22. rész (Annabelle Szemszög)

Arra keltem fel az éjszaka kellős közepén, hogy valaki mocsok módra rázza a vállamat. De úgy isten igazából. Rendesen lendülete volt ennek az egésznek, 

Egyszer alszok jót ebben a házban, akkor is felkelt valaki! Komolyan mondom, amióta itt vagyunk Maszattal, egyszerűen nem bírtam végig aludni egy éjszakát se. 

Valamiért nekem a szomszéd szobának a kisugárzása olyan.... sötét. Úgy érzem, hogy valaki figyel engem ott bent. Ettől egyszerűen nem érzem magam biztonságban.  

Tehát nyomós okom van arra, hogy minden éjszaka megvárom, hogy Nolan elaludjon, majd bemászok mellé. De egy szava se lehet. Mindig az ágy másik végébe fekszek, ő nyomul az én oldalamra. 

Zavartan ültem fel az ágyban. 

- Hmm.... Mi történt? - dörzsöltem meg a szememet.

- Majdnem elcsábítottál, de szerencséd, hogy úriember vagyok - hallottam a rekedtes, még kissé álmos hangot.

Hátra néztem és éreztem, hogy elvörösödik az arcom. Premier plánba láttam azokat a tökéletes haskocákat meg azt az izmos mellkast. Az az isteni boxer meg hagyta látni azt a bizonyos V vonalat is, amit nem minden pasi engedhet meg magának. 

Ajkamba haraptam, de ahogy feljebb néztem a pasin, olyan öntelt vigyorral találtam szembe magamat. Mit is vártam?

Mondjuk van mire vernie magát, hisz ilyen teste csak annak van, aki foglalkozik is magával. 

Összefutott a nyál a számban. Be kell látni, Nolan dögös, nagyon. Minden nő álma. 

- Bocsánat, ha rosszat álmodsz majd ezek után miattam - vontam vállat, ahogy az ágy másik felébe húzódtam, majd visszabújtam a takaróm alá, amit magammal hoztam át a szomszéd szobából.

- Itt az ideje szerintem, hogy beszéljünk arról, miért is van egy hálótársam mostanság - a hangja szinte a fülembe szólt. - Nem panaszkodom, csak szeretném tudni az okát.

- Rémisztő a vendégszoba - szóltam hátra a vállam felett. 

Nem fogok neki hazudni. Ha egyenes vagyok vele, akkor nem lehet ebből baj. Pár másodperc csend következett. Majd egy fura hang. Mintha valaki fulladozna mögöttem.

- Ha ki mersz nevetni, megsértődök. - szólaltam meg megint.

- Csak jót mosolyogtam, démonka - egy vastag kar fonódott a derekamra és a nagy meleg test a hátamhoz simult.

Éreztem a mosolyt a tarkómon.

- Démonka? - feltámaszkodtam a könyökömre és hátra néztem rá. Teljesen hozzám volt simulva.

- Az vagy, shh, aludj, ne nézz rám - visszarántott vízszintesbe.

- Miért ne nézzek rád?

- Mert szörnyen nézek ki - mondta lányos hangon hirtelen.

Felkacagtam.

- Te mindig jól nézel ki, ne aggódj ezen. - súgtam, miután befejeztem a nevetést. 

A párnába fúrtam a fejemet, majd behunytam a szemeimet. Szinte egyből elaludtam az erős karok közt, amik közt semmi baj nem érhetett. 

XXXXX

Arra keltem fel, hogy fel-le ugrál alattam az ágy. Kicsivel az ébredés után rájöttem, hogy Dave és Izzy ugrálnak az ágyon.

Mikor észrevették nyitott szemeimet, Izzy rám ugorva kiszorította a tüdőmből a levegőt. Ez már kevésbé volt kellemes.

- Sikerült! - hajolt az arcomba a kislány nagy büszke mosollyal az arcocskáján - Élsz!

- Miért ne élnék, picúr? - vettem egy mély levegőt alatta. 

- Bátyó mondta, nézzünk meg, élsz-e még! - elterült rajtam a kis test. - Ugye élsz?

- Élek, élek csak aludtam, törpilla. - simogattam meg a haját. 

Imádom ezt a kiscsajt, tömör gyönyör esküszöm.

- Menjünk le! - mondta Dave határozottan, ahogy leugrott az ágyról. Izzy lelkesen követte.

Hátranézve nem láttam magam mögött Nolant, így felkeltem én is. Arra gondolta, hogy biztos mosdóban van vagy a gyerekek szobájában pakol. Felvettem a földre dobott köntösömet, mivel tudom, hogy oda ejtettem le hajnalban. Indultam le a földszintre. Megcsapta az orromat a finom rántotta és a pirítós illata. 

Ráadásul az isteni rántotta és pirítós illatra rájött a sülő bacon is, ahogy elszaglásztam a levegőben.

Alig két perc kellett, mire rájöttem. Megelőzött a szemétke a reggeli készítéssel! 

- Jó reggelt! - köszöntem, ahogy beléptem a gyerekek után. 

- Jó reggelt! - mosolygott rám a bűnös. - Bocsi, hogy felkeltettek, csak nem akartam, hogy elkéssünk az iskolából.

- Nem késtünk volna el. - raktam keresztbe a kezeimet a mellkasom előtt. - Mindig én csinálok reggelit, nem?- kérdeztem.

- Eddig mindig én csináltam reggelit - vont vállat. - Ülj le és egyél nyugodtan.

Durcázva huppantam le az egyik székre, a kicsikkel szemben. Ők egymás mellett voltak, még pizsamában. Nagyon édesek voltak a kócos hajukkal és a gyűrött, ruhácskákkal, amik rajtuk voltak. 

Alig telt el 3 perc, kaptam magam elé egy kávét. Kíváncsian beleittam. Olyan volt, ahogyan szeretem. Meglepve néztem Nolan-re. 

- Honnan tudtad, hogy hogyan szeretem a kávét?- kérdeztem.

- Tökéletes pár-alapanyag vagyok, még szép, hogy tudom - mondta egoista mosollyal. - Várj, mielőtt megkapom a szemforgatást, Dave-nek köszönd. Tegnap látta, ahogy elkészíted és leadta nekem a drótot.

Elmosolyodtam, ahogy a kisfiúra néztem. Tudtam én, hogy kedvel engem,csak lehet nehezebben nyitódik az új emberek irányába.

Megittam a kávémat Nolannel és megreggeliztünk mindannyian. Ezek után mindenki ment öltözni. Én gyorsan felöltöztem a vendégszobában, majd adtam Maszatnak is reggelit. 

Hajamat kifésültem meg fel is vittem egy kis sminket az arcomra. 

Mosolyogva húztam el a függöny. De ami az ablak mögött várt engem, az sikításra késztetett.

Be is húztam a függönyt. 

Mit keres itt? Honnan tudta, hogy itt vagyok? Mike egy félőrült ezt eddig is tudtam. De hogy idáig eljöjjön azért, mert engem akar? Miért nem bír elengedni?

Elléptem az ablaktól. Láttam az árnyékát, ahogy közelebb jön az ablakhoz, majd felemelve az öklét beveri az ablakot. 

- Nolan! Nolan! - kezdtem volna sikítozni, de hirtelen elment a hangom. 

-Sshh, Annabelle. - emelte fel a mutatóujját Mike, szemei vörösen villogtak, szénfekete aurája volt.- Velem jösz és nem lesz semmi bajod. - mondta, ahogy közelebb jött hozzám. 

Kezét a szemem előtt vitte el felém fordított tenyérrel. Számomra meg az egész világ megszűnt. 

Minden elsötétült. A sötétségben egy ismerős jelenet ragadott magával.

- Gyerekkorunkban nekem adtad a kezedet. Most miért gondoltad meg magad?- kérdezte tőlem Mike. 

- Azért, mert még nem akarok férjhez menni. - húztam ki magam. - 16 éves vagyok, élni akarok még. Nem pedig gyereket szülni meg egy háztartást vezetni. Ez nem nekem való.

- Ez nem fair! Most kell megkérnem a kezedet, mert olyan korba léptél, ami nagyon fontos. Le fognak csapni a kezemről. Én akarlak elvenni, semmi kedvem harcolni másokkal a kezedért. Mondj most igent és elkerülhetjük a konfliktusokat. - fogta meg a kezemet. 

- Ha így állsz hozzá a dolgokhoz, hogy nincs kedved harcolni a kezemért más hímekkel, akkor soha nem megyek hozzád, mert annyit se érek neked, hogy kardot ragadj. - rántottam el a kezeimet a kezeiből. 

- Akkor küzdök érted. Meglátod, küzdeni fogok! - emelte fel a hangját. 

- Nem fogsz! Nem érdekelsz mától, megértetted?! Menj el, nem vagyok rád kíváncsi. - ezzel elintettem a férfit, aki tetszett, de nem szerettem bele. Soha nem is fogok egy ilyen romlott lelkűbe belehabarodni. 

Mike szemei felvillantak, lassan a kék szemek bevörösödtek és mérges grimaszba bújt az arca. 

- Megszerezlek, ha akarod ha nem! Remélem, világos voltam. - morogta túlvilági hangon. - Már csak azért is, hozzám fogsz jönni, mert nem-et mondtál.  

Ezért van az, hogy ez a félőrült kerget engem és el akar vinni. 

21. rész (Nolan szemszöge)

Meghallottam a csobogó víz hangját a zárt fürdőajtó mögül és megnyugodva elmosolyodtam. Elővettem az utazótáskából a nagy paksamétákat, amiket csak rejtve mertem hazahozni. Kiterítettem magam elé a nappali dohányzóasztalára, majd tárcsáztam Jade-t. A harmadik csöngésre fel is vette.

- Hali, mit tehetek érted? - morajlott Jade mindig nyugodt hangja a telefonon túl.

Viszont fülsértő recsegés szakította szinte félbe a vonalat, illetve a dobhártyámat is.

- Au, mi a franc?! - szisszentem fel.

- Bocsánat, elfelejtettem, hogy nem bírod a csontfűrész hangját - kapcsolta ki azt az átkozott masinát. - Szóval, mi újság?

- Szemrevételeztem a harci zombijaidat - vágtam egyből a közepébe, ahogy elővettem a képeket az említett lényekről a paksamétából.

- Igen? Na, és melyiket választod a takarításra? - kérdezte szinte büszke apaként.

Jade nekromataként zombikat teremtett és mágiájával irányítani is tudta őket. Az erejéből fakadóan bizonyos időközönként új zombikat kellett létrehoznia, hogy ne váljon belőle egy kimondhatatlanul förtelmes, alvilági lény. Ezek a zombik alapvető feladatokra taníthatóak voltak, például takarításra, dolgok összerakására, főzésre - a mi esetünkben kihasználjuk a legalapvetőbb szükségletüket is, ami az élőhúsra való vágyakozás volt. Ha valami nagyon elszaporodik, kiküldünk pár szerencsést, akik megtömhetik a hasukat. Magam felügyelem, hogy melyikeket küldjük ki terepre, nehogy galiba legyen.

- A csatornarendszert az inasabb, karcsúbb lények tudják kitakarítani. Elemezted a populációt ott, ahogy kértem?

- Igen. A jövevényeknek igazuk volt. A kis, manószerű démonok teljesen eluralták a helyet és több vandalizmust is jelentettek a városban. Imádnak rombolni és lopkodni. A félelemből táplálkoznak, nem csoda, hogy olyan ritkarondák - mondta a tisztem.

- Hmm... - odalapoztam a frissebb zombik fotójához. - Zam evett már? - kérdeztem az egyik hölgyet ábrázoló fotóról leolvasva a nevet.

- Még nem. Bár őt még nem törtem be teljesen. Még mindig sok benne az ölési ösztön.

- De azért kordában tudod tartani? - kérdeztem kicsit aggódva.

- Persze. Ha másokat is küldök vele, nem lesz gond. Kitűnő vadász és nagyon hatékony, szag alapján követ akár egyetlen személyt is.

Ez egy csábító lehetőséget vetett fel bennem. A gazdag ficsúr ötlött fel bennem, aki olyan durván bánt Annabelle-el a minap.

- Ez a szag alapján levadászás rendkívüli lehetőségeknek adhat teret - elégedett hangom még nekem is feltűnt. - Tudod kutatni ezt a területet még tovább is?

- Juliusnak fel kell terjesztenem a kérést, de szerintem nem lesz akadálya - mondta a csámcsogó Jade.

- Remek - igyekeztem kizárni a belső szervek jellegzetes cuppogását, ami a telefonon keresztül áthallatszott hozzám. - Akkor Zam mellé még legyen Zoa, Zid és Roger.

- Vettem, főnök. Indulunk - mondta a nekromata. - Plusz kérhetek egy szívességet?

Ezen meglepődtem. Jade nem szokott szívességet kérni.

- Persze, mondd.

- Kinéztem egy ingatlant a város szélén, remek befektetési lehetőség lenne. Szeretném kicsit bővíteni a hatáskörömet - mondta Jade, ahogy a fémasztalán koppant valami a háttérben.

- Ez mit jelentsen? - kérdeztem gyanakodva.

Egy nagy sóhaj hallatszott.

- Meg akarom venni a városi hullaházat. Tudod, milyen körülményes megszereznem a testrészeket nap mint nap? Főleg az agyakat. Ki gondolta volna, hogy kismillió papír kell ahhoz, hogy elvigyél egy testet boncolni?

Heves szívverésemet nem is realizáltam egészen addig, amíg le nem lassult a megnyugvástól. Jade a barátom és a tisztem volt, bíztam benne, de mint minden épeszű személy, tartottam is tőle. Ha úgy kívánná a kedve, a fél várost lemészárolhatná, vagy még rosszabb, a klánunk vezetőségét is megtörhetné. Ő sosem volt hatalomvágyó, ami furcsa, tekintetbe véve az előző helyen betöltött titulusát.

- Parancsnok, itt vagy még? - kérdezte a nekromata.

- I-igen, itt vagyok - pakoltam el a képeket vissza a mappába. - Szerintem ésszerű kérés. Majd írok neked egy ajánlást, hogy meggyorsíthasd az átírási folyamatot.

- Köszönöm, Parancsnok, megtisztelsz.

- Én köszönöm, hogy segítesz nekünk - mondtam tisztelettel. - Ha megbocsátasz, még van egy kis dolgom.

- Természetes. Mi pedig indulunk. Szép estét.

- 'Estét - köszöntem, majd letettem.

Rendben, a takarítás elhárítva. A paksamétát betettem a kanapé alá, mire valami megcsörrent a kanapé alatt. Összeráncoltam a szemöldököm. Térdre ereszkedtem és bekukucskáltam a kanapé alá. Egy-két szilánkot találtam a szőnyegen. Kivettem őket a kanapé alól. Furcsállva néztem, hogy ezek vajon hová tartozhatnak.

Mire felismertem a mintát, a víz elzáródott a fürdőben és gyors tempójú slattyogásra figyeltem fel.

- Annabelle! - szóltam a slattyogó papucs gazdájának, mire a lépések megszűntek. 

- Igen, Nolan? - fordult felém a törölközőben lévő Annabelle.

Harapnivaló volt. Kecses, hosszú lábai bolyhos papucsba voltak bújtatva (biztos a sajátja, én nem tartok ilyet a házban), a falatnyi törölköző éppen látni engedte az erős, bársonyos bőrrel takart combjait, felül pedig a melleit tartotta. Tekintetem feljebb vándorolva a kecses nyakán, észrevettem, hogy megmosta a haját, a kis babahajak nedvesen göndörödtek a fül mögött. Arca ki volt pirulva. Kék szemei csillogtak a félhomályban, ahogy rám nézett.

Megköszörültem a torkom, hogy időt adjak magamnak arra, hogy eszembe jusson, mit is akartam. Kezemben a cserép jelentéktelennek tűnt egy pillanatra.

- Miért van vázatörmelék a kanapé alatt? - kérdeztem a bébiszitteremet.

Láthatólag zavarba jött, arca még pirosabb lett. 

- Baleset volt - vakarta meg a tarkóját.- Elfelejtettem feltakarítani ma......Hehe - nézelődött kínos nevetése közben.

Szuggeráltam. Forgattam az ujjaim közt a cserepet.

- Biztosan takarítottál, mert csak két ilyet találtam a kanapé alatt. Vagy a ház különböző részeibe szórtátok szét a darabokat? - kérdeztem enyhén incselkedve, már attól féltem, agyvérzést kap, annyi vér volt a fejében.

Megdermedt. Most a vizes hajába túrt. 

- Ellenőrizted a házat? Nem dugdosok semmit - mondta halkan.

Csak pislogtam azon, hogy hogyan elkezdett védekezni.

- Csak vicceltem, Annabelle, nyugi - tettem le a cserepet az asztalra, közben a szemeimmel megbizonyosodtam arról, hogy a táska nem kandikál ki a kanapé alól. - Nem igazán érted a poénjaimat, látom - nyújtóztam egyet. - Menj nyugodtan aludni.

- Jó éjszakát, Nolan - ezzel sarkon fordult, indult a vendégszobába.

Popsija majdnem kikandikált a törölköző alól. Kerek, telt fenék volt. Behunytam a szemeim, de már késő volt. Beleégett a fejembe.

- Faszom - motyogtam halkan szitokhangon, ahogy felkeltem a kanapéról. 

Annabelle elvonult a vendégszobába. Hallottam a kutya ugatását is, de első szóra elhallgatott. Beadtam a gyerekeknek a késői gyógyszert, majd én is elvonultam tusolni, majd elnyúltam az ágyon és néztem kicsit a tévét. A villódzás álmossá tett, így kikapcsoltam a tévét és kinyúltam a párnámon. Középre feküdtem, hogy érezzem, ha betolakodó mászna be az ágyamba.

***

Egy ujj bökdösött az alvásom közepén. Kipattantak a szemeim és egy fehér szempárral találtam szembe magam. A miniszívroham amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment.

- Mit akarsz, Daemon? - sóhajtottam halkan, ahogy a pulzusom normalizálódott.

- Ahhoz képest, hogy nem vagytok pajtások, eléggé rád van kattanva - mutatott egy kupacra az ágyamon.

Odanéztem. A hátamon feküdtem, a kupac feje pedig a hasamon volt. A fekete haj csillogott a holdfényben, ahogy a lány cicaként szuszogott a a köldököm felett valamennyivel. Az arcom felforrósodott.

- Nem vagyunk szeretők! - sziszegtem vissza a tündérnek.

- Ahhaaaaa, persze. A múltkor még hajlottam arra, hogy higgyek neked, de ez már több, mint nyilvánvaló! - sziszegte Daemon.

Kicsit mocorogtam, hátha lekerül rólam a feje, de ezzel csak azt értem el, hogy átkarolta a derekamat, mint egy párnát. Frusztráltam sóhajtottam.

- Csak mondd, mi van! - ütöttem Daemon karjába.

- Elkaptuk a merénylőt. A központban van bezárva - suttogta. - Holnap te vagy a soros, hogy kikérdezd.

Bólintottam.

- Ugye nem tűnt csak úgy el?

- Nem. A speciális cellát kapta meg, onnan én sem tudok megszökni - dünnyögte a küldött.

- Rendben. Most hess! - hessegettem a nagydarab férfit, mintha egy légy lenne.

Daemon csak megforgatta a szemeit és köddé vált. Pislogva néztem le a másik betolakodóra.

- Veled meg mit kezdjek, démonka? - simítottam meg a puha hajat.

Jó érzés volt, ahogy bizalommal törleszkedett hozzám. Nem tagadom, megmozgatott bennem valamit. Fejem a párnára hanyatlott. Vajon csak én vagyok az, akinek csak így bebújik az ágyába vagy bármelyik férfi ágya jó neki? Elkomorodtam a gondolatra, hogy Annabelle odabújik egy férfihez álmában. Te sem vagy szent, Nolan, emlékeztettem magam, ahogy néztem a kis összegömbölyödött alakot. Fel kellene ébresztenem, hogy átmehessen a saját szobájába, ahol biztonságban van és nem támadom le. De csak kellene.... Ujjam köré tekertem egy hosszú hajtincset. Az első alkalom véletlen. Másodjára bolond vagy. Harmadjára pedig én vagyok a bolond. Most a második alkalomnál tartunk és nagyon szeretném kihasználni a bolondságát.

Tehát Daemon sejtését tökéletesen igazolva finoman a karomba igazítottam a jövevényt. Formás teste elnyúlt a karjaimban, ahogy nagykifliként hozzásimultam hátulról. Betakartam magunkat, arcomat pedig a tarkójára simítottam. Mikor volt utoljára, hogy szánt szándékkal együtt aludtál valakivel? tettem fel magamnak a kérdést.

Túl rég. Orromat az illatos hajba temettem és nagyot szippantottam belőle.

Édes illata volt, de nem tudtam beazonosítani. Talán alma? Nem, ez talán... szeder? Még egyszer beleszimatoltam a hajzuhatagba... Ez körte, biztos vagyok benne. 

Félálombeli nagy tanakodásomat a kiskifli mocorgása szakította félbe. A karjaimban lévő csomag mocorgott a jelenleg lehető legrosszabb helyen, meglepően jó ritmussal. Majdnem kifordult a szemem, miközben eszembe jutott, miért is szeretem ennyire a kiskifli-nagykifli pózt.

- Hmmm....- motyogta, alig hallhatóan, mire mozdulatlanná merevedtem mögötte. Már agyaltam a póz elleni kifogáson, mikor álomittas hangja megint felcsendült. - Nolan.....- alig lehetett érteni de biztos voltam benne, hogy a nevemet hallottam. - Még, csináld még! - sóhajtotta.

Na ez kiverte az álmot a szememből, ő pedig álmában motyogott.

- Hogy mit csináljak? - tátogtam magamnak hangtalanul, majd éreztem az ördögi vigyort felkúszni az arcomra.

Ó, a démonka valami huncutságról álmodott, csak be kellett bizonyítanom. Finoman a füléhez hajoltam és lágyan megsimítottam az arcát. A szám majdnem súrolta a fülét, ahogy belesuttogtam a fülébe.

- Nagyon élvezed, kicsim, igaz? - dünnyögtem.

Édes, halk sóhaj hagyta el azokat a puhának tűnő ajkait. Vigyorogtam, mint a vadalma. Ideje lesz felébreszteni az ágyastársamat, nehogy olyan dolgok történjenek, amiket még én sem vállalnék fel.

20. rész (Annabelle szemszög)

Kimerülten adtam vacsit Maszatnak is. A gyerekek már aludnak, ha minden igaz. Azt hittem, másodjára jobban fognak viselkedni. Hihetetlen, milyen visítást letudnak nyomni egy tábla csokiért. Most nem adtam nekik és rosszabbak voltak mint tegnap. Szegény Maszatka is az ágy alatt bújkált végig.
Míg a pici kisállat a konyhában falatozott, gyorsan összeszedtem a nappaliban meg úgy az egész házban a játékokat. Ezek után felsepertem a tegnapi törött vázát a kanapé alól. Majd sóhajtva felmásztam a fürdőbe és ott kezdtem feltakarítani. A gyerekek fürdővízének 90%-a a padlón volt. A csempéken habocskák voltak. A wc papír le volt tekerve teljesen. A tükör is tiszta víz volt. Ohh basszus, és még festettek is a konyhában!
Nem is kéne azon csodálkoznom azon, hogy a fürdőszobai kézmosókagyló tele van színes foltokkal. De legalább megfürödtek, tiszták és egészségesek. És remélhetőleg alszanak.
Nem tudom mennyi idő telt el, míg takarítottam. De egyszer csak kis hangokra lettem figyelmes, amit Maszatka adott ki a földszinten. Gyorsan kikukucskáltam a fürdőszobai ablakból és megláttam Nolan kocsiját.
Jajj nekem, hazaért, én meg csuromvíz és izzadság vagyok!
Nehéz lépteket hallottam, ahogy közelednek a fürdőszoba felé. A tükörbe néztem és elborzadtam magamtól. A hajam csupa kóc, ráadásul szerintem Izzy kis bubis rágója is benne maradt, az arcom tiszta festék ahogy a pólóm meg a nadrágom is. Arról nem is beszélve hogy még mindig enyhén nedves a ruházatom. Egyre jobban hallatszottak a hangok én meg hirtelen ötlettől vezérelve a kád szélére ültem és próbáltam lazának tűnni.

Nolan fekete üstöke nemsoká meg is jelent az ajtóban. Látszott rajta, hogy pár másodperc kell neki a látvány feldolgozásához. 

- Öhm, szia - köszönt egy kis mosollyal. - Hát, te?
Elpirultam. Teljesen üres volt az agyam. A pillantásom a mellettem felakasztott törölközőre esett. Az is festékes volt! Szerencsére Nolan az ajtóból nem vehette észre hisz pont olyan szögben volt hogy én vettem észre csak.
Gyorsan le is kaptam onnan. Magam elé tartottan úgy hogy a tiszta rész Nolan felé legyen.
- Épp...... Készültem tusolni de rájöttem nem régiben hogy a vendég szoba lent van - heherésztem ahogy eloldalaztam mellette. - A gyerekek angyalok voltak - tettem hozzá és leiszkoltam a lépcsőn. A lenti fürdőbe menekültem. A házban már mindenhol rend volt. Tiszta volt minden, a játékok a helyükön, az asztalok le vannak takarítva, el van mosogatva, a fürdőt is rendbe tettem. Bementem volna a lenti fürdőbe, ha valaki nem kapja el a kezemet.

- Fürdés előtt jobb kivágni a rágót - mondta Nolan, akinek erős keze a csuklómra fonódott. - Hidd el, tapasztalatból mondom.
Magamhoz szorítottam a törölközőt véletlen se lássa meg a foltot, mert biztos vérszemet kap.
- Hogyan gondoltad kivágni? - kérdeztem rá.

- Egy gyerekekkel foglalkozó ismerősömtől kaptam egy vazelinszerű valamit, ami jóval kevesebb hajjal kiszedi a rágót.
Csak ott álltunk néztünk egymásra, tekintetünk egybekapcsolódott és hirtelen melegem lett. Fekete szemeiben vidámság honolt, ahogy néztem. Viszont pár másodperc után, megváltozott ez és valami megfoghatatlan, sötétebb érzés ragadott meg, ami nem akart ereszteni. Éreztem hogy az arcom felforrósodik és a pirulás a fülemig terjedt.
- Akkor....hozod azt a valamit vagy nem? Vagy most mi lesz? - törtem meg a csendet, mert már kezdett kínos lenni.

Nolan arca is kicsit kipirult, ahogy furán megrázta a fejét. Mintha valamit ki akart volna rázni belőle. 

- Hozom is, két pillanat - mondta elmélázva, ahogy sarkon fordult és eltűnt a konyha irányába.
Visszafordultam a tükörhöz. Próbáltam azért a körmeimmel kiszedni a rágót a hajamból. Teljesen elvörösödtem.
Kis kocogó körmöket hallottam, ahogy Maszat besétált hozzám a fürdőbe. Mosolyogva néztem le rá.
- Szia, Maszatka. Ugye hogy jól viselkedtek a gyerekek? - simiztem meg az apróságot.
A kutya a kicsi nyelvecskéjével kezdte nyalogatni a kézfejemet. Mosolyogva hagytam neki. Megsimogattam a kis pofiját. A kiskutya boldogsága rám is átragadt és kuncogva vettem fel és öleltem magamhoz. Az imádnivaló kis lényecske heves csaholással fogadta a szeretgetésemet.
Lépteket hallottam az ajtó felől és letettem a kutyust a földre.
Felnéztem és vártam, hogy a helyes bátyja a két rosszcsontnak bejöjjön megint azzal a különleges szerrel, ami kiszedi a hajamból a rágót.

- Szerencséd van, még van a palackban - tért vissza a srác, kezében egy... samponos flakonnal?
Kérdőn felhúztam a szemöldököm.
- Ha tudom, hogy samponnal jössz vissza, akkor inkább nem küldelek érte, hisz itt is van - fogtam a kezembe egy másik samponos flakont.
- Ez nem közönséges sampon. Csak ebbe tettem, hogy a kicsik ne akarják megenni - mondta Nolan, ahogy a kezébe nyomott egy kicsit és eperillatú, rózsaszín paszta lett a nagy tenyere közepén.
Finoman a kezembe fogtam Maszatot, hisz cibálni kezdte a fiú farmerját. Simiztem a fejét, közben a fejemet előre hajtottam Nolannek. Szemeim előtt a két nagy kéz összedörgölte a pasztát és a fejemet kezdte masszírozni. Ijesztően, korát meghazudtolóan nagy volt mind a keze, illetve mind ami a látóterembe került így, behajolva. Éreztem, hogy felforrósodik az arcom. Összeszorítottam az ajkaimat és csendben élveztem a matató kezeket a fejemen. A ruhám foltos lett, csak most vettem észre. Van rajta narancslé, paradicsomszósz, meg puding. Néha kezdem azt érezni hogy a két kis angyalka direkt belém törli a kezét/szájacskáját. Vagy direkt öntik rám a narancslevet. Behunytam a szemeimet. Dorombolni támadt kedvem attól hogy matatnak a fejemen.
Egy sóhaj szaladt ki a számon.
Fáradt vagyok és érzem hogy borzalmasan nézek ki.
- Megviselt a mai nap, igaz? - morajlott a srác hangja, miközben szépen a zuhanyzóhoz hátrált velem.
- Aranyosak a gyerekek és jól viselkedtek. - tértem ki a kérdés elől.
- Nem kell megjátszanod. Így is hatalmas szívességet tettél nekem, hogy hajlandó vagy rájuk vigyázni. Holnap elviszem őket magammal, nem muszáj vigyáznod rájuk.
- Nem játszom meg magam! Tényleg ügyesek és aranyosak. Szívesen vigyázok rájuk - még ha kitépik a hajamat akkor is, gondoltam.
- Valóban? Lenyűgöző - mondta, ahogy a fejemet a víz alá állította és szó nélkül megmosta a hajamat.
A rágógumi a lábam mellé esett és tényleg, húzás és sok haj nélkül sikerült kivennie. Hirtelen kapaszkodtam meg az erős karokban. Maszat kiugrott az ölemből és kiszaladt a fürdőből. Nekem kicsit hátra kellett dőlnöm, hogy Nolan alaposabban meg tudja mosni a hajamat. Olyan meghitt volt az egész, mint valami elcsépelt romantikus történet.
- A többi a te reszortod. Kivéve, ha velem akarsz fürdeni - mondta félreérthetetlen hangsúllyal.
Perverz. Tagadhatatlanul perverz. Kinyitottam a szemeimet és szembe néztem vele.
- Örülnél neki, ugye? - kérdeztem meg.
- Én emlékszem a reggelre. A reggelünkre. Akkor nem tiltakoztál - mondta egy féloldalas mosollyal.
- Félálomban voltam. Képzeld el. Te mit reagálnál, ha arra kelnél, hogy dörgölőzök?
- Azt suttognám, hogy 'csináld még, démonka, teljesen megőrjítesz' - vigyorgott.
Hirtelen megint melegem lett, nyakamig elvörösödtem.
- Démonka?
- Igen. Szerintem illik rád. Főleg a kajás húzásod után Raphael óráján - közben kezét elvette a fejemről. - Kész. Teljesen rágómentes lettél. Szólj, ha segítségre van szükséged a fürdéshez - közben kiment a fürdőből.
- Köszönöm - kuncogtam.
Hihetetlen ez a fiú. Nagyon sok a titkolni valója, érzem.
Ahogy azt is érzem, hogy rengeteg szeretetet érez a kistesói iránt, mindent megtesz értük. Engem is eltörölne a közelükből, ha valami olyat csinálnék. Mondjuk, ezt a két kis lelket ki bántaná? Rájuk kell csak nézni és elolvad a legfagyosabb szív is. Nem lehet rájuk haragudni, akkor sem, ha rágógumit kennek hajadba, vagy csak rád borítanak egy tál levest. Mindent olyan édesen csinálnak, legalábbis az én szívem nem haragszik rájuk. Sehogyan sem.
De ez a fiú. Tele van titkokkal, érzem, kíváncsivá tett engem. Nagyon....
Gondolatmenetemet Maszat szakította félbe, ahogy megharapta a lábamat.
- Jól van, téged is megmosdatlak elsőnek - dünnyögöm, ahogy a kezembe veszem.
A kád felé fordulok és csendben elkezdtem az esti rutinomat a  kutyusommal.