13. rész (Nolan szemszöge)

- Nem, erről egy szót sem akarok hallani! - mondtam elég vehemensen a telefonba. - Mi az, hogy nincsenek a kameráid látóterében, Redd?!
- Nem kell kiabálnod, Parancsnok - a válasza a helyzethez képest halálnyugodt volt.
Engem ez pedig majd' őrületbe kergetett. Már 2 órája nem láttuk a kis csapatot, ami elindult Annabelle házától. Ez pedig aggasztó volt a szovjet időket idéző besúgóhálózatunk és az amerikai elnök biztonságban tudásához elegendő kamerarendszerünk terjedelmének a fényében. A város a miénk volt, és az idegenek valahol ott voltak, ahol nem láttuk őket. Ez gáz.
- Szóval, hol lehetnek? - kérdeztem szinte gúnyosan.
- A szemeim mindenhol ott vannak, ahogy Ulrich drónjai is. Vagy több száz méterre a föld felett, vagy legalább 10 méterre a föld alatt lehetnek.
- A csatornát nem kameráztuk be? - sziszegtem.
- Hé-hé! Tudod, hogy ezek a high-tech cuccok milyen drágák és érzékenyek? - kezdte védeni a rendszerét. - És vigyem le a szarban meghempergetni? Arról álmodozhatsz.
Sóhajtottam.
- Akkor mit javasolsz? - böktem ki.
- Várakozóállást. Nekik is egyszer fel kell jönniük.
- De mi van, ha megszöknek?
- Mi lenne? Semmi. Én örülnék, hogy nincsenek a klánfő és a felesége közelében.
Becsuktam a számat. Igaza volt. Ezt meg is mondtam neki, de erre csak felnevetett.
- Ha mégsem jönnének fel holnapra, még mindig ott vannak Jade fenevadjai - tette hozzá az informatikus jót derülve. - Őket csak le kell ereszteni a csatornába és voilá! Volt ellenség, nincs ellenség.
Megegyeztünk. Készen állt a B-terv, ha nem jönnek fel. Nagyon reméltem, hogy nem kell bevetnünk Jade drágaságait. Sóhajtva indultam meg az udvar irányába, mikor letettem a telefont. Ki kellett tisztítanom a fejemet, levegőzni akartam. Azonban egy vékonyka hang megszólalt mögülem.
- Bántani fogjátok Annabelle-t? - kérdezte halkan, mire megfordultam.
Izzy állt ott, macival az aprócska karjai közt, aranyos csíkos pizsamában. Kék szemei tele voltak bánattal. És ezek a szemek jobban lefegyvereztek, mint bármi más ezen a világon.
- Dehogyis, kincsem... - kezdtem volna, de elém lépett.
- Miért hazudsz, bátyó? - apró szájacskája sírásra görbült.
- Én nem...
- De igen! Most is látom! - állította határozottan. - Dave is azt mondta, hogy fura az aurád. És látom, hogy mi van a fejedben...
Leguggoltam hozzá és megöleltem. Az apró lányka szipogott.

- Ne bántsátok őt. Igazat mond - hüppögte a fülembe. - Nincs benne semmi rossz szándék.

- Ez nem játék apróság, de megígérem, hogy csak akkor bántjuk, ha nincs más út - mondtam finoman, ahogy felvettem a karjaimba. - Gyere, itt az ideje a gyógyszerednek.

- De nem szeretem... - nyafogott.

- Ssshh, tudom, és legszívesebben elhajítanám ezeket a francba, de csak ezektől tudsz jót csicsikálni. Szeretsz alukálni, lelkem?

Izzy hevesen bólogatott. Illetve készségesen bevette a szükséges tablettát, amikor azt átnyújtottam neki. Megpusziltam és elküldtem lefeküdni, majd Dave-hez fordultam kezemben egy légzéskönnyítővel. Ő már szó nélkül ült is fel és ügyesen benyomtuk neki a puffot. Még egyszer megpusziltam a két gyereket, betakargattam őket, majd én magam is elmentem lefeküdni.

Hajnalban izzadva keltem fel az álmomból. Folyt rólam a víz, kint pedig tombolt a vihar. Nem volt még reggel, a telefonom hajnali 3-at mutatott. Az ablak felé kaptam a fejem. Majd' megállt bennem az ütő, ahogy megláttam a hatalmas férfit az ágyam mellett. Reszketegen kifújtam a levegőt, ahogy megismertem a sötétben ragyogó hófehér szempárt.

- A francba már, Daemon! Ne ijesztgess! - morgolódtam.

- Elnézését kérem, Parancsnok. Raphael látni kívánja - mondta hivatalosan az árnyalak.

- Most? - keltem fel a szememet dörzsölgetve. - Mi a fenét akar ilyenkor?!

- Az úrfi szerint érdekelni fogja magát - mondta a kapucnis férfi, aki szinte eggyé vált a környezetével, így nem is igen tudtam, hogy hova nézzek.

- Milyen titokzatoskodó - morogtam, ahogy felöltöztem.

Daemon elővillanó fogaiból arra következtettem, hogy vigyorog. Magamra csatoltam egy kést és egy pisztolyt. A férfi nyújtotta a kezét, de leintettem. 

- Nem, te itt maradsz a kicsikre vigyázni - mondtam.

- Mi? Bébicsőszködjek? - kérdezte hitetlenkedve.

- Igen. Ez parancs.

- De én csak az úrfinak tartozom engedelmességgel!

- Ő pedig nekem, szóval vita lezárva - villant rá a szemem. - Itt maradsz, én kocsival megyek.

- És ha felébrednek?! - tette fel.

- Akkor leszel kreatív. Ha viszont bármi bántódásuk esik, nem érdekel, hogy idősebb vagy nálam, élve nyúzlak meg - sziszegtem. - Értve vagyok?

Daemon bólintott. Ezzel ott is hagytam. A zuhogó esőben útra keltem a kocsimmal a kihalt utakon. Fifi nem messze lakott tőlem, legalább ennyi pozitívum akadt ebben az egész abszurd helyzetben. Az eső kérlelhetetlenül dobolt a szélvédőn és távolabb, pár ház mögött egy villám hasított a sötétségbe. Kékes fénye kísértetiesen összekeveredett a közvilágítás meleg sárga fényével. Autóval 10 perc alatt Fifi házánál voltam. Kipattantam a kocsiból és felcaplattam a verandára, amit rózsabokrok szegélyeztek.

Az ajtó nyitva volt. Biztosan vár már rám, gondoltam. Bementem és a legjobb barátomat a kanapén fekve találtam meg, kartávolságon belül pedig ott volt az italos pohár is. Leültem a fejéhez. 

- Mutasd, mid van - mondtam szigorúan.

Tudta, mire gondolok. 

- Megtámadtak - sóhajtott. - Az a kurva álmomban akart lefejezni, de tudod, hogy nyugtalan alvó vagyok, így arra ébredtem, hogy más is van az ágyon. Hófehér nőszemély volt. Még szerencse, hogy Daemon mindig itt van velem. Eszméletlenné tette, mielőtt a kés átmetszhette volna a nyakamat - nyelt egy nagyot.

- Elkaptátok?

- Igen. Bezártuk a pincébe. Hol van Daemon? - nézett körül zavartan.

- A picikkel van. Nem hagyom őket felügyelet nélkül - mondtam szigorúan.

- Megértem.

Felálltam a helyemről. 

- Akkor, hallgassuk ki - poroltam le a nadrágomat.

Fifi bólintott. Ő is nagy nehezen feltápászkodott. A pince felé vettük az irányt, ahonnan már mérges morgolódás hallatszott. A biztonság kedvéért elővettem a pisztolyom, hogy kéznél legyen. Biccentettem Fifinek, hogy nyissa ki, én pedig célra tartottam a pisztollyal.

Fifi kinyitotta és a pisztolyom egy hófehér foltra szegeződött a pince sötétjében. A hófehér folt morogva mocorgott a földön, olyan macskás morgása volt. Tengerkék szemei felvillantak, ahogy ránk nézett. Veszélyesen csillogtak azok a szemek, szája be volt kötve a nőnek, hófehér haja fel volt kötve. Az öltözéke korom fekete volt, hogy beleolvadjon az éjszaka sötétjébe. Összekötött kezein már nem is körmök, hanem karmok voltak. Azokkal is simán lehetett volna ölni.

- Nocsak. Fogd rá, én felállítom - mondtam, ahogy átpasszoltam a pisztolyt.

Közelebb mentem hozzá, halkan mozogva. Tartottam a szemkontaktust.
Gyilkos szemekkel pásztázott, ahogy abba maradt a morgás. Mintha megfelelő pillanatra várna. Gyorsan mozdultam. Pillanatok alatt felrántottam és egy széket dugtam alá. Majd hátrébb ugrottam.
Megint morogni kezdett. Jéghideg tekintettel nézett rám, majd Fifire. Majd éles fogak villantak és elszakadt a kendő a száján. Tűhegyes fogak voltak a szájában. Nyílvánvaló volt, hogy nem ember.
- Engedjetek el! - morgott halkan.

- Ezután? Azt lesheted. Ki küldött? - kérdeztem.
- Nem mondom el nektek, túl veszélyesek vagytok - morgott.

- Mi vagyunk túl veszélyesek?! El akartad vágni a haverom torkát és ez nagyon nem oké! - mondtam elég vehemensen. Kibiztosítottam a pisztolyt. - Beszélj.
- Nem - morgott. Hirtelen felvillant egy eléggé vakító fény és már nem is volt a székben a hölgy megkötözve. Eltűnt.

Leengedtem a pisztolyt. Sóhajtottam.

- Egy kibaszott fehér tündér. Olyan, mint Daemon, csak fehérben - motyogtam. - MI A FASZ EZ AZ EGÉSZ?! - üvöltöttem el magam.

Fifi összerezzent. Áthatóan ránéztem. 

- Ne igyál többet. Összecsomagolsz és elmész Meerához. Én meg hazamegyek a testvéreimhez.

- De...

- Nincs de. Erős vagy, de ha rád küldenek egy csapatot, levágják a fejedet. Az örökös életét pedig nem kockáztatom - túrtam bele a hajamba. - Holnap reggel leeresztjük Jade teremtményeit. Kifüstöljük őket.

- Lehet, hogy nem is akarnak bántani...

- Megtámadtak, Raphael! Ez hadüzenet - füstölögtem. - Én pedig válaszolok. 

12. rész (Annabelle szemszög)

Hasamra sütött a nap, mikor felkeltem. Pislogva néztem szét a szobámban. Olyan jót aludtam, erre a nap felkelt. Nyögve felültem, hajam égnek meredt, pizsamám furán állt rajtam de nem törődtem vele. Úgy se látja senki. Az órámra néztem. 10:43....Jesszus! Elkéstem!
Azonnal kipattantam az ágyból. Magamra kaptam a cuccaimat. Megfésültem a hajamat. Felkaptam a táskámat és már rohantam is a suliba. Hogy tudtam elaludni? Nem ébresztett a telefonom? Megnéztem a buszmegállóban. Nem is állítottam be az ébresztőt?! Pedig mikor hazaértem a vadászatból, azt akartam csinálni lefekvés előtt. Úgy tűnik, bealudtam előtte. Jött is a buszom. Felszálltam rá és leültem az ablak mellé. Észre vettem, hogy van egy csomó nem fogadott hívásom Ramsytől.
Felhívtam, szinte egyből felvette.
- Szia, álomszuszék- kuncogott a telefonba. - Jót vadásztál este?
- Elkaptam egy őzikét, azzal jóllaktam - mondtam halkan.
- Hmm....nem csavartad el annak az izomagynak a fejét, aki haverkodik a tanároddal? - kérdezte perverz hangon.
- Nolan a neve, és nem, nem csavartam el a fejét. Elég gyanús ő es az öccse - mondtam neki. - A tanárt meg messziről elkerülöm.
- Hmm, az a tanár engem is megkergethetne - dorombolt. - Hagynám, hogy elkapjom és egy sötét sikátorban... - gyorsan félbeszakítottam.
- Nem kell folytatni!
- Oké - kuncogott. - Siess suliba, addig kiderítem kik ezek - súgta és kinyomott.
Én ezek után leszálltan a buszról. Majd futottam a suliba.
Lihegve, kipirulva estem be az utolsó előtti órára, amit a drága ékszerbolt tartott. Felnézett, ahogy szinte betörtem az ajtót.
- Üljön le - mondta egy lapos pillantással, ahogy visszatért a tananyag felolvastatásához.

- Elnézést kérek- motyogtam, ahogy leültem egy szabad helyre.  Ráborultam a padra. Lassan vettem a levegőt, mélyeket lélegezve. Hirtelen koppant valami a fejemen. Felnéztem, mire leesett egy papír galacsin a padomra. 

Kérdőn bontottam ki.

'Fáradtnak tűnsz. Történt valami?'
Kérdőn körbe néztem. Ki a búbánatos jó Isten dobálgat random papírral? Alig értem be 10 perce erre már kapom az ívet? Nem lehet az embernek nyugodt pillanata ebben a suliban? Hová fajul ez a világ? Miért?
Szemem megállapodott egy engem fürkésző szempáron. Nolan lesett engem. Kérdőn néztem rá. Ő dobta volna ide a papírfecnit? Bezzeg rá nem szól a tanár! Pfú, fogadok, amint visszadobom a választ, elővesz az ékszerész engem.
'Nem, nem történt semmi' írtam a kérdés alá a választ, majd Nolannek dobtam.

Nolan elkapta. Néztem, ahogy kibontogatta. Valamiért mosolygott. Bosszantott ez a mosoly. Vállat vont és visszafordult a tábla felé, miközben a füzetébe rejtette a fecnit. Visszaborultam a padra aludni. Vagyis borultam volna, ha nem csengetnek ki.
- Hát ezt nem hiszem el! - vágtam egyet a padra. Megfogtam a táskámat és szinte kimenekülten a két fiú elől. A tömeg sodrott magával. Megtaláltam a szekrényemet. Bepakoltam oda, majd kimentem az udvarra. Megpillantottam a kerítésnél Ramsyt. Odamentem hozzá.
- Megmondanád nekem, apád miért lát el még itt is megbízásokkal? - morgott halkan a szőke lány rám.
- Apám küldött neked megbízásokat? - kérdeztem vissza meglepetten.
Az orrom elé tartott egy papírt, amin nevek voltak felsorakoztatva.
- Utána néztem a neveknek és képzeld kik ezek. Az itteni klán fejei! - súgta idegesen - Julius, Nettie, Meera- sorolta az első hármat morogva. - Száműzve lettünk ide, nem azért jöttünk ide, hogy klánokat romboljunk le!
Kicsit összehúztam magamat. Elvettem a cetlit. Ez rengeteg név.
Apa ezt honnan szedhette? Mi nem ezért jöttünk. Békés szándékkal jöttünk. Fáradt arcom eltorzult a dühtől.
- Ráadásul nem vagyok már a bajnoka, hogy ilyen hosszú listákat írogasson nekem - panaszolta Ramsy.
- Nem fogod ezt teljesíteni. Száműzve vagyunk, úgy is viselkedünk, hogy nem kapjuk meg apám levelét - raktam el a papírt.
Ramsy mögém pillantott.
- Legyél óvatos - súgta - Kerüld el őket messzire. Lefüleltek. - mondta alig hallhatóan. - Suli előtt leszek, mikor végzel. - mondta, majd elment a sötét sikátorba.
Hátranéztem. Az ékszeres és az izomagy nem is próbálta leplezni, hogy néztek. Ahogy a tekintetem találkozott az övékkel, mosolyogva intettek, majd elnyelte őket a tömeg, ami az udvaron volt.
Nagyot nyeltem. Bemenekültem a lány mosdóba és ott maradtam becsöngőig. Majd messzire elkerülve a tanárit mentem órára. Távol ültem Nolantől is. Kezdtem félni. Ez a nap már lehet rosszabb? Táskámat két lábam közé vettem, füzetem meg két kezem között volt. Vigyáztam a holmijaimra.
De legjobban akkor vert le a víz, mikor az ékszerész benyitott az órára és idézem: - El szeretném kérni Annabelle-t egy kis időre.

A tanár persze elengedett. A sátáni mosolyú szőke pedig rám nézett. 

- Annabelle, jöjjön velem, van pár megbeszélnivalónk - mondta udvariasan.
Én a másik tanárra néztem.
- De én nem akarok menni - mondtam neki félve.
- Már pedig, ha meg kell beszélni, akkor meg kell beszélni a dolgokat a másik tanár úrral, nyilván nem harapja le a fejedet - mondta kedvesen a sörhasú tanár.
Pont ettől félek, hogy leharapja a fejem.
Sóhajtva beletörődtem a sorsomba és összeszedve a cuccomat, kimentem a szöszkével. Amikor becsukódott utánunk az ajtó, a tanár arcáról lemállott minden udvariasság.

- Szóval száműzöttek, mi? - vett elő egy köteg lapot.

Pont rájuk láttam. Megláttam a saját arcképemet, mellette az adataimmal. Egyből kikaptam a kezéből az egészet.
- Semmi köze hozzá! - morogtam halkan.

- Dehogynem. Mivel az apja a családomat fenyegeti. És el kell mondanom, drága hercegnő, maga és a csapata harmatgyenge ahhoz, hogy megingasson az itteni pozíciónkban, illetve... édesanyám felfalná magát. Szóval ne tervezzenek semmi hülyeséget. Menjenek el jókislányokként lejelentkezni a központba, ahogy azt már a dögös barátnőjének családja megtette.
- Nem akarunk semmi rosszat! Békés szándékkal jöttünk, de nem hódolunk be más klánoknak!  A dögös barátnőm és családja nem foglalja magába a dögös barátnőmet meg annak a bátyját, mivel hozzám tartoznak, nem a farkasokhoz! - rejtettem magam mögé a dossziét. - És senki nem mondta egy szóval se, hogy végrehajtjuk a hülye apám megbízásait!

- Fantasztikus. Akkor gondolom nem arról fecseg az egész természetfeletti világ, hogy maga és a csapata már több klánt is feloszlatott, területükön pedig az ön édesapja trónol. És ezt teljesen nyílt szándékkal teszi.
- Nem! Képzelje, királyság vagyunk! A családom több évtizede uralkodik és egyszer se mentünk hadjáratra, vagy elfoglalni másik királyságot! Azért, mert mi egy új dimenzióba kerültünk, vagyis ide, nem azt jelenti, hogy egyből mindent el akarunk foglalni. - vettem visszább a hangomból - A saját apám száműzött minket, csak a büntetésünket akarjuk leróni - ezzel otthagytam a folyosón.

Az akta viszont eltűnt a kezemből. És ahogy visszanéztem, a szöszi sem volt sehol. Kifutottam a suliból és Ramsy mögé felpattanva elszáguldottunk az iskola közeléből. Reszkettem. Féltem. Ha apám miatt kezdenek minket levadászni, akkor nem tudom mit tegyünk. Lehet, hogy már azt is fenyegetésnek vették, hogy megjelentünk. Ki tudja mennyire erőszakosak az ittélők? Hozzám mentünk. Ott lecuccoltunk és leültünk megbeszélni.
- A többiek is mindjárt itt lesznek. - mondta Ramsy. Bólintottam és vártam. Ramsy folyamatosan figyelte az ablakokat, a kaput, úgy viselkedett, ahogy kell neki, ahogy a rangja megparancsolja neki. Védte a hercegnőt. Nem sokára a mi kis mágusunk jelent meg. Rózsaszín hajú, szemfedős, szabadszemére zöldszemű Ashley. Mosolyogva ölelt meg minket.
- Annyira féltem idefele jövet - mondta halkan.
- Ash, te mindentől félsz - mondta Ransy.
- Ne sértegess - mondta halkan, félve nézve Ramsyre.
Ramsy csak megforgatta a szemeit. Alig két perc múlva megjelent egy kocsi a házam előtt, benne a kisnövésű Kelly. Gyorsan kipattant a kocsiból és berohant.
- Mindenki be a rejtekhelyre! Ott találkozunk a fiúkkal! - mondta idegesen. Mindannyian felpattantunk és mentünk mind Kelly után le a csatornába. Tudtuk, merre van a központunk, azaz icipici, ami miatt már meg is fenyegettek. Odaléptem a hatalmas kőfalhoz, ami a város szélén, a föld alatt terül el. Ujjaimat több téglára is ráhelyeztem, majd egyszerre nyomtam be azokat, mire a fal behúzódott és oldalra csúszott. Bementünk, ahol Adam aki Ramsy bátyja, Carl, a mi kis sasunk, aki mindig a levegőben van és onnan figyeli a történteket,  Jim, a fürge gyíkunk, ő az egyik leggyorsabb a csapatunkban. Mi így heten lettünk ide száműzve három évre.
Leült mindenki a nagy, kerek asztalunkhoz.
- Három évre lettünk ide száműzve, három napja se vagyunk itt és már kezd minden szar lenni - mondtam.
- Mi történt, hogy ide kellett jönnünk? - kérdezte Adam.
- Az, hogy az itt lévő másik klánnak bassza a csőrét, hogy itt vagyunk!- csattant fel Ramsy - Nem is csináltunk semmit !
Kelly meg Ash helyeslően bólogattak.
- Tehát le akarnak nyomozni minket? - kérdezte Carl.
- Pontosan. - bólintottam - És lehallgatták, ahogy Ramsy panaszkodik nekem, hogy apám megint megbízatásokat adott neki. Felsorolt pár nevet, amit szintén meghallottak. A "biosz tanárom" - tettem idézőjeleket - családjának tagjait is le kell vadásznia. De nem fogja, mert én azt mondtam neki. Itt én vagyok a főnök. - fejeztem be.
- Tehát most mi legyen?- kérdezte Adam.
- Meghúzzuk magunkat. - mondtam - Ti elrejtőztök. Majd én meg Ramsy elrendezzük a dolgokat - mondtam.
- Ha cseszteti őket, hogy itt vagyunk, akkor előbb vagy utóbb lépni fognak ellenünk - mondta Ramsy.
- Ezért nem kell tudniuk a többiekről - helyeseltem.
- Most mi lesz? - kérdezte Ash halkan.
- Utána járok a dolgoknak - mondtam szintén alacsony hangerőn.