- Hali, mit tehetek érted? - morajlott Jade mindig nyugodt hangja a telefonon túl.
Viszont fülsértő recsegés szakította szinte félbe a vonalat, illetve a dobhártyámat is.
- Au, mi a franc?! - szisszentem fel.
- Bocsánat, elfelejtettem, hogy nem bírod a csontfűrész hangját - kapcsolta ki azt az átkozott masinát. - Szóval, mi újság?
- Szemrevételeztem a harci zombijaidat - vágtam egyből a közepébe, ahogy elővettem a képeket az említett lényekről a paksamétából.
- Igen? Na, és melyiket választod a takarításra? - kérdezte szinte büszke apaként.
Jade nekromataként zombikat teremtett és mágiájával irányítani is tudta őket. Az erejéből fakadóan bizonyos időközönként új zombikat kellett létrehoznia, hogy ne váljon belőle egy kimondhatatlanul förtelmes, alvilági lény. Ezek a zombik alapvető feladatokra taníthatóak voltak, például takarításra, dolgok összerakására, főzésre - a mi esetünkben kihasználjuk a legalapvetőbb szükségletüket is, ami az élőhúsra való vágyakozás volt. Ha valami nagyon elszaporodik, kiküldünk pár szerencsést, akik megtömhetik a hasukat. Magam felügyelem, hogy melyikeket küldjük ki terepre, nehogy galiba legyen.
- A csatornarendszert az inasabb, karcsúbb lények tudják kitakarítani. Elemezted a populációt ott, ahogy kértem?
- Igen. A jövevényeknek igazuk volt. A kis, manószerű démonok teljesen eluralták a helyet és több vandalizmust is jelentettek a városban. Imádnak rombolni és lopkodni. A félelemből táplálkoznak, nem csoda, hogy olyan ritkarondák - mondta a tisztem.
- Hmm... - odalapoztam a frissebb zombik fotójához. - Zam evett már? - kérdeztem az egyik hölgyet ábrázoló fotóról leolvasva a nevet.
- Még nem. Bár őt még nem törtem be teljesen. Még mindig sok benne az ölési ösztön.
- De azért kordában tudod tartani? - kérdeztem kicsit aggódva.
- Persze. Ha másokat is küldök vele, nem lesz gond. Kitűnő vadász és nagyon hatékony, szag alapján követ akár egyetlen személyt is.
Ez egy csábító lehetőséget vetett fel bennem. A gazdag ficsúr ötlött fel bennem, aki olyan durván bánt Annabelle-el a minap.
- Ez a szag alapján levadászás rendkívüli lehetőségeknek adhat teret - elégedett hangom még nekem is feltűnt. - Tudod kutatni ezt a területet még tovább is?
- Juliusnak fel kell terjesztenem a kérést, de szerintem nem lesz akadálya - mondta a csámcsogó Jade.
- Remek - igyekeztem kizárni a belső szervek jellegzetes cuppogását, ami a telefonon keresztül áthallatszott hozzám. - Akkor Zam mellé még legyen Zoa, Zid és Roger.
- Vettem, főnök. Indulunk - mondta a nekromata. - Plusz kérhetek egy szívességet?
Ezen meglepődtem. Jade nem szokott szívességet kérni.
- Persze, mondd.
- Kinéztem egy ingatlant a város szélén, remek befektetési lehetőség lenne. Szeretném kicsit bővíteni a hatáskörömet - mondta Jade, ahogy a fémasztalán koppant valami a háttérben.
- Ez mit jelentsen? - kérdeztem gyanakodva.
Egy nagy sóhaj hallatszott.
- Meg akarom venni a városi hullaházat. Tudod, milyen körülményes megszereznem a testrészeket nap mint nap? Főleg az agyakat. Ki gondolta volna, hogy kismillió papír kell ahhoz, hogy elvigyél egy testet boncolni?
Heves szívverésemet nem is realizáltam egészen addig, amíg le nem lassult a megnyugvástól. Jade a barátom és a tisztem volt, bíztam benne, de mint minden épeszű személy, tartottam is tőle. Ha úgy kívánná a kedve, a fél várost lemészárolhatná, vagy még rosszabb, a klánunk vezetőségét is megtörhetné. Ő sosem volt hatalomvágyó, ami furcsa, tekintetbe véve az előző helyen betöltött titulusát.
- Parancsnok, itt vagy még? - kérdezte a nekromata.
- I-igen, itt vagyok - pakoltam el a képeket vissza a mappába. - Szerintem ésszerű kérés. Majd írok neked egy ajánlást, hogy meggyorsíthasd az átírási folyamatot.
- Köszönöm, Parancsnok, megtisztelsz.
- Én köszönöm, hogy segítesz nekünk - mondtam tisztelettel. - Ha megbocsátasz, még van egy kis dolgom.
- Természetes. Mi pedig indulunk. Szép estét.
- 'Estét - köszöntem, majd letettem.
Rendben, a takarítás elhárítva. A paksamétát betettem a kanapé alá, mire valami megcsörrent a kanapé alatt. Összeráncoltam a szemöldököm. Térdre ereszkedtem és bekukucskáltam a kanapé alá. Egy-két szilánkot találtam a szőnyegen. Kivettem őket a kanapé alól. Furcsállva néztem, hogy ezek vajon hová tartozhatnak.
Mire felismertem a mintát, a víz elzáródott a fürdőben és gyors tempójú slattyogásra figyeltem fel.
- Annabelle! - szóltam a slattyogó papucs gazdájának, mire a lépések megszűntek.
- Igen, Nolan? - fordult felém a törölközőben lévő Annabelle.
Harapnivaló volt. Kecses, hosszú lábai bolyhos papucsba voltak bújtatva (biztos a sajátja, én nem tartok ilyet a házban), a falatnyi törölköző éppen látni engedte az erős, bársonyos bőrrel takart combjait, felül pedig a melleit tartotta. Tekintetem feljebb vándorolva a kecses nyakán, észrevettem, hogy megmosta a haját, a kis babahajak nedvesen göndörödtek a fül mögött. Arca ki volt pirulva. Kék szemei csillogtak a félhomályban, ahogy rám nézett.
Megköszörültem a torkom, hogy időt adjak magamnak arra, hogy eszembe jusson, mit is akartam. Kezemben a cserép jelentéktelennek tűnt egy pillanatra.
- Miért van vázatörmelék a kanapé alatt? - kérdeztem a bébiszitteremet.
Láthatólag zavarba jött, arca még pirosabb lett.
- Baleset volt - vakarta meg a tarkóját.- Elfelejtettem feltakarítani ma......Hehe - nézelődött kínos nevetése közben.
Szuggeráltam. Forgattam az ujjaim közt a cserepet.
- Biztosan takarítottál, mert csak két ilyet találtam a kanapé alatt. Vagy a ház különböző részeibe szórtátok szét a darabokat? - kérdeztem enyhén incselkedve, már attól féltem, agyvérzést kap, annyi vér volt a fejében.
Megdermedt. Most a vizes hajába túrt.
- Ellenőrizted a házat? Nem dugdosok semmit - mondta halkan.
Csak pislogtam azon, hogy hogyan elkezdett védekezni.
- Csak vicceltem, Annabelle, nyugi - tettem le a cserepet az asztalra, közben a szemeimmel megbizonyosodtam arról, hogy a táska nem kandikál ki a kanapé alól. - Nem igazán érted a poénjaimat, látom - nyújtóztam egyet. - Menj nyugodtan aludni.
- Jó éjszakát, Nolan - ezzel sarkon fordult, indult a vendégszobába.
Popsija majdnem kikandikált a törölköző alól. Kerek, telt fenék volt. Behunytam a szemeim, de már késő volt. Beleégett a fejembe.
- Faszom - motyogtam halkan szitokhangon, ahogy felkeltem a kanapéról.
Annabelle elvonult a vendégszobába. Hallottam a kutya ugatását is, de első szóra elhallgatott. Beadtam a gyerekeknek a késői gyógyszert, majd én is elvonultam tusolni, majd elnyúltam az ágyon és néztem kicsit a tévét. A villódzás álmossá tett, így kikapcsoltam a tévét és kinyúltam a párnámon. Középre feküdtem, hogy érezzem, ha betolakodó mászna be az ágyamba.
***
Egy ujj bökdösött az alvásom közepén. Kipattantak a szemeim és egy fehér szempárral találtam szembe magam. A miniszívroham amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment.
- Mit akarsz, Daemon? - sóhajtottam halkan, ahogy a pulzusom normalizálódott.
- Ahhoz képest, hogy nem vagytok pajtások, eléggé rád van kattanva - mutatott egy kupacra az ágyamon.
Odanéztem. A hátamon feküdtem, a kupac feje pedig a hasamon volt. A fekete haj csillogott a holdfényben, ahogy a lány cicaként szuszogott a a köldököm felett valamennyivel. Az arcom felforrósodott.
- Nem vagyunk szeretők! - sziszegtem vissza a tündérnek.
- Ahhaaaaa, persze. A múltkor még hajlottam arra, hogy higgyek neked, de ez már több, mint nyilvánvaló! - sziszegte Daemon.
Kicsit mocorogtam, hátha lekerül rólam a feje, de ezzel csak azt értem el, hogy átkarolta a derekamat, mint egy párnát. Frusztráltam sóhajtottam.
- Csak mondd, mi van! - ütöttem Daemon karjába.
- Elkaptuk a merénylőt. A központban van bezárva - suttogta. - Holnap te vagy a soros, hogy kikérdezd.
Bólintottam.
- Ugye nem tűnt csak úgy el?
- Nem. A speciális cellát kapta meg, onnan én sem tudok megszökni - dünnyögte a küldött.
- Rendben. Most hess! - hessegettem a nagydarab férfit, mintha egy légy lenne.
Daemon csak megforgatta a szemeit és köddé vált. Pislogva néztem le a másik betolakodóra.
- Veled meg mit kezdjek, démonka? - simítottam meg a puha hajat.
Jó érzés volt, ahogy bizalommal törleszkedett hozzám. Nem tagadom, megmozgatott bennem valamit. Fejem a párnára hanyatlott. Vajon csak én vagyok az, akinek csak így bebújik az ágyába vagy bármelyik férfi ágya jó neki? Elkomorodtam a gondolatra, hogy Annabelle odabújik egy férfihez álmában. Te sem vagy szent, Nolan, emlékeztettem magam, ahogy néztem a kis összegömbölyödött alakot. Fel kellene ébresztenem, hogy átmehessen a saját szobájába, ahol biztonságban van és nem támadom le. De csak kellene.... Ujjam köré tekertem egy hosszú hajtincset. Az első alkalom véletlen. Másodjára bolond vagy. Harmadjára pedig én vagyok a bolond. Most a második alkalomnál tartunk és nagyon szeretném kihasználni a bolondságát.
Tehát Daemon sejtését tökéletesen igazolva finoman a karomba igazítottam a jövevényt. Formás teste elnyúlt a karjaimban, ahogy nagykifliként hozzásimultam hátulról. Betakartam magunkat, arcomat pedig a tarkójára simítottam. Mikor volt utoljára, hogy szánt szándékkal együtt aludtál valakivel? tettem fel magamnak a kérdést.
Túl rég. Orromat az illatos hajba temettem és nagyot szippantottam belőle.
Édes illata volt, de nem tudtam beazonosítani. Talán alma? Nem, ez talán... szeder? Még egyszer beleszimatoltam a hajzuhatagba... Ez körte, biztos vagyok benne.
Félálombeli nagy tanakodásomat a kiskifli mocorgása szakította félbe. A karjaimban lévő csomag mocorgott a jelenleg lehető legrosszabb helyen, meglepően jó ritmussal. Majdnem kifordult a szemem, miközben eszembe jutott, miért is szeretem ennyire a kiskifli-nagykifli pózt.
- Hmmm....- motyogta, alig hallhatóan, mire mozdulatlanná merevedtem mögötte. Már agyaltam a póz elleni kifogáson, mikor álomittas hangja megint felcsendült. - Nolan.....- alig lehetett érteni de biztos voltam benne, hogy a nevemet hallottam. - Még, csináld még! - sóhajtotta.
Na ez kiverte az álmot a szememből, ő pedig álmában motyogott.
- Hogy mit csináljak? - tátogtam magamnak hangtalanul, majd éreztem az ördögi vigyort felkúszni az arcomra.
Ó, a démonka valami huncutságról álmodott, csak be kellett bizonyítanom. Finoman a füléhez hajoltam és lágyan megsimítottam az arcát. A szám majdnem súrolta a fülét, ahogy belesuttogtam a fülébe.
- Nagyon élvezed, kicsim, igaz? - dünnyögtem.
Édes, halk sóhaj hagyta el azokat a puhának tűnő ajkait. Vigyorogtam, mint a vadalma. Ideje lesz felébreszteni az ágyastársamat, nehogy olyan dolgok történjenek, amiket még én sem vállalnék fel.
