elég érdekes fétised van. A hazugság is a fétised? - kérdezte a lány apró mosollyal.
Lefagytam. Hogy értette ezt?
- 2 perce beszélünk és ezzel vádolsz? Valamit nagyon benézhettem! - ráncoltam a szemöldököm.
- Pont te? - kérdezte azon a karcos hangján.
- Ezzel mire célzol?
- Mindegy, hagyjuk... - sóhajtott.
- Nem, nem, hallani akarom! Miért gondolod, hogy hazudtam?
- Mindegy, most mondtam - mondta a kis ördög vigyorogva.
Húzta az agyamat. Láttam az arcán. Kis démonka volt.
- Ez nekem magas - legyintettem, majd kijöttem a sötét lyukból.
- Te vagy a magas! - hallottam magam mögül.
Megperdültem, majd szembenézve vele elővettem csibész vigyoromat.
- Ez bók volt, cica?
- Megengedtem, hogy cicának hívj, Rosszfiú? - viszonozta a mosolyomat.
- A testbeszéded megengedte - húzogattam a szemöldököm. - Később, cica.
Ezzel intettem neki és ott hagytam. Becsengettek, én viszont nem a terembe mentem. Volt még egy-két elintéznivalóm a tetőre felslisszanó sráccal. Amúgy is bioszom lett volna, Raphael pedig az én oldalamon állt.