22. rész (Annabelle Szemszög)

Arra keltem fel az éjszaka kellős közepén, hogy valaki mocsok módra rázza a vállamat. De úgy isten igazából. Rendesen lendülete volt ennek az egésznek, 

Egyszer alszok jót ebben a házban, akkor is felkelt valaki! Komolyan mondom, amióta itt vagyunk Maszattal, egyszerűen nem bírtam végig aludni egy éjszakát se. 

Valamiért nekem a szomszéd szobának a kisugárzása olyan.... sötét. Úgy érzem, hogy valaki figyel engem ott bent. Ettől egyszerűen nem érzem magam biztonságban.  

Tehát nyomós okom van arra, hogy minden éjszaka megvárom, hogy Nolan elaludjon, majd bemászok mellé. De egy szava se lehet. Mindig az ágy másik végébe fekszek, ő nyomul az én oldalamra. 

Zavartan ültem fel az ágyban. 

- Hmm.... Mi történt? - dörzsöltem meg a szememet.

- Majdnem elcsábítottál, de szerencséd, hogy úriember vagyok - hallottam a rekedtes, még kissé álmos hangot.

Hátra néztem és éreztem, hogy elvörösödik az arcom. Premier plánba láttam azokat a tökéletes haskocákat meg azt az izmos mellkast. Az az isteni boxer meg hagyta látni azt a bizonyos V vonalat is, amit nem minden pasi engedhet meg magának. 

Ajkamba haraptam, de ahogy feljebb néztem a pasin, olyan öntelt vigyorral találtam szembe magamat. Mit is vártam?

Mondjuk van mire vernie magát, hisz ilyen teste csak annak van, aki foglalkozik is magával. 

Összefutott a nyál a számban. Be kell látni, Nolan dögös, nagyon. Minden nő álma. 

- Bocsánat, ha rosszat álmodsz majd ezek után miattam - vontam vállat, ahogy az ágy másik felébe húzódtam, majd visszabújtam a takaróm alá, amit magammal hoztam át a szomszéd szobából.

- Itt az ideje szerintem, hogy beszéljünk arról, miért is van egy hálótársam mostanság - a hangja szinte a fülembe szólt. - Nem panaszkodom, csak szeretném tudni az okát.

- Rémisztő a vendégszoba - szóltam hátra a vállam felett. 

Nem fogok neki hazudni. Ha egyenes vagyok vele, akkor nem lehet ebből baj. Pár másodperc csend következett. Majd egy fura hang. Mintha valaki fulladozna mögöttem.

- Ha ki mersz nevetni, megsértődök. - szólaltam meg megint.

- Csak jót mosolyogtam, démonka - egy vastag kar fonódott a derekamra és a nagy meleg test a hátamhoz simult.

Éreztem a mosolyt a tarkómon.

- Démonka? - feltámaszkodtam a könyökömre és hátra néztem rá. Teljesen hozzám volt simulva.

- Az vagy, shh, aludj, ne nézz rám - visszarántott vízszintesbe.

- Miért ne nézzek rád?

- Mert szörnyen nézek ki - mondta lányos hangon hirtelen.

Felkacagtam.

- Te mindig jól nézel ki, ne aggódj ezen. - súgtam, miután befejeztem a nevetést. 

A párnába fúrtam a fejemet, majd behunytam a szemeimet. Szinte egyből elaludtam az erős karok közt, amik közt semmi baj nem érhetett. 

XXXXX

Arra keltem fel, hogy fel-le ugrál alattam az ágy. Kicsivel az ébredés után rájöttem, hogy Dave és Izzy ugrálnak az ágyon.

Mikor észrevették nyitott szemeimet, Izzy rám ugorva kiszorította a tüdőmből a levegőt. Ez már kevésbé volt kellemes.

- Sikerült! - hajolt az arcomba a kislány nagy büszke mosollyal az arcocskáján - Élsz!

- Miért ne élnék, picúr? - vettem egy mély levegőt alatta. 

- Bátyó mondta, nézzünk meg, élsz-e még! - elterült rajtam a kis test. - Ugye élsz?

- Élek, élek csak aludtam, törpilla. - simogattam meg a haját. 

Imádom ezt a kiscsajt, tömör gyönyör esküszöm.

- Menjünk le! - mondta Dave határozottan, ahogy leugrott az ágyról. Izzy lelkesen követte.

Hátranézve nem láttam magam mögött Nolant, így felkeltem én is. Arra gondolta, hogy biztos mosdóban van vagy a gyerekek szobájában pakol. Felvettem a földre dobott köntösömet, mivel tudom, hogy oda ejtettem le hajnalban. Indultam le a földszintre. Megcsapta az orromat a finom rántotta és a pirítós illata. 

Ráadásul az isteni rántotta és pirítós illatra rájött a sülő bacon is, ahogy elszaglásztam a levegőben.

Alig két perc kellett, mire rájöttem. Megelőzött a szemétke a reggeli készítéssel! 

- Jó reggelt! - köszöntem, ahogy beléptem a gyerekek után. 

- Jó reggelt! - mosolygott rám a bűnös. - Bocsi, hogy felkeltettek, csak nem akartam, hogy elkéssünk az iskolából.

- Nem késtünk volna el. - raktam keresztbe a kezeimet a mellkasom előtt. - Mindig én csinálok reggelit, nem?- kérdeztem.

- Eddig mindig én csináltam reggelit - vont vállat. - Ülj le és egyél nyugodtan.

Durcázva huppantam le az egyik székre, a kicsikkel szemben. Ők egymás mellett voltak, még pizsamában. Nagyon édesek voltak a kócos hajukkal és a gyűrött, ruhácskákkal, amik rajtuk voltak. 

Alig telt el 3 perc, kaptam magam elé egy kávét. Kíváncsian beleittam. Olyan volt, ahogyan szeretem. Meglepve néztem Nolan-re. 

- Honnan tudtad, hogy hogyan szeretem a kávét?- kérdeztem.

- Tökéletes pár-alapanyag vagyok, még szép, hogy tudom - mondta egoista mosollyal. - Várj, mielőtt megkapom a szemforgatást, Dave-nek köszönd. Tegnap látta, ahogy elkészíted és leadta nekem a drótot.

Elmosolyodtam, ahogy a kisfiúra néztem. Tudtam én, hogy kedvel engem,csak lehet nehezebben nyitódik az új emberek irányába.

Megittam a kávémat Nolannel és megreggeliztünk mindannyian. Ezek után mindenki ment öltözni. Én gyorsan felöltöztem a vendégszobában, majd adtam Maszatnak is reggelit. 

Hajamat kifésültem meg fel is vittem egy kis sminket az arcomra. 

Mosolyogva húztam el a függöny. De ami az ablak mögött várt engem, az sikításra késztetett.

Be is húztam a függönyt. 

Mit keres itt? Honnan tudta, hogy itt vagyok? Mike egy félőrült ezt eddig is tudtam. De hogy idáig eljöjjön azért, mert engem akar? Miért nem bír elengedni?

Elléptem az ablaktól. Láttam az árnyékát, ahogy közelebb jön az ablakhoz, majd felemelve az öklét beveri az ablakot. 

- Nolan! Nolan! - kezdtem volna sikítozni, de hirtelen elment a hangom. 

-Sshh, Annabelle. - emelte fel a mutatóujját Mike, szemei vörösen villogtak, szénfekete aurája volt.- Velem jösz és nem lesz semmi bajod. - mondta, ahogy közelebb jött hozzám. 

Kezét a szemem előtt vitte el felém fordított tenyérrel. Számomra meg az egész világ megszűnt. 

Minden elsötétült. A sötétségben egy ismerős jelenet ragadott magával.

- Gyerekkorunkban nekem adtad a kezedet. Most miért gondoltad meg magad?- kérdezte tőlem Mike. 

- Azért, mert még nem akarok férjhez menni. - húztam ki magam. - 16 éves vagyok, élni akarok még. Nem pedig gyereket szülni meg egy háztartást vezetni. Ez nem nekem való.

- Ez nem fair! Most kell megkérnem a kezedet, mert olyan korba léptél, ami nagyon fontos. Le fognak csapni a kezemről. Én akarlak elvenni, semmi kedvem harcolni másokkal a kezedért. Mondj most igent és elkerülhetjük a konfliktusokat. - fogta meg a kezemet. 

- Ha így állsz hozzá a dolgokhoz, hogy nincs kedved harcolni a kezemért más hímekkel, akkor soha nem megyek hozzád, mert annyit se érek neked, hogy kardot ragadj. - rántottam el a kezeimet a kezeiből. 

- Akkor küzdök érted. Meglátod, küzdeni fogok! - emelte fel a hangját. 

- Nem fogsz! Nem érdekelsz mától, megértetted?! Menj el, nem vagyok rád kíváncsi. - ezzel elintettem a férfit, aki tetszett, de nem szerettem bele. Soha nem is fogok egy ilyen romlott lelkűbe belehabarodni. 

Mike szemei felvillantak, lassan a kék szemek bevörösödtek és mérges grimaszba bújt az arca. 

- Megszerezlek, ha akarod ha nem! Remélem, világos voltam. - morogta túlvilági hangon. - Már csak azért is, hozzám fogsz jönni, mert nem-et mondtál.  

Ezért van az, hogy ez a félőrült kerget engem és el akar vinni. 

21. rész (Nolan szemszöge)

Meghallottam a csobogó víz hangját a zárt fürdőajtó mögül és megnyugodva elmosolyodtam. Elővettem az utazótáskából a nagy paksamétákat, amiket csak rejtve mertem hazahozni. Kiterítettem magam elé a nappali dohányzóasztalára, majd tárcsáztam Jade-t. A harmadik csöngésre fel is vette.

- Hali, mit tehetek érted? - morajlott Jade mindig nyugodt hangja a telefonon túl.

Viszont fülsértő recsegés szakította szinte félbe a vonalat, illetve a dobhártyámat is.

- Au, mi a franc?! - szisszentem fel.

- Bocsánat, elfelejtettem, hogy nem bírod a csontfűrész hangját - kapcsolta ki azt az átkozott masinát. - Szóval, mi újság?

- Szemrevételeztem a harci zombijaidat - vágtam egyből a közepébe, ahogy elővettem a képeket az említett lényekről a paksamétából.

- Igen? Na, és melyiket választod a takarításra? - kérdezte szinte büszke apaként.

Jade nekromataként zombikat teremtett és mágiájával irányítani is tudta őket. Az erejéből fakadóan bizonyos időközönként új zombikat kellett létrehoznia, hogy ne váljon belőle egy kimondhatatlanul förtelmes, alvilági lény. Ezek a zombik alapvető feladatokra taníthatóak voltak, például takarításra, dolgok összerakására, főzésre - a mi esetünkben kihasználjuk a legalapvetőbb szükségletüket is, ami az élőhúsra való vágyakozás volt. Ha valami nagyon elszaporodik, kiküldünk pár szerencsést, akik megtömhetik a hasukat. Magam felügyelem, hogy melyikeket küldjük ki terepre, nehogy galiba legyen.

- A csatornarendszert az inasabb, karcsúbb lények tudják kitakarítani. Elemezted a populációt ott, ahogy kértem?

- Igen. A jövevényeknek igazuk volt. A kis, manószerű démonok teljesen eluralták a helyet és több vandalizmust is jelentettek a városban. Imádnak rombolni és lopkodni. A félelemből táplálkoznak, nem csoda, hogy olyan ritkarondák - mondta a tisztem.

- Hmm... - odalapoztam a frissebb zombik fotójához. - Zam evett már? - kérdeztem az egyik hölgyet ábrázoló fotóról leolvasva a nevet.

- Még nem. Bár őt még nem törtem be teljesen. Még mindig sok benne az ölési ösztön.

- De azért kordában tudod tartani? - kérdeztem kicsit aggódva.

- Persze. Ha másokat is küldök vele, nem lesz gond. Kitűnő vadász és nagyon hatékony, szag alapján követ akár egyetlen személyt is.

Ez egy csábító lehetőséget vetett fel bennem. A gazdag ficsúr ötlött fel bennem, aki olyan durván bánt Annabelle-el a minap.

- Ez a szag alapján levadászás rendkívüli lehetőségeknek adhat teret - elégedett hangom még nekem is feltűnt. - Tudod kutatni ezt a területet még tovább is?

- Juliusnak fel kell terjesztenem a kérést, de szerintem nem lesz akadálya - mondta a csámcsogó Jade.

- Remek - igyekeztem kizárni a belső szervek jellegzetes cuppogását, ami a telefonon keresztül áthallatszott hozzám. - Akkor Zam mellé még legyen Zoa, Zid és Roger.

- Vettem, főnök. Indulunk - mondta a nekromata. - Plusz kérhetek egy szívességet?

Ezen meglepődtem. Jade nem szokott szívességet kérni.

- Persze, mondd.

- Kinéztem egy ingatlant a város szélén, remek befektetési lehetőség lenne. Szeretném kicsit bővíteni a hatáskörömet - mondta Jade, ahogy a fémasztalán koppant valami a háttérben.

- Ez mit jelentsen? - kérdeztem gyanakodva.

Egy nagy sóhaj hallatszott.

- Meg akarom venni a városi hullaházat. Tudod, milyen körülményes megszereznem a testrészeket nap mint nap? Főleg az agyakat. Ki gondolta volna, hogy kismillió papír kell ahhoz, hogy elvigyél egy testet boncolni?

Heves szívverésemet nem is realizáltam egészen addig, amíg le nem lassult a megnyugvástól. Jade a barátom és a tisztem volt, bíztam benne, de mint minden épeszű személy, tartottam is tőle. Ha úgy kívánná a kedve, a fél várost lemészárolhatná, vagy még rosszabb, a klánunk vezetőségét is megtörhetné. Ő sosem volt hatalomvágyó, ami furcsa, tekintetbe véve az előző helyen betöltött titulusát.

- Parancsnok, itt vagy még? - kérdezte a nekromata.

- I-igen, itt vagyok - pakoltam el a képeket vissza a mappába. - Szerintem ésszerű kérés. Majd írok neked egy ajánlást, hogy meggyorsíthasd az átírási folyamatot.

- Köszönöm, Parancsnok, megtisztelsz.

- Én köszönöm, hogy segítesz nekünk - mondtam tisztelettel. - Ha megbocsátasz, még van egy kis dolgom.

- Természetes. Mi pedig indulunk. Szép estét.

- 'Estét - köszöntem, majd letettem.

Rendben, a takarítás elhárítva. A paksamétát betettem a kanapé alá, mire valami megcsörrent a kanapé alatt. Összeráncoltam a szemöldököm. Térdre ereszkedtem és bekukucskáltam a kanapé alá. Egy-két szilánkot találtam a szőnyegen. Kivettem őket a kanapé alól. Furcsállva néztem, hogy ezek vajon hová tartozhatnak.

Mire felismertem a mintát, a víz elzáródott a fürdőben és gyors tempójú slattyogásra figyeltem fel.

- Annabelle! - szóltam a slattyogó papucs gazdájának, mire a lépések megszűntek. 

- Igen, Nolan? - fordult felém a törölközőben lévő Annabelle.

Harapnivaló volt. Kecses, hosszú lábai bolyhos papucsba voltak bújtatva (biztos a sajátja, én nem tartok ilyet a házban), a falatnyi törölköző éppen látni engedte az erős, bársonyos bőrrel takart combjait, felül pedig a melleit tartotta. Tekintetem feljebb vándorolva a kecses nyakán, észrevettem, hogy megmosta a haját, a kis babahajak nedvesen göndörödtek a fül mögött. Arca ki volt pirulva. Kék szemei csillogtak a félhomályban, ahogy rám nézett.

Megköszörültem a torkom, hogy időt adjak magamnak arra, hogy eszembe jusson, mit is akartam. Kezemben a cserép jelentéktelennek tűnt egy pillanatra.

- Miért van vázatörmelék a kanapé alatt? - kérdeztem a bébiszitteremet.

Láthatólag zavarba jött, arca még pirosabb lett. 

- Baleset volt - vakarta meg a tarkóját.- Elfelejtettem feltakarítani ma......Hehe - nézelődött kínos nevetése közben.

Szuggeráltam. Forgattam az ujjaim közt a cserepet.

- Biztosan takarítottál, mert csak két ilyet találtam a kanapé alatt. Vagy a ház különböző részeibe szórtátok szét a darabokat? - kérdeztem enyhén incselkedve, már attól féltem, agyvérzést kap, annyi vér volt a fejében.

Megdermedt. Most a vizes hajába túrt. 

- Ellenőrizted a házat? Nem dugdosok semmit - mondta halkan.

Csak pislogtam azon, hogy hogyan elkezdett védekezni.

- Csak vicceltem, Annabelle, nyugi - tettem le a cserepet az asztalra, közben a szemeimmel megbizonyosodtam arról, hogy a táska nem kandikál ki a kanapé alól. - Nem igazán érted a poénjaimat, látom - nyújtóztam egyet. - Menj nyugodtan aludni.

- Jó éjszakát, Nolan - ezzel sarkon fordult, indult a vendégszobába.

Popsija majdnem kikandikált a törölköző alól. Kerek, telt fenék volt. Behunytam a szemeim, de már késő volt. Beleégett a fejembe.

- Faszom - motyogtam halkan szitokhangon, ahogy felkeltem a kanapéról. 

Annabelle elvonult a vendégszobába. Hallottam a kutya ugatását is, de első szóra elhallgatott. Beadtam a gyerekeknek a késői gyógyszert, majd én is elvonultam tusolni, majd elnyúltam az ágyon és néztem kicsit a tévét. A villódzás álmossá tett, így kikapcsoltam a tévét és kinyúltam a párnámon. Középre feküdtem, hogy érezzem, ha betolakodó mászna be az ágyamba.

***

Egy ujj bökdösött az alvásom közepén. Kipattantak a szemeim és egy fehér szempárral találtam szembe magam. A miniszívroham amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment.

- Mit akarsz, Daemon? - sóhajtottam halkan, ahogy a pulzusom normalizálódott.

- Ahhoz képest, hogy nem vagytok pajtások, eléggé rád van kattanva - mutatott egy kupacra az ágyamon.

Odanéztem. A hátamon feküdtem, a kupac feje pedig a hasamon volt. A fekete haj csillogott a holdfényben, ahogy a lány cicaként szuszogott a a köldököm felett valamennyivel. Az arcom felforrósodott.

- Nem vagyunk szeretők! - sziszegtem vissza a tündérnek.

- Ahhaaaaa, persze. A múltkor még hajlottam arra, hogy higgyek neked, de ez már több, mint nyilvánvaló! - sziszegte Daemon.

Kicsit mocorogtam, hátha lekerül rólam a feje, de ezzel csak azt értem el, hogy átkarolta a derekamat, mint egy párnát. Frusztráltam sóhajtottam.

- Csak mondd, mi van! - ütöttem Daemon karjába.

- Elkaptuk a merénylőt. A központban van bezárva - suttogta. - Holnap te vagy a soros, hogy kikérdezd.

Bólintottam.

- Ugye nem tűnt csak úgy el?

- Nem. A speciális cellát kapta meg, onnan én sem tudok megszökni - dünnyögte a küldött.

- Rendben. Most hess! - hessegettem a nagydarab férfit, mintha egy légy lenne.

Daemon csak megforgatta a szemeit és köddé vált. Pislogva néztem le a másik betolakodóra.

- Veled meg mit kezdjek, démonka? - simítottam meg a puha hajat.

Jó érzés volt, ahogy bizalommal törleszkedett hozzám. Nem tagadom, megmozgatott bennem valamit. Fejem a párnára hanyatlott. Vajon csak én vagyok az, akinek csak így bebújik az ágyába vagy bármelyik férfi ágya jó neki? Elkomorodtam a gondolatra, hogy Annabelle odabújik egy férfihez álmában. Te sem vagy szent, Nolan, emlékeztettem magam, ahogy néztem a kis összegömbölyödött alakot. Fel kellene ébresztenem, hogy átmehessen a saját szobájába, ahol biztonságban van és nem támadom le. De csak kellene.... Ujjam köré tekertem egy hosszú hajtincset. Az első alkalom véletlen. Másodjára bolond vagy. Harmadjára pedig én vagyok a bolond. Most a második alkalomnál tartunk és nagyon szeretném kihasználni a bolondságát.

Tehát Daemon sejtését tökéletesen igazolva finoman a karomba igazítottam a jövevényt. Formás teste elnyúlt a karjaimban, ahogy nagykifliként hozzásimultam hátulról. Betakartam magunkat, arcomat pedig a tarkójára simítottam. Mikor volt utoljára, hogy szánt szándékkal együtt aludtál valakivel? tettem fel magamnak a kérdést.

Túl rég. Orromat az illatos hajba temettem és nagyot szippantottam belőle.

Édes illata volt, de nem tudtam beazonosítani. Talán alma? Nem, ez talán... szeder? Még egyszer beleszimatoltam a hajzuhatagba... Ez körte, biztos vagyok benne. 

Félálombeli nagy tanakodásomat a kiskifli mocorgása szakította félbe. A karjaimban lévő csomag mocorgott a jelenleg lehető legrosszabb helyen, meglepően jó ritmussal. Majdnem kifordult a szemem, miközben eszembe jutott, miért is szeretem ennyire a kiskifli-nagykifli pózt.

- Hmmm....- motyogta, alig hallhatóan, mire mozdulatlanná merevedtem mögötte. Már agyaltam a póz elleni kifogáson, mikor álomittas hangja megint felcsendült. - Nolan.....- alig lehetett érteni de biztos voltam benne, hogy a nevemet hallottam. - Még, csináld még! - sóhajtotta.

Na ez kiverte az álmot a szememből, ő pedig álmában motyogott.

- Hogy mit csináljak? - tátogtam magamnak hangtalanul, majd éreztem az ördögi vigyort felkúszni az arcomra.

Ó, a démonka valami huncutságról álmodott, csak be kellett bizonyítanom. Finoman a füléhez hajoltam és lágyan megsimítottam az arcát. A szám majdnem súrolta a fülét, ahogy belesuttogtam a fülébe.

- Nagyon élvezed, kicsim, igaz? - dünnyögtem.

Édes, halk sóhaj hagyta el azokat a puhának tűnő ajkait. Vigyorogtam, mint a vadalma. Ideje lesz felébreszteni az ágyastársamat, nehogy olyan dolgok történjenek, amiket még én sem vállalnék fel.

20. rész (Annabelle szemszög)

Kimerülten adtam vacsit Maszatnak is. A gyerekek már aludnak, ha minden igaz. Azt hittem, másodjára jobban fognak viselkedni. Hihetetlen, milyen visítást letudnak nyomni egy tábla csokiért. Most nem adtam nekik és rosszabbak voltak mint tegnap. Szegény Maszatka is az ágy alatt bújkált végig.
Míg a pici kisállat a konyhában falatozott, gyorsan összeszedtem a nappaliban meg úgy az egész házban a játékokat. Ezek után felsepertem a tegnapi törött vázát a kanapé alól. Majd sóhajtva felmásztam a fürdőbe és ott kezdtem feltakarítani. A gyerekek fürdővízének 90%-a a padlón volt. A csempéken habocskák voltak. A wc papír le volt tekerve teljesen. A tükör is tiszta víz volt. Ohh basszus, és még festettek is a konyhában!
Nem is kéne azon csodálkoznom azon, hogy a fürdőszobai kézmosókagyló tele van színes foltokkal. De legalább megfürödtek, tiszták és egészségesek. És remélhetőleg alszanak.
Nem tudom mennyi idő telt el, míg takarítottam. De egyszer csak kis hangokra lettem figyelmes, amit Maszatka adott ki a földszinten. Gyorsan kikukucskáltam a fürdőszobai ablakból és megláttam Nolan kocsiját.
Jajj nekem, hazaért, én meg csuromvíz és izzadság vagyok!
Nehéz lépteket hallottam, ahogy közelednek a fürdőszoba felé. A tükörbe néztem és elborzadtam magamtól. A hajam csupa kóc, ráadásul szerintem Izzy kis bubis rágója is benne maradt, az arcom tiszta festék ahogy a pólóm meg a nadrágom is. Arról nem is beszélve hogy még mindig enyhén nedves a ruházatom. Egyre jobban hallatszottak a hangok én meg hirtelen ötlettől vezérelve a kád szélére ültem és próbáltam lazának tűnni.

Nolan fekete üstöke nemsoká meg is jelent az ajtóban. Látszott rajta, hogy pár másodperc kell neki a látvány feldolgozásához. 

- Öhm, szia - köszönt egy kis mosollyal. - Hát, te?
Elpirultam. Teljesen üres volt az agyam. A pillantásom a mellettem felakasztott törölközőre esett. Az is festékes volt! Szerencsére Nolan az ajtóból nem vehette észre hisz pont olyan szögben volt hogy én vettem észre csak.
Gyorsan le is kaptam onnan. Magam elé tartottan úgy hogy a tiszta rész Nolan felé legyen.
- Épp...... Készültem tusolni de rájöttem nem régiben hogy a vendég szoba lent van - heherésztem ahogy eloldalaztam mellette. - A gyerekek angyalok voltak - tettem hozzá és leiszkoltam a lépcsőn. A lenti fürdőbe menekültem. A házban már mindenhol rend volt. Tiszta volt minden, a játékok a helyükön, az asztalok le vannak takarítva, el van mosogatva, a fürdőt is rendbe tettem. Bementem volna a lenti fürdőbe, ha valaki nem kapja el a kezemet.

- Fürdés előtt jobb kivágni a rágót - mondta Nolan, akinek erős keze a csuklómra fonódott. - Hidd el, tapasztalatból mondom.
Magamhoz szorítottam a törölközőt véletlen se lássa meg a foltot, mert biztos vérszemet kap.
- Hogyan gondoltad kivágni? - kérdeztem rá.

- Egy gyerekekkel foglalkozó ismerősömtől kaptam egy vazelinszerű valamit, ami jóval kevesebb hajjal kiszedi a rágót.
Csak ott álltunk néztünk egymásra, tekintetünk egybekapcsolódott és hirtelen melegem lett. Fekete szemeiben vidámság honolt, ahogy néztem. Viszont pár másodperc után, megváltozott ez és valami megfoghatatlan, sötétebb érzés ragadott meg, ami nem akart ereszteni. Éreztem hogy az arcom felforrósodik és a pirulás a fülemig terjedt.
- Akkor....hozod azt a valamit vagy nem? Vagy most mi lesz? - törtem meg a csendet, mert már kezdett kínos lenni.

Nolan arca is kicsit kipirult, ahogy furán megrázta a fejét. Mintha valamit ki akart volna rázni belőle. 

- Hozom is, két pillanat - mondta elmélázva, ahogy sarkon fordult és eltűnt a konyha irányába.
Visszafordultam a tükörhöz. Próbáltam azért a körmeimmel kiszedni a rágót a hajamból. Teljesen elvörösödtem.
Kis kocogó körmöket hallottam, ahogy Maszat besétált hozzám a fürdőbe. Mosolyogva néztem le rá.
- Szia, Maszatka. Ugye hogy jól viselkedtek a gyerekek? - simiztem meg az apróságot.
A kutya a kicsi nyelvecskéjével kezdte nyalogatni a kézfejemet. Mosolyogva hagytam neki. Megsimogattam a kis pofiját. A kiskutya boldogsága rám is átragadt és kuncogva vettem fel és öleltem magamhoz. Az imádnivaló kis lényecske heves csaholással fogadta a szeretgetésemet.
Lépteket hallottam az ajtó felől és letettem a kutyust a földre.
Felnéztem és vártam, hogy a helyes bátyja a két rosszcsontnak bejöjjön megint azzal a különleges szerrel, ami kiszedi a hajamból a rágót.

- Szerencséd van, még van a palackban - tért vissza a srác, kezében egy... samponos flakonnal?
Kérdőn felhúztam a szemöldököm.
- Ha tudom, hogy samponnal jössz vissza, akkor inkább nem küldelek érte, hisz itt is van - fogtam a kezembe egy másik samponos flakont.
- Ez nem közönséges sampon. Csak ebbe tettem, hogy a kicsik ne akarják megenni - mondta Nolan, ahogy a kezébe nyomott egy kicsit és eperillatú, rózsaszín paszta lett a nagy tenyere közepén.
Finoman a kezembe fogtam Maszatot, hisz cibálni kezdte a fiú farmerját. Simiztem a fejét, közben a fejemet előre hajtottam Nolannek. Szemeim előtt a két nagy kéz összedörgölte a pasztát és a fejemet kezdte masszírozni. Ijesztően, korát meghazudtolóan nagy volt mind a keze, illetve mind ami a látóterembe került így, behajolva. Éreztem, hogy felforrósodik az arcom. Összeszorítottam az ajkaimat és csendben élveztem a matató kezeket a fejemen. A ruhám foltos lett, csak most vettem észre. Van rajta narancslé, paradicsomszósz, meg puding. Néha kezdem azt érezni hogy a két kis angyalka direkt belém törli a kezét/szájacskáját. Vagy direkt öntik rám a narancslevet. Behunytam a szemeimet. Dorombolni támadt kedvem attól hogy matatnak a fejemen.
Egy sóhaj szaladt ki a számon.
Fáradt vagyok és érzem hogy borzalmasan nézek ki.
- Megviselt a mai nap, igaz? - morajlott a srác hangja, miközben szépen a zuhanyzóhoz hátrált velem.
- Aranyosak a gyerekek és jól viselkedtek. - tértem ki a kérdés elől.
- Nem kell megjátszanod. Így is hatalmas szívességet tettél nekem, hogy hajlandó vagy rájuk vigyázni. Holnap elviszem őket magammal, nem muszáj vigyáznod rájuk.
- Nem játszom meg magam! Tényleg ügyesek és aranyosak. Szívesen vigyázok rájuk - még ha kitépik a hajamat akkor is, gondoltam.
- Valóban? Lenyűgöző - mondta, ahogy a fejemet a víz alá állította és szó nélkül megmosta a hajamat.
A rágógumi a lábam mellé esett és tényleg, húzás és sok haj nélkül sikerült kivennie. Hirtelen kapaszkodtam meg az erős karokban. Maszat kiugrott az ölemből és kiszaladt a fürdőből. Nekem kicsit hátra kellett dőlnöm, hogy Nolan alaposabban meg tudja mosni a hajamat. Olyan meghitt volt az egész, mint valami elcsépelt romantikus történet.
- A többi a te reszortod. Kivéve, ha velem akarsz fürdeni - mondta félreérthetetlen hangsúllyal.
Perverz. Tagadhatatlanul perverz. Kinyitottam a szemeimet és szembe néztem vele.
- Örülnél neki, ugye? - kérdeztem meg.
- Én emlékszem a reggelre. A reggelünkre. Akkor nem tiltakoztál - mondta egy féloldalas mosollyal.
- Félálomban voltam. Képzeld el. Te mit reagálnál, ha arra kelnél, hogy dörgölőzök?
- Azt suttognám, hogy 'csináld még, démonka, teljesen megőrjítesz' - vigyorgott.
Hirtelen megint melegem lett, nyakamig elvörösödtem.
- Démonka?
- Igen. Szerintem illik rád. Főleg a kajás húzásod után Raphael óráján - közben kezét elvette a fejemről. - Kész. Teljesen rágómentes lettél. Szólj, ha segítségre van szükséged a fürdéshez - közben kiment a fürdőből.
- Köszönöm - kuncogtam.
Hihetetlen ez a fiú. Nagyon sok a titkolni valója, érzem.
Ahogy azt is érzem, hogy rengeteg szeretetet érez a kistesói iránt, mindent megtesz értük. Engem is eltörölne a közelükből, ha valami olyat csinálnék. Mondjuk, ezt a két kis lelket ki bántaná? Rájuk kell csak nézni és elolvad a legfagyosabb szív is. Nem lehet rájuk haragudni, akkor sem, ha rágógumit kennek hajadba, vagy csak rád borítanak egy tál levest. Mindent olyan édesen csinálnak, legalábbis az én szívem nem haragszik rájuk. Sehogyan sem.
De ez a fiú. Tele van titkokkal, érzem, kíváncsivá tett engem. Nagyon....
Gondolatmenetemet Maszat szakította félbe, ahogy megharapta a lábamat.
- Jól van, téged is megmosdatlak elsőnek - dünnyögöm, ahogy a kezembe veszem.
A kád felé fordulok és csendben elkezdtem az esti rutinomat a  kutyusommal. 

19. rész (Nolan szemszöge)

Miután Annabelle-re hagytam a testvérkéimet, elmentem dolgozni egy tényleges építkezésre. Bár nem lepődtem meg, hogy a beosztásom "véletlenül" a központ körüli munkálatokkal volt tele. Illedelmesen bemutatkoztam a főnöknek (aki látatlanul, Julius ajánlására vett fel), majd munkához láttunk. Bővítenünk kellett a főépületet, illetve Jade földalatti laborja fölé kellett egy üvegházat telepítenünk. Persze a munkások azt nem tudták, hogy Jade és az ő játékszerei csupán 5 méterrel a talpunk alatt tevékenykedtek. Saját biztonságuk érdekében volt ez így. A félelmet megérzik.
Julius közönséges halandókat bérelt fel a feladat elvégzésére, amin nem lepődtem meg. Ugyanolyan hatékonyak voltak, mint a fajtánkbeliek, illetve sokkal többet felejtettek. Nekünk ez kapóra jött.
- Beszélj, mi vett rá, hogy ide jelentkezz? - szólított meg egy szinte velem egykorúnak kinéző srác.
- Kell a pénz - vontam vállat nemtörődöm stílusban.
- Itt mindannyiunknak kell - mondta, ahogy megforgatta a kalapácsot. - Neked mire kell?
Gyanakodva pillantottam rá.
- Kezdd te - mondtam.
- Én kérdeztem előbb.
- Én pedig ideges leszek előbb.
A srác értett a szóból. Bólintott.
- Én a szüleimnek gyűjtök.
- Hmmm, ez szép. Esetleg már idősödnek? - kérdeztem kicsit együttérzőbben.
- Igen. Szeretném támogatni őket öregkorukban - közben pakolta a téglát. - Most te jössz.
- Én a testvéreimnek gyűjtök - bukott ki belőlem az igazság.
- És mi van a szüleiddel? - érdeklődött kíváncsian. - Nem az ő felelősségük a testvéreid?
- Már nem az ő felelősségük.
- Valamilyen betegség áldozatai?
- Halottak.
- Ohh - ütközött meg a munkás. - Sajnálom, haver.
Én csak biccentettem egyet. Mindig elönt a szomorúság, amikor rájuk gondolok. Azonban mint mindig, most is megráztam a fejem, hogy kiessenek belőle a depresszív gondolatok. Fejrázás közben megláttam Annabelle szőke barátnőjét kicsusszanni a hátsó ajtón, ahonnan tökéletes rálátás nyílt arra a területre, ahol épp dolgoztunk.
Ami viszont jobban meglepett, hogy a herceg intett szívélyesen neki az ajtóból.
- Két jómadár... - morogtam magam elé.
Mintha Ramsy meghallotta volna, rám nézett. Majd ezt hallottam a fejemben.
'Jajj nyugi már, Nolan, ti is lesztek így Annabellel' rám mosolygott, majd eltipegett. Pislogtam. Megint megráztam a fejemet. Viszont éreztem a vért a fejembe szállni.
- Ne emelj akkorát, már vörösödik a fejed - szólt a srác mellettem. - Pihenj kicsit.
- Oké - csak ennyit szóltam, ahogy ott hagytam a rakodást.
A főnöknek jelezve azt, hogy a mellékhelyiségbe kell mennem, bementem a központ épületébe. Ahogy beléptem a hátsó ajtón, Meera a munkaterületre nyíló ablaktól elugrott.
- Hát te? - kérdeztem meglepve.
- Semmiiiiiii - nyújtotta el a szó végét. - Nem fogsz már dolgozni?
- De, mindjárt megyek vissza.
Mintha felcsillant volna a szeme. Egy félmosolyra húzódott a szám.
- Engem lestél, mi? - évődtem vele.
- Miiiiii, neeeeem - de elvörösödött.
Ez az árulkodó pirulás mindent elmondott, nem volt szükség szavakra.
- Tudod jól, hogy nem tudok rád nőként gondolni, csak a nővéremként - mondtam puhán.
Nem akartam megbántani, ahogy annak idején tettem, mikor a szerelmi vallomását visszautasítottam szemtől szembe. Az örökös sóhajtott. Gondterhelten.
- Tudom jól - mondta enyhén lehajtott fejjel. - Olyan sokáig voltál a szívemben, nem tudlak hipp-hopp kitörölni.
- Megértem - meglapogattam a fejét.
Ez tudtam, hogy felbosszantja. Én pedig jól ismertem a mi hercegnőnket. Vörössége már nem a zavartól volt.
- Mi vagyok én, kutya?! - lökte el a kezemet.
- Bocs, alacsonyabb vagy nálam.
- Az nem nehéz, cula! Menjél vissza cipekedeni, aztán ne lássalak délutánig! - fordult sarkon és büszkén ellépkedett, bár füstölgött.
Néztem utána. Probléma elhárítva. Elvégezve a dolgomat pedig mentem vissza az építkezésre. Leglábbis mentem volna, ha Julius nem állja el az utamat. A klánfő külseje egyszerre volt hátborzongató és tiszteletet követelő. Már megszokhattam volna, de egyszerűen nem ment.
- Gyere, fiam, beszélgessünk kicsit.
- De én megyek vissza... - viszont ő leintett a mondat befejezte előtt.
- Gyors leszek - mondta Julius. - Csak a jövevényekről akarok pár szót váltani veled.
Erre már egyből érdekelni is kezdett az ügy. Rendkívül kíváncsi voltam, hogy hogyan ment a lejelentkezés.
- Persze, mi a helyzet velük? - kérdeztem egyből figyelmesen, közben nekidőltem az ablakpárkánynak.
- Nem untatlak a számadatokkal, azokat megtalálod az aktájukban. Hunter, aki a merénylő volt, Annabelle saját bevallása szerint a nevelője. Állítólag nincs semmi ellenszenve a klánnal, de biztosra megyünk. Azt akarom, hogy kerítsétek elő.
- Már ráállítottuk Daemont - vágtam közbe. - Elvileg érzékeli a faji energiáit. Nemsoká meglesz.
Julius bólintott.
- Plusz még annyi, hogy küld le az élőhalottakat takarítani - mondta a klánfő. - Mivel Redd félti a ketyeréit, elszaporodtak a kis lények. Jók lesznek csemegének.
Ezúttal rajtam volt a bólintás sora. Jade örülni fog, nem kell majd a zombiknak húst darabolni. Végül is, ha van egy nekromatád, akkor van egy hadsereged, igaz?

18. rész (Annabelle szemszöge)

Van egy sanda gyanúm hogy Nolan meg az a piercinges csávóka ismerik azt a nőcskét aki az imént volt a teremben. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság.
Nagy szerencsémre kicsengettek és ez volt az utolsó órám, mivel Ramsy írt egy smst hogy elkért az igazgatótól.
Rohantam ki a suliból. Adam várt kint, Ramsy bátya. Rövidre nyírt gesztenyebarna haja volt. Barátságos barna szemei. Izmos testalkat és kb 180 centi magas lehetett, de amúgy fogalmam sincs ki hány centi magas.
Gyorsan odaértem hozzá.
- Szia, Adam.
- Szia, Annabelle. Mikor is megyünk lejelentkezni?
Megnéztem az időt.
- Szerintem fél háromra elég odaérnünk és akkor tisztázzuk magunkat.
- Van egy kis probléma.... - vakarta a tarkóját.
- Kivele. - néztem rá.
- Nos.... A nagyon rosszat vagy a kevésbé rosszat akarod hallani?
- A kevésbé rosszat.
 - Ramsy verekedett.... - toporgott.
- Ki nyert?
- Ramsy - vigyorodott el.  - De ő is kapott rendesen.
- Másik rossz hír?
- Nem csak Mike jött utánunk - mondta halkan.
Kérdőn néztem.
Megfogta a kezemet és beleejtett egy gyűrűt. Megnéztem.
Kirázott a hideg a feneketlen fekete kő láttán ami rajta volt.
- Akkor ide menekültek a háború után. - töprengtem.
- Ez még nem minden. Mike leszerződött velük. Csak hogy megkaphasson téged. Carl forrásai szerint.
Sóhajtottam.
- Mit tegyünk szerinted? Elsőnek központ, majd kifüstöljük őket, vagy fordítva?
- Elsőnek a központ mert kiherélnek minket. - mondta Adam gondolkodva.
Bólintottam és elbocsátottam. Én meg hazaszaladtam. Vagyis villamosoztam meg buszoztam. Összeszedtem a cuccaimat. Papírok, létszámok, mindent. Egy nagy mappába tettem az egészet és lementem a csatornába. A föld alatti kis rejtett helyiségünkbe mentem a többiekért. De ők nem voltak ott. Visszamentem a felszínre és felhívtam Ramsyt.
- Gyere hozzánk. - vette fel.
- Oké. - nyomtam ki.
Megindultam a házuk irányába. Mire odaértem ott volt a teljes csapat.
Ramsy elkérte az apjától a címet hogy hova menjünk. Majd elindultunk csapatostul.
Kereken fél háromra beestünk az épületbe.
Körül néztünk. Mindenki minket nézett.
- És most? - kérdezte Kelly.
Kelly volt a legalacsonyabb és legaranyosabb a bandánkban.  A magassága alig haladta meg a 155 centit. Kis testes lányka volt, de ugyanúgy tud harapni ha akar.
Ashley a rózsaszín hajával a fiúk mögé bújt védelemért. Félős volt nagyon. Ő volt a csapat agya. Egyben az alkimistánk.
- Szerintem menjünk oda a pultos csajokhoz és kérdezzünk rá. - mondtam ahogy megindultam a lányok felé.

A két pultos csajszi címlapon szereplő modellekre hasonlított leginkább. Magas, vékony testalkat, Barbie-szerű arc és szőke, dús hajzuhatag. Mellesleg mindketten teljesen ugyanúgy néznek ki.

Mielőtt odaérhettem volna, egyszerre ránk néztek. 

- Segíthetünk valamiben? - kérdezte a jobboldali egy kedves mosollyal.
- Sziasztok... Hogy is mondjam? Nem rég kerültünm ide és sokan mondták hogy jelentkezzünk le mert fenyegetett a pozíciónk. Ilyenkor hova kell menni vagy mit kell csinálni? - kérdeztem a tarkómat vakarva.

- Akkor biztosan ti vagytok a Parancsnok védencei. Érezzétek magatokat megtisztelve - mondta a csaj, ahogy a másik pötyögött valamit a számítógépbe mögötte.

- Una, a tárgyalóban várják őket - szólalt meg a pötyögős.

- Köszi, Ana - mosolygott. - Kövessetek.
A csajszi elindult, akit ezek szerint Unának hívnak. Mi meg cukin mentünk utána csendben. Az idegenvezetőnk nem szólt hozzánk és mi se őhozzá. A főfolyosón maradva egy kétszárnyú ajtóhoz vezetett minket. Kitárta az ajtót.

- Uram, itt vannak a TH-k! - mondta Una.

- Jöjjenek nyugodtan - hangzott bentről egy karcos férfihang, de nem láttunk rá.

Viszont kísértetiesen hasonlított egy másik hangra, de nem ugrott be.
- TH-k? - motyogta Ramsy.
- Ennyire rosszul néznek minket? - kérdezte Ash remegve.
- Sssssh! - intettem le őket. Bementünk.
Kirázott a hideg a vörös szemektől amik rám szegeződtek. Nyeltem egy nagyot ahogy mindenki helyet foglalt. A hófehér bőrű férfi egyenesen rám nézett.

- Jól hiszem, hogy ön Annabelle? - kérdezte hátborzongató mosollyal.
- Igen, én volnék. - bólintottam.

- Kérem, mutassa be a csapatát, közben elkérem a mappát, amit szorongat.
Odavittem neki a mappát. Majd visszamentem a helyemre.
- Ramsy a másodparancsnokom. Ő felel mindenért ha nem vagyok a közelben. Fajtája vérfarkas és rendkívül jó orgyilkos. Kelly és Ashley rangsorban a harmadik. - mutattam az alacsony Kellyre és a rózsaszín hajú Ashleyre.- ők ketten a csapat agyai. Ash alkímiában profi. Kelly meg stratégiában.  Kelly fajtája puma, gyönyörűen forgatja ezenkívül még a kardot. De puszta kézzel is képes bárkit szétszedni. Ashley nem harcos típus. Ő általában kerüli a harcokat. A fajtája farkas.
Adam következik, mint tábornokom. Ő tudja a legjobban kiképezni a hadseregeinket odahaza, ahonnan jöttünk. Plusz minket is ő edz.  Carl meg Jim az én szemeim és füleim. Bármit kiderítenek ha arra kérem őket. - fejeztem be.

A férfi minden szavamat itta, látszott rajta. Közben a mappát is lapozgatta. 

- Akkor én is bemutatkozom. Julius vagyok, az itteni klánfő. A mi alakulatunk főleg démonokból áll, mint jómagam, de nyitottak vagyunk mindenféle lényre, akinek tiszták a szándékai és segítséget kér. Gondolom, Nolan már elmondta, hogy készül magukról egy akta, azt aláírom és az adataikat bűncselekmény esetén felhasználhatjuk a klán érdekében - itt sóhajtott egyet. - Viszont adódtak komplikációk az önök érkezésével és kérem, legyenek velünk együttműködőek - közben elém tolt egy szerződést.
A szerződést tovább toltam Kelly elé hogy olvassa át Ashleyvel hogy minden rendben van-e vele.
- Együtt működünk. De sajnos egy kicsit bizonytalanok vagyunk. Hisz a mi világunkban a démonok ellen háborúztunk és a háborúnak nem rég lett vége. Nem igazán tudjuk hogy megbízhatunk-e magukban. Nem akarunk úgy járni hogy aláírom ezt a szerződést és miután kilépünk az ajtón már halottak vagyunk. Kérem fejtse ki hogy miért jelentünk fenyegetést erre a hatalmas klánra mi heten?- mondtam tisztelettudóan.

- Nem fenyegetés, csupán komplikáció. Biztosan hallott már a merényletről, amit egy fehér tündér hajtott végre a fiam ellen. Jogunk van azt feltételezni, hogy az édesapja küldte ide területfoglalás vagy még rosszabb céllal. Nem bántjuk magukat, ha segítenek nekünk felkutatni a merénylőt.
Elgondolkodtam. Fehér merénylő... Ramsyre néztem.
- Pontosabb leírást kaphatnánk róla? - kérdezte Ramsy a vörös szemekbe nézve.

Julius visszanézett. 

- Akkor engedjék meg, hogy bemutassam a fiamat. Biztosan ő pontosabb személyleírással tud szolgálni - mondta egy hideg mosollyal. - Una, kérem küldje be - szólt bele egy kis készülékbe az asztalon.

Pár pillanat múlva nyílt az ajtó és hirtelen leesett, honnan volt ennyire ismerős a hang. Ugyanis a piercinges tanárbá állt az ajtóban. 

- Ő a fiam, Raphael - mondta a vörös szemű klánfő.
- Jujjj! - esett le Ramsynek is a téma.
Nekem meg tátva maradt a szám, amit Ramsy csukott be.
Ramsy megköszörülte a torkát.
- Letegezhetjük vagy nem? - fordult Julius felé.

- Csak nyugodtan - legyintett a klánfő.

- Hívattál, apa? - kérdezte Raphael, ahogy az apjához ment.

Fehér köpenyben volt, mintha orvos lenne. 

- Kérlek, írd körbe a támadódat nekik - mondta Julius.
- Pillanat és kezdheted - mondta Raphaelnek.
A kövi pillanatban Ramsyt kezdtem püfölni.
- Nem kacérkodhatsz most! Hivatalos ügyet intézünk! - szidtam meg.
- Ohh de kis karótnyelt vagy. Rád is rád férne már kis ártatlan.... - motyogta az orra alatt mint egy megszidott kisgyerek.
- Hogy mondtad!?
- Semmiiiii - mocorgott a székében.
- Én is így gondoltam - fordultam vissza Julius felé. - Elnézést kérek. Hallgatunk. - néztem Raphaelre.

A szőke férfi féloldalas mosollyal felült az asztalra, majd elképedve vettem tudomásul, hogy Ramsyre kacsintott.
- Fehér hosszú haj, rikító kék szemek, hosszú karmok és elvétve itt-ott bunda fedte a bőrét - mondta Raphael ahogy Ramsy leste. - Emellett a csaj teljesen fehér volt, még jobban, mint apa.
Ramsyvel összenéztünk.
- Hunter! - mondtuk egyszerre.
- A nevelőmről van szó. Nem hinném hogy területfoglalás miatt támadt rád, Raphael. Csak véd engem a háttérből. Mivel te ijesztettél rám és kergettél meg a városban. - mondtam az asztalon kocogtatva a körmömet. - Ezért is elnézést kérek. Csak védeni akar engem.
Cuppogást hallottam magam mögül. Ramsy pasizik..... Puszit dobott Raphaelnek. A klánfő fia sármosan mosolygott, ahogy két karját az asztalra tette. Befeszített Ramsynek, vevő volt a flörtre, de közben válaszolt nekem. 

- Megértem, nincs harag. Viszont a testvéremet felbosszantotta - mondta a szőke. - A minap elvittek pár dolgot a házából. Iratokat, dokumentumokat, ilyeneket.
Erre Ramsy hirtelen rám nézett. Nem tudott ilyenről. Mindenkivel összenéztem a csapatban, mindenki tanácstalanul vagy döbbenten nézett rám.
-Van ötletem hogy ki lehetett az. - mondta Ramsy.
- Erre én is kíváncsi leszek - mondtam.
- Szerintem a csatornában azok a kis gonosz lénykék akik kezdenek elszaporodni. Szerintem inkább tőlük kéne tartanotok mint tőlünk. Mi is küzdünk ellenük. Meg leginkább minket céloznak meg mert mi háborúztunk ellenük. De szerintem azok voltak. - mondta Ramsy nyugodt hangon Julius szemeibe nézve. Kiszakadva a flörtből amit eddig Raphaellel hangtalanul csinált.

- Értem. Köszönjük a tippet. Fiam, elmehetsz - mondta Julius.

Raphael bólintott.
- Számomat ne adjam meg? - kérdezte Ramsy Raphaelt.
- Na kosarat kap vagy nem kap kosarat? - súgta Kelly.
- Ez itt a kérdés - mondta Ash is.
Közben a két lány elém tolta a szerződést és bólintottak. Aláírtam. Közben fél szemmel őket figyeltem. Raphael felállt az asztalról.

- Szeretnéd megadni? - kérdezte egy félmosollyal.
- Hmmm... Felhívsz majd utána vagy nem? - mosolygott.

- Attól függ.
- Mitől?

- Hogy felveszed-e.

Julius megforgatta a szemeit.

- Add meg neki a számodat, én kérlek rá - mondta Julius Ramsynek. - Ez nagyon kéretős duma, ezt tanítottam neked? - ráncolta a homlokát a fiára.
Ramsy megfogta a kezemben lévő tollat és elvette. Majd Fifihez vonult. Bőrnadrág volt rajta ami az idomaihoz simult. Feszes fekete póló ami mély dekoltázst engedett látni a férfinak. A haját most kivételesen felkötötte.
Megfogta Raphael karját és arra írta a számát.
- Tessék, kisherceg. Inkább csak csörgess meg, mindenkit ingyen hívok - vigyorgott.
Kelly a tenyerébe temette az arcát úgy kezdett el nevetni.
- Van még valami félreértés amit nem tisztáztunk? - érdeklődtem Juliustól ahogy odacsúsztattam az aláírt szerződést.

- Nem hiszem. Üdv a városban, érezzétek jól magatokat - mondta a klánfő mosolyogva.
-Köszönjük szépen - kapta fel Ramsy a táskáját majd indult fele.
- De..... Neked kimondta hogy mehetsz? - fordultam felé.
Erre Ramsy rám nézett. Várt. Én hallgattam.
-Mehetek? - kérdezte ahogy nyúlt a kilincsért.
- Ha tudod merre van a kijárat.... - motyogtam.
- Nem akarok még hazamenni a büfét fogom megkeresni.
- Ja hát akkor menjél, ki tart vissza a táplálkozástól. - legyintettem neki.
Az órára pillantottam ami fent volt a falon. Felpattantam.
- Elnézést de nekem rohanni kell, vigyáznom kell két kis tüneményre. - Menjünk mindennyian a dolgunkra. - mondtam a többieknek.
- Köszönjük a fogadtatást és hogy nem öltek meg minket - mondtam Juliusnak. - Viszlát.

A klánfő intett. Una pedig megjelent az ajtóban, hogy kikísérjen minket, közben Ramsyt is útba igazította a büfé felé. Ramsy seperc alatt eltűnt, ahogy Raphael is.
Én rohantam Izzyért meg Dave-ért. Azt hittem hamarabb végzünk.
Lihegve csengettem be Nolanhez, mikor odaértem. Jajj nekem, nagyon elkéstem. Nolan nyitott ajtót, de nem tűnt mérgesnek.

- Voltatok lejelentkezni? - kérdezte kedvesen.
- Igen, bocsánat, kicsit elhúzódott - lélegeztem mélyeket. - Na hol vannak a kicsik?

- Éppen uzsiznak. Épp időben értél, gyorsan el is sietek, ha nem gond - mondta.

Feltűnt, hogy most nem elegánsan volt felöltözve, inkább kifejezetten munkásnak. Elköszönt a piciktől, illetve tőlem is egy mosollyal búcsúzott.  Én is mosolyogva integettem neki, majd minden figyelmemet a kicsikre fordítottam a nap további részében. 

17. rész (Nolan szemszöge)

- Komolyan, elmennek apámhoz? - nézett rám Raphael enyhén megemelt szemöldökkel. Szigorú arccal bólintottam. - Csak így? - csettintett egyet.
- A lényeg, hogy lejelentkeznek a központban, nem?
- Nekem ez akkor is bűzlik - nézett gyanakvóan. - Csak nem könyörögtél?
- Nem. Egyszerűen elmagyaráztam neki... - de be sem tudtam fejezni.
- Kinyaltad a formás popóját - vigyorgott Fifi.
- Nem. Megértette, hogy fenyegetett a pozíciójuk, ha nincsenek nyilvántartásba véve - húztam ki magam.

Mentettem a menthetőt az önbecsülésemből, természetesen. Mi mást tehettem volna? 
- Magyarázd, ahogy akarod - intett a szőke az egyik kezével. - Nem akartad ráküldeni a zombikat. Még csak ki se akartad értem köszörülni a csorbát, ha a drága Annabelle lett volna a merénylőm -  Aucs. Ez azért fájt. Úgy is nézhettem ki, mint akit arcon csaptak, mert folytatta. - Ne aggódj, a rosszkislány barátnőjéért azért én is hezitálnék egy kicsit.
- Szóval te támogatod a nővéredet? - szűrtem le a következtetést. - Ellágyultam volna mostanában?
- Én csak azt mondom, hogy keveredj ki végre a menstruációs ciklusodból, mielőtt Meera feldugja a seggedbe a bőrcsizmáját - mondta, vastag karjait összefonva a mellkasa előtt. - Ő is csak egy akta lesz és elfelejtheted.
Váratlanul hasított a mellkasomba a fájdalom az eshetőségre, hogy elfelejthetem. Fura volt. Azonban tudtam, hogy egyszerűen ezt kell tennem. Lejelentkeznek, nekem pedig nem kell többet törődnöm vele és a maroknyi csapatával.
Fifivel még lecsekkoltuk a maradékot listánkon. Egészen gyorsan haladtunk az emberek begyűjtésével. Viszont az én agyamat megfertőzte annak a kis gazdag pöcsnek a jelenléte. Nagyon rosszat éreztem előre. Annabelle-re pillantottam a vállam felett. Ismerte őt, de félt tőle. Látszott rajta. Ez pedig nem igazán hagyott nyugodni.
- Hahó, sötét lovag, mi ez az elrévedés? - lengette meg a kezét Fifi a szemeim előtt.
- Hm, mi? - ijedtem fel a gondolataim örvényéből.
- Azt mondtam, találkozunk órán, észlény! Remélem, elkészítetted a beadandódat - ismételte meg lassan, mintha agyhalott lennék.
Annak is éreztem magam. Egy kicseszett kómásnak. Ez nem mehet így tovább, gondoltam el magamban. Fifinek és nekem elváltak útjaink, ő ment a tanáriba, én pedig a terembe mentem vissza az osztálytársaimhoz. Fel volt írva a bioszóra témája, így kikészítettem mindent, ami kellhet. Majd az ajtón belépő Annabelle-re tévedt a tekintetem, akinek a kezében egy... kínai kajás doboz volt?
Összeráncoltam a szemöldököm, ahogy ráhunyorítottam. Azonban a látásommal még mindig nem volt semmi baj. Tényleg egy kajás doboz volt.
Lábjegyzet magamnak: beszélnem kell Annabelle-l az öngyilkos hajlamairól. Mert tuti vannak neki, ha Raphael órájára kajával ül be. Szemeimmel végigkövettem a lány útját az egyik hátsó padig. Annyira látszott rajta, hogy nem akar itt lenni! Végül így olvadt be a legjobban, mivel a diákok arcán nagy számban ez a kifejezés ült.
Az órára pillantottam. Pontosan ebben a percben kezdődött el az óra, Raphael pedig be is lépett az ajtón.
- Rendben, mindenki üljön a helyére, kezdünk! - csapott a még üres mappájával a tanári asztalra. Ismertem már a beadandós mappáját. 
Mindenki nagyjából a helyére szállingózott. A maradékot a fagyos szürke tekintet tette helyre, amivel Fifi illette a diákokat.
- Szóval, sziasztok. Mondjátok el a hiányzókat, majd készítsétek elő a beadandókat. Körbemegyek és összeszedem - majd a DÖK-elnökre nézett, aki kicsit összehúzta magát. - Gyere, mondd el a hiányzókat.
A kis mopsz kiment és bediktálta a hiányzókat. Raphael felírta.
- Rendben, ügyes voltál - lapogatta meg Fifi a fejét, akár egy kutyának, mikor mindet sikerült felírni.
Az elnököcske elvörösödött. De nem szólt semmit. Én majdnem elvihogtam magam, ahogy Raphael is. Biztos voltam benne, hogy a drága tisztem még sok ehhez hasonló megnyilvánulással készült a kis mitugrásznak. Visszaült a helyére.
Cuppogást hallottam magam mögül. Kíváncsian hátra néztem és láttam hogy Annabelle a táljába hajolva ette a zöldséges pirított tésztát. Csak pislogtam. Akaratlanul is elmosolyodtam. Ez a csaj tök őrült. Vagy nagyon bátor, vagy nagyon hülye. Bár a kettő között vékony a határvonal, ugyebár... 
Inkább visszanéztem a tábla felé.
- Beadandókat elő - mondta Fifi, ahogy lassan elkezdett körbejárni.
Én is kikészítettem a lapokat, amikre csináltam a feladatot. Fifi gyűjtötte, majd egy bizonyos pontnál lefagyott. Gondolom, meglátta Annabelle-t. Meredten bámulta a cuppogó lányt.
A lány nyammogva elővette a mappáját amiben a beadandó volt. Kirakta az asztal szélére ártatlan tekintettel és beleharapott a pálcika segítségével egy húsgolyóba.
- Annabelle. Mit eszel? - kérdezte feszes mosollyal.
Annabelle felmutatta a mutató ujját, jelezve hogy válasz előtt lenyeli a falatot. Lenyelte.
- Pirított zöldséges tésztát meg szezámmagos csirkemellet, tanár úr  - válaszolt tisztelettudóan.

A hangja tisztelettudó volt, viszont a cselekedetei neméppen. Erre kíváncsi leszej, futott át az agyamon. 
- Légyszíves tedd el - Fifi megpróbálta ezt kultúráltan megoldani. 
- De éhes vagyok! - és szinte láttam Fifi kultúrált próbálkozását drasztikusan vízbe fúlni. Gondolatban tisztelegtem szegény párának rövid élettartama előtt. 
Raphael a saját arca elé tette a kezét. Tudtam, hogy ez mit jelent. A homlokán ugrált is az a bizonyos erecske.
- Kibírsz 45 percet, tedd el a kaját! - mondta kicsit vehemensebben.
- Aaa, hogyne! Kilyukad a belem, engedje már meg hogy megegyem légyszives.
Magamban felszisszentem. Ezt nem kellett volna. A megérzésem be is igazolódott, ugyanis Raphael elvette a kezét az arca elől. Az ajtóra mutatott szótlanul. Mérges volt.
- Tűnés az órámról.
- De kint nincs asztal... Nem vagyok zebra hogy állva egyek... - kis kuncogás hallatszott az osztálytársaktól. 
Fifi feje elvörösödött. Ordítani fog, futott át az agyamon. De éppen kopogtak az ajtón. Isteni jelnek tűnt az a feszült csendben. Ehhez híven mindenki arra nézett. Az ajtó kinyílt és majdnem agyvérzést kaptam, ahogy megláttam, hogy ki jött be az ajtón. Meera viszont magabiztosan kopogott be a tűsarkúin, egyenesen Raphaelhez. Fifinek ideje sem volt reagálni.
- Elnézést, gyerekek, kölcsön veszem kicsit a tanár urat - mondta kedves mosollyal, majd szigorú arccal visszanézett az öccsére.
- Mit csinálsz itt? - sziszegte Fifi.
- Örülj, hogy én jöttem - mondta Meera velősen. - Kövess.
- Még mit nem!
Egyvalami volt rosszabb, mint Raphaellel ellenkezni. Az az egyvalami pedig a nővére volt. Meera hezitálás nélkül kinyúlt és fülön ragadta a piercinges ikrét. Fifi feljajdult.
- Azt mondtam, hogy velem jössz! - húzta meg, Raphael pedig botladozva követte.

Aztán Meera rám nézett. Kemény tekintetétől megrettentem, de vettem a lapot. Az utasítás nekem is szólt. 
Kimentek az ajtón, de még hallottam Meera hangját.
- Átveheti az osztályt, igazgató asszony - hallatszott.
És tényleg bejött a töpörödött öregasszony.
Ránéztem Annabelle-re. Már nem is volt a kezében a kajás doboz. A telt ajkai is tiszták voltak. Úgy nézett az igazgatóra, mint egy angyal. Egyből leesett a tantusz. A kajálást csak Raphaelnek szánta.
- Rosszlány - dünnyögtem halkan.
Az igazgatónőnek viszont ugyanúgy be kellett adnunk a beadandónkat. Miután ezt megtettük, egyből ki is kéredzkedtem a mosdóba olyan udvariasságról adva tanúbizonyságot, hogy a dirit kenyérre lehetett volna kenni utána. Kiléptem a teremből, becsuktam az ajtót és a bejáratnál álldogálló ikrekhez csörtettem.

- Mi volt ez a műsor, Meera?! - sziszegtem ingerülten.

- Nem vagyok boldog. Valaki felforgatta a lakásomat és biztos vagyok abban, hogy az a fehér ribanc a ludas, aki megtámadta Raphaelt - mondta Meera. - Ráadásul hiányoznak a vezetőségi akták a padlószéfemből. Információért jöttek.

Erre Fifi is felém fordult. 

- Mi a franc, nekem azt mondtad, hogy békésen bemennek a központba lejelentkezni!

- A támadód elvileg nem velük jött.

- Elvileg? ELVILEG?! - gurult be Meera.

- Nyugodj meg. Inkább listázd ki, hogy mit vittek el.

- Nolan, értsd meg, az egész kibaszott paksamétát elvitték. Nevek, címek, küldetések, statisztikák és kimutatások! - sorolta. - Csak Redd aktája nem volt nálam, mert az nem a mi hatáskörünk!

- Jól van, semmi baj... - próbáltam minimalizálni a veszteséget.

- Apa látni akar minket. Ezt az ügyet már nehéz lesz eltussolni, Nolan. Elő kell kerítenünk azt a tündért, ha nem akarod, hogy a kis barátnődnek és a csapatának baja essen - mondta Meera szigorúan.

- Jó, rajta vagyok - sóhajtottam.

És ezúttal nem csak mondogatnom kellett ezt, hanem neki is látni a megvalósításnak. 

16.rész (Annabelle szemszög)

Pipacs piros arccal kísértem le a gyerekeket a konyhába. Ilyen helyzetbe soha nem kerültem. A nyakam még mindig bizsereg, ahol az ajka odaért. Jobb lett volna, ha nem szakad félbe, csak hogy ezek a kisangyalok felkeltek és nekik kell fordítanunk a figyelmünket.
Leültettem a kicsiket az asztalhoz, majd elkezdtem nekik szendvicset csinálni, miután azt szavazták meg. Mindkettőjüknek azt raktam bele, amit kértek. Én csináltam magamnak kakaót és nyilván nekik is csináltam, ha már magamnak is. A pultnak támaszkodva iszogattam. Vártam, hogy a gyerekek végezzenek. Kentem egy kenyeret, majd felmentem a vendégszobába és lehoztam Maszatot, a kutyust, aki tegnap a házamba került rejtélyesen. Az este ezt a nevet kapta.
- Reggeli után megsimizhetitek - mosolyogtam rájuk, mire hevesen bólogattak. Fogtam a kenyeret, amit megkentem és azt kezdtem el Maszatnak falatolni. Megetettem. Lépteket hallottam magam mögül, mire egyből megpördültem a tengelyem körül. Nolant láttam meg.
Valahogy még nem is tűnt fel, hogy ilyen magas. Egy fejjel bőven fölém tornyosult és zilált haja csak jobban rátett erre a hatásra. Barna szemei meglepően ébernek bizonyultak, ahogy felmérte a környezetét. Óh, Istenem, ezek a szemek olyan nyugtató hatást adnak az egész izmos srácnak, hogy nem félek a közelében. Nem érzem azt, hogy minél távolabb akarok lenni ezektől a szemektől. Épp ellenkezőleg, ezeknél a szemeknél akarok maradni, biztonságban.
Maszat egyből megörült a fiúnak. Odaszaladt hozzá és heves farokcsóválással és ugatással kérlelte a szeretetet a fiútól. Legnagyobb döbbenetemre hanyatt is vágta neki magát kis pocaksimiért.
Mosolyogva lestem Nolan reakcióját.
- Hát szia, te kis cukiság - térdelt le. - Nagyobb a kezem, mint a pocid - simogatta meg láthatóan gyengéden a kutyust. Maszat a kéz alatt tekergőzött. Megharapdálta az egyik ujjat cukin.
Kuncogva néztem őket. Leültem az asztalhoz, megittam a maradék kakaómat.
Ma suli után össze kell szednem a többieket és el kell mennünk a központba, ha nem akarunk meghalni a következő napokban. Miért kell mindig bajba kerülnünk?
Akárhova mentünk, vagy elzavartak minket, vagy megtámadtak. Mindig volt valami, ami szúrta a másik csapat szemét. Remélem itt elfogadnak minket.
Megittam a kakaómat, majd felkeltem az asztaltól. Visszamentem a vendégszobába és felöltöztem valami normálisabb ruhába. Ami egy fekete farmer volt és egy piros bodyt vettem fel mellé. Nem tudom, hogy ezek a ruhák mikor kerültek a táskámba, nem is tudtam hogy vannak ilyenjeim. Biztos Ramsy volt...
Visszamentem a konyhába, ahol ott voltak hagyva a mosatlanok. Gondolom, a gyerekek Nolannel öltözködnek, hogy mehessenek az oviba. Elkezdtem mosogatni. Letöröltem az asztalt. Minden edényt a helyére raktam. Majd vártam, hogy végezzenek. Maszatka rohangált mindegyik után, kis simiért. Lehajoltam és odahívtam magamhoz. Szeretgettem a kis jószágot, addig se unatkoztam legalább. Meg nem is akartam beleszólni a reggeli rutinjukba.
Mikor mindenki felöltözött, elvittük Nolannel a kicsiket az oviba. Mosolyogva néztem végig, ahogy Nolan a gyerekek szívére köti hogy viselkedjenek az oviban, hogy egyék meg az ebédet, majd egy hatalmas ölelést váltottak. Szívemet melegség töltötte el, ahogy néztem őket. Ezek a picik annyira aranyosak, ahogy ölelik a tízszer nagyobb bátyjukat. Majd egyszer csak Izzy pici szeme rám villant és az én nyakamba is beleugrott.
Nevetve öleltem magamhoz a picit. Megpusziltam a pici arcát szeretetteljesen. Boldog mosollyal tettem le a földre és engedtem játszani. Dave-n láttam hogy bizonytalan tekintettel közeledik felém.
- Ha nem szeretnél megölelni akkor nem kell - mondtam kedves mosollyal.
Bólintott. Nem olyan hévvel, mint Izzy, de cukin körém fonta a karjait. Finoman én is átkaroltam. Adtam neki is egy szeretetteljes puszit és elengedtem őt is játszani.
-Mehetünk mi is - mosolyogtam Nolanre.
Ő bólintott mosolyogva. Ha nem fordulok el tőle időben, biztos elpirultam volna.
 Elindultunk a gimi irányába.
- Tehát csak lejelentkezünk és annyi? - kérdeztem.
- Igen. Bementek, a recepcióssal közlitek, miért jöttetek, találkoztok a főnökkel, lesz rólatok egy akta és távozhattok - mondta Nolan.

- Kihallgattok?

- Hunter miatt muszáj. Be kell bizonyosodnia, hogy tényleg nem tudtatok a merényletről.
- Rendben, lesz velem a lejelentkezésen egy csajszi, aki egy kicsit dilis - mondtam - De lehet vele kommunikálni, csak mondja közben a faszságait - tájékoztattam. - Megmondanád hogy hogyan nézett ki a támadó?
- Raphael szerint fekete bőrruhában látta és azon kívül hófehér volt - idézte fel.
Hunter! Más nem igazán hófehér a körünkben.
- Egyéb különleges amit észrevettél? - kérdeztem.
- Tengerkék szemek, hegyes fogak és vadállatias karmok - mondta összeszűkült szemekkel.
Nyeltem egyet. Tényleg muszáj az én apámnak az én dolgaimba belenyúlni?! Ura lennék a helyzetnek, erre a tudtom nélkül ideküldi a nevelőmet.
- Ismerős, de nem mondok semmit. Jelenleg.
- Még nem is kell - vont vállat. - De mindenképp gyertek be a központba.
- Jól van, bemegyünk a központba mó!- mondtam legyintve.
Iskolába beérve ketté váltak útjaink. Én mentem a szekrényemhez, hogy bepakoljam a cuccaimat. Mentem órára, közben kattogott az agyam. Vajon az apám esténként külön azt tervezgeti hogy hogyan tegyen keresztbe a lánynak? Vagy mi van vele? Az asszonyka sugdos neki ilyeneket? Esetleg a tökéletes húgi (na persze), Roxy vagy ki? Miért nem lehet minket békén hagyni legalább a száműzetésünk idejére?! Ennyi szabadságot hadd kapjak már! Nem bírom élni az életemet, mert apám mindenhol ott van!
Hátra ültem, mert nagyon nem volt kedvem az iskolához, teljesen felesleges. Szünetben az udvarra mentem levegőzni. És lám kit látnak szemeim? Drága Ramsykémet napszemcsiben, rövid naciban, lenge felsőben, ami szinte átlátszott és messziről meglehet állapítani hogy milyen színű a melltartója.
Odamentem hozzá a kerítéshez.
- Kiherélhetem? - kérdezte egyből.
- Kit? - kérdeztem meglepve.
- MIKE-OT!! - morogta halkan. - Mi a faszt keres itt???
- Honnan tudjam, én biztos nem hívtam ide, amúgy meg városon kívül nyugodtan. Délutánra szedd össze a csapatot, le kell jelentkeznünk a másik klánnál, mert levágnak minket mint a malacokat. - mondtam majd mély levegőt vettem.
- Mit csinálsz?- kérdezett vissza.
Elmagyaráztam neki lassabban. Erre már rábólintott.
- De azért utána elmegyünk vásárolni, ugye?
- Minek akarsz te vásárolni?
- Nincs ruhám! - mondta hisztisen.
- Na ezt add be édesanyádnak, ne nekem - intettem le.
Láttam rajta, majd megpukkad a megszólalásom miatt.
- Elmegyünk, ne aggódjá' - sóhajtottam.
Becsengettek. Elindultam volna befelé.
- Hozzak valami kaját neked?- kérdezte Ramsy.
- Kínait légyszi, szezámmagos csirkét meg pirított tésztát - mondtam mosolyogva.
Felmutatta a hüvelykujját. Majd elindult ő is.
Elmentem az engem figyelő szemek előtt. Nolannek meg Raphaelnek nincs jobb dolga a szünetekben? Mindig muszáj engem szemmel tartani... Felvettem a könyvemet a szekrényemből majd mentem órára. Hmm... ha kövi szünetben már megkapom a kajámat, akkor tudok Raphael óráján kajolni és azzal is lehet tudom idegesíteni.