11. rész (Nolan szemszöge)

Annabelle kirohant az ajtón, én pedig szinte lesokkolódtam az egyre nagyobb fodrozódástól a teste körül. Valami elindult benne, valami változás. Új volt a városban és hirtelen bukkant fel, mint bizonyosan nem emberi lény. Míg a munkában voltam, lefuttattam rá egy keresőszoftvert, de nem volt benne a nyilvántartásunkban. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam Meerát.
- Igen, Parancsnok? - szólt bele szinte azonnal.
- Szia, Meera, még az irodában vagy? - kérdeztem lényegretörően.
- Természetesen - mindig az irodában volt. Ennek persze tudtam az okát, de az egy másik sztori egy másik napra. - Mit tehetek érted?
- Átküldök egy személyleírást, átfutnád a felvételeket, hogy illik-e valakire?
- Persze, majd hívlak az eredménnyel.
Letettük és átküldtem egy kifejezetten részletes, már-már nem annyira objektív személyleírást a bébiszitterről. Izgatottan vártam az eredményre, de ez idő volt. A várakozás alatt megvacsoráztunk a kicsikkel, akik áradoztak Annabelle-ről. Főleg Izzy. A kis gézengúz nagyon megszerette. Dave csak azt kifogásolta, hogy lány (mint minden korabeli) és hogy nem akart nekik több csokit adni. Az én szememben ez a két érv inkább pozitívnak tűnt, de azért megértésemről biztosítottam az öcsémet.
- Bátyó, bement a szobádba - említette meg hirtelen Dave, miközben mosogattam.
Átfutott rajtam a borzongás.
- Hogy mit csinált?! - reagáltam hevesen. - Mi a fa... - hirtelen ráeszméltem, hogy a kicsik kerek szemekkel néztek rám - vagyis lópikulát keresett benn az én szobámban?
- Takarítani akart - mondta Izzy újdonsült barátnője védelmében. - Mert Bátyó szobája egy disznóól.
Olyan komoly arccal mondta, hogy az már kiütötte a cukiságmérőmet. De gondolom, ezt valahol, egy bizonyos lánytól hallotta. Megsimogattam a fejét.

- Nem disznóól, csak szervezett káosz - mondtam helyesbítve.

- De akkor se tetszett Annabelle-nek - ráncolta a kis szemöldökét.

Bingo. Akkor tényleg ő mondta ezt neki. Farkasszemet néztem vele. Viszont a nagy, kék szemek legyőztek. Felmordultam.

- Jó. Feltakarítok - forgattam a szemeimet.

A kis boszorka nagy mosollyal tapsikolt.

- Hozom a kosarat! - már szaladt is.

Én végeztem a mosogatással és szépen a karomba vettem Dave-t. A kisfiú bizalommal kapaszkodott a vállamba. Letettem a kanapéra mesézni. Majd szemeimmel végigsöpörtem a szobán. Rend volt. Túl nagy rend. Ez a lány.... Biztosan ő takarított. Majd szóvá teszem neki, abban biztos lehet, futott át az agyamon. Felmordultam.

A zsebem hirtelen rezegni kezdett. Kikaptam a zsebemből és Meera neve villogott a kijelzőn. Egyből rányomtam a zöld ikonra.

- Hali, talált, süllyedt - kezdte ezzel. - Fifi is beazonosította a szőkét. Mi a halál folyik itt?

- Új iskolatárs.

- Ohh, értem. De jó neked, Parancsnok! Akkor, ha nem bánod, én leszek az új pályaválasztási tanácsadó a suliban, hogy beszélhessek vele.

- Lassan a testtel. Először Fifi, most meg te? Kicsit gyanús, ha hirtelen a suli egész személyzete a központból kerül ki, nem?

- Hmm, igazad lehet. Akkor nem megyek oda még én is. De akkor hogyan ugrasszuk ki a nyulat a bokorból? - kérdezte megfontoltan.
Ez a kérdés bizony már nekem is szöget ütött a fejembe. Ekkor hirtelen megint elkezdett rezegni a telefonom.Elemeltem a fülemtől és Fifi keresett.
- Figyi, Meera, a tesód keres - mondtam bizonytalanul. - Ő nincs benn veled az irodában?
- Úgy tűnik, végzett az operációval a a nyugati szárnyban - pötyögött a gépen. - Szóval lehetséges.
- Leteszlek, de még visszahívlak.
- Oké, Nolan, várom a hívást - mondta kedvesen, majd kinyomta.
Felvettem a másik kicsengő hívást.
- Hali - szóltam bele.
- Csá, haver - hallatszott Raphael hangja. - Képzeld, ma kiugrasztottam a formás fenekű nyuszit a bokorból.
- Nocsak, mesélj - kértem érdeklődve.
- Képzeld, a te kis Annabelle-eddel akadtam össze órák után. Jót dumcsiztunk, de egy kicsit megvillogtattam a szemeimet és máris futott - kuncogott.
Elkomorultam.
- Egy, ő nem az enyém - bárcsak az lenne -, kettő, hogy lehetsz ennyi diplomával ekkora idióta? Itt villogtatod a szemeidet, te félkegyelmű?! Ne lepődj meg, ha az ismeretlen banda területszerzési célból este megjelenik a szobádban, hogy egy kis nyissz-nyassz-nyakat játsszanak veled.
- Jajj, nyugi már. Mondtam, hogy rettegett a kiscsaj. Én pedig ebből lekövetkeztetem, hogy nem számított itt természetfeletti lényekre saját magán és a társain kívül.
- Ja, de most már mesélni fog rólad, hála neked.
- Nem baj. Hadd tudja meg, hogy itt más az úr. Mellesleg, találkoztam az "anyukával" - a hangjából éreztem az idézőjeleket.
- És ővele mit csináltál?
- A szülőin nem rosszalkodtam, hova gondolsz? De majd' levetkőztetett a szemével, szóval gondolom őt nem riasztották el a piercingjeim és a szőke sörényem. Nem bánnám, ha ő jelenne meg bérgyilkosként éjjel a szobámban játszani velem, ha érted, mire gondolok...
- Herceg, viselkedj! Ezek tök idegenek. Nem tudjuk, hogy miért vannak itt.
- És? Te enyeleghetsz Annabelle-el, de én nem fantáziálhatok a barátnőjéről?
- Nem enyelgek - éreztem, ahogy melegebb lett az arcom. - Arra mérget vehetsz.
- Aha, akkor ki is vigyázott ma a kistesóidra?
Visszanyeltem a szitokszavakat, de csak a mellettem levő Dave-re való tekintettel.
- Szemét vagy, remélem tudod.
- Még szép. A lényeg ebből az egészből, hogy ők nem tudták, hogy mi már itt vagyunk. Szóval valószínűleg nem erőszakos szándékkal jöttek.

- De ha nem erőszakos szándék vezérli őket, akkor mi? - tettem fel a fő kérdést.

- Fogalmam sincs. De apám parancsba adta, hogy a végére kell járnunk.

- Csapdát kell állítanunk.

- Valószínűleg. De nem kéne figyelmeztetni őket előre? - kuncogott rosszindulatúan Fifi.

- Raphael, hova gondolsz? Drasztikusan megnőne az esélye arra, hogy megszöknek.

- Már nem is játszadozhatok...

- Ez munka, nem játék!

- A csapdaállítás játék!

- Tudni akarom én, hogy milyen játékokat játszottatok Meerával? - nevettem fel.

- Hidd el, nem akarod tudni... 

10. rész (Annabelle szemszög )

Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz két kis angyalkára vigyázni. Legalábbis az elején kis angyalok voltak, aztán kértek egy tábla csokit a kamrából, hogy elfelezzék és én meg odaadtam nekik. Ez volt életem legnagyobb hibája. Miután cukin elmajszolták, mintha kicserélték volna őket. Összevissza rohangálnak a házban, hisztiznek még több csokiért és valami orbitális módon meg tudják sérteni az embert, mind fizikailag, mind lelkileg.
- Aú! Aú! Aú! - kaptam a hajamhoz - Izzy, szépen fésüld, óvatosan, ez nagyon fáj - mondtam a kicsinek kedvesen, mire hisztisen belesikított a fülembe. 
- Tudod mit? Akkor inkább majd a babáknak a haját fésüljük ki, rendben? - mosolyogtam, ahogy kezembe vettem egy babát, hozzá pedig a kis fésűt és elkezdtem fésülgetni a babát.
A kislány erre csillogó szemekkel elvette és ő folytatta. Én addig próbáltam kivenni a hajamból a fésűt, de az beleszorult. Nagyon fájt.
Körbe néztem a nappaliban. Hol van Dave?
- Dave - szólítottam meg lágyan.
Semmi válasz. Felkeltem a kanapéról és elindultam a keresésére. Mindenhova benéztem. Nolan szobájába is, hátha ott lapul. 
Érdekes, hogy be van sötétítve. Odamentem a függönyhöz és kihúztam, hogy jöjjön be egy kis fény. A redőnyt is felhúztam, majd magam mögé néztem a szobában. Sikkantva ugrottam egyet.  EKKORA KUPIT EGY HAPSI SZOBÁJÁBAN HOGY LEHET ÖSSZEHOZNI?! Az odáig oké, hogy pasi, de azért a szennyest tudjuk már, hogy hol a helye. Az ágya sincs bevetve. Porszívózva már nem tudom, mióta nem lett a szőnyeg. De sejtem hogy fekete lenne ez a szőnyeg, csak most szürke. Gyorsan kimentem a szobából. Dave-t a kisszobában találtam meg, ahol kockázott. Lementem Izzyhez és megkértem, hogy segítsen nekem kitakarítani a bátyus szobáját mert az megegyezik jelenleg egy disznóóllal. A kicsi nagyot kacagva jött velem. Amint meglátta a sok ruhát, szaladt a fürdőbe a ruhás kosárkáért. Édesen húzta maga után. Segítettem neki bevinni és elkezdtük összeszedni a szennyest a földről, a szekrényről, az ágyban is találtunk pár zoknit.
Dave jelent meg durcás arccal az ajtóban.
- Nem lehetsz Bátyó szobájában - mondta.
Meglepve néztem a kisfiúra.
- Oh, bocsánat, nem tudtam - pirultam el. Megfogtam Izzy kezét és kimentünk a szobából. Becsuktam az ajtót magam után.
Lementünk a konyhába.
- Mit kértek vacsorára? - kérdeztem kedvesen.
Összenéztek, és cukin mondták, hogy melegszendvicset.
Bólintottam és elkezdtem csinálni. Kipakoltam a sütőből. Elmostam a piszkos tepsiket, majd alufóliát tettem a rácsra. Kikerestem az alapanyagokat, majd elkezdten csinálni. Már lassan 7 óra, Nolan nemsokára haza fog jönni. Nem baj, csinálok egy kis meglepit a gyerekeknek. Mosolyogva tevékenykedtem a konyhában. Izzy menet közben megjelent mellettem és csillogó szemekkel nézte, ahogy csinálok nekik sütit. Édesen érdeklődött a dolgok után. Mosolyogva válaszolgattam a kicsi kérdéseire. Adtam is neki egy kis kanállal a finom krémből. De amint a kislány bekapta a kiskanalat, Dave is megjelent egy kis kóstolóért. Kuncogva hagytam, hogy a gyerekek körbe rajongjanak engem, miközben ráöntöttem a piskótára. Közben megsültek a melegszendvicsek, amik már nem is érdekelték a gyerekeket. Belém kapaszkodtak, ahogy szedtem ki a szeleteket egy tányérra. Szép piramist csináltam a kockákból.
Raktam volna az asztalra, mikor a gyerekek felsikoltottak, majd engem felborítva rohantak a megérkező bátyjukhoz. Én meg nyilván nem tudtam rendesen az asztalra tenni a sütiket. Rám borultak. A tányér lassan lecsúszott a fejemről és a földre esve széttört. Ijedten kezdtem összeszedni a maradványokat.
Ahogy szedtem össze, két öltönycipő jött be a látóterembe. Felpillantottam és a rendkívül elegáns Nolan nézett velem farkasszemet. Elvörösödtem szégyenemben. 

- Veszek új készletet - igazítottam meg a szemüvegemet.

Az arcán mosoly terült szét. 

- Nem kell. Én is rengeteg tányért törtem már el miattuk. A gyerekekkel nehéz. Dave, mutasd meg Annabelle-nek a zuhanyt kérlek, Izzy, szaladj a felmosóért!

Dave odaállt mellém, mintha azt kérdezné, hogy indulhatunk-e.
- Magamtól buktam fel - mondtam Nolanre nézve.

Felálltam és Dave-vel mentem. Izzy hangját hallottam, ahogy távolodtunk, de már nem tudtam kivenni, hogy mit mondott. Felmentünk az emeletre és Dave a fürdőt rejtő ajtóra mutatott. Egy puszival köszöntem meg neki, majd bementem.  Levetkőztem. Majd a zuhanykabinba beállva tusolni kezdtem. Próbáltam gyors lenni, meg nem eldugítani a lefolyót a sok habtól és pudingtól. Rendesen megmostam a hajamat. A telefonom zörögni kezdett a nadrágzsebemben. Megtöröltem a kezemet és kinyúltam érte. Ramsy hívott. Felvettem.

- Hali, mi volt a szülőin? - kérdeztem Ramsyt egyből.
- Szia, mindent leírtam, ami szükséges neked. Nem is tudtam, hogy az a szexi szőke tanár az osztályfőnököd.
- Mivel nem ő az osztályfőnököm, ma kérték meg, hogy tartsa meg a tanár úr helyett a szülőit.
- Mikor lesz a kövi? Menni fogok arra is! - mondta izgatottan.
- Ramsy, mi történt? - kérdeztem lassan.
- Annabelle, hidd el nekem, ez a pasi egy szexisten! Elég volt a szemembe néznie és felizgultam! - sóhajtott a telefonba. 

- Ramsy, nyugi, ne dőlj be neki. Az a tanár nem ember! - súgtam neki idegesen. 

- De attól még biztos jó az ágyban!

- Reménytelen vagy! - szidtam halkan. 

Ramsy a telefonba nevetett. 

- Lassan jöhetsz értem. 

- Nem tudok sajnos, elfogyott a benzin a mociból. Holnap fogok megtankolni.

Sóhajtottam.

- Akkor hazamegyek egyedül - mondtam.

- Ugye nem haragszol? - kérdezte Ramsy aggódó hangon. 

- Nem, nem tudok senkire se haragudni - mondtam lágyan. 

Letettük. 

Elzártam a vizet. Majd elrendeztem magam. 

Felöltöztem és kimentem a fürdőből. Lementem vissza a konyhába, ahol Nolan meg a kicsik sütiztek. 

- Akkor én most megyek.

- Máris? Ugyan már, gyere te is, együnk egy picit. Ha már nem kértél pénzt, akkor megetetlek - mondta Nolan.
- Köszönöm, nem vagyok éhes - vakartam a tarkómat, de a gyomrom elárult. Hangosan kordult egyet. Nolan szája mosolyra húzódott, én pedig védekezőn a hasamra fektettem a kezem. 

- Hallom az igazságot, Annabelle - mondta. - Gyere egyél velünk.
- De csak három főre csináltam kaját. Nem akarom elenni előletek - mondtam neki lágy hangon.

- Én megosztom veled - szólalt fel hirtelen Izzy. - Úgysem vagyok annyira éhes. 

Nolan felnevetett. 

- Erre semmi szükség, húgi. Majd én megosztozom Annabelle-el - mondta mosolyogva.
Leültem Nolan mellé. Zavarban voltam. Nem hittem volna, hogy marasztalni akar majd. Hisz egy csomó dolgot elrontottam, mikor a gyerekekre vigyáztam.
- Jól viselkedtek amúgy - mondtam, ahogy kaptam egy fél szelet kenyeret Nolantől.

- Csak őszintén, Annabelle. A testvérük vagyok, ismerem őket - mondta az öltönyös srác, ahogy közénk tolta a tányérját. - Egyél belőle amennyit szeretnél.
- Elsőnek megeszem ezt a felet  - mutattam a félszelet kenyeremre. - Tényleg jók voltak - védtem őket. 

Erre Nolan úgy nézett rám, mintha a lelkembe látott volna. Melegség töltött el belülről és zavarodottság. Miért néz rám így? Mintha én lennék a világszépe. Mintha nálam szebbet tényleg nem látott volna vagy valami ilyesmi. Abban a pillanatban el is hittem, hogy különleges vagyok. Nem sokan néztek így rám. Még egy napja se vagyok itt, de már is úgy érzem, hogy ez a fiú nem szokványos. Ugyanis gimisen nem lehet úgy elmenni dolgozni, hogy öltönyben jön haza. Ez pedig gyanús volt nekem. Ráadásul ahogy megnézett, mikor ideértem, azt hittem pofán vágom. Mondjuk Ramsy ruhái voltak rajtam, mit vártam, hogy majd átnéz rajtam? Annak a lánynak külök ruhatára van pasizásra.
Nyeltem egyet. Hirtelen forróságot éreztem az arcomban. Elpirultam. 

- Azt hiszed, hazudok? - ráncoltam a homlokomat.

- Eszemben sincs. Csak azt hiszem, hogy védeni akarod a rosszcsontokat - mondta egy hihetetlen mosollyal.
Visszafordultam a kajámhoz.
-Tényleg jól viselkedtek. - Isten a mennyekben, tegyél róla, hogy ne nézzen be soha a kanapé alá, aholm a törött váza van!, gondoltam.
Hirtelen úgy éreztem, hogy a melegszendvics nem elég nekem. Egyszerűen egy falat se telítette a gyomromat. Felkeltem az asztaltól.
- Most már tényleg mennem kell - mondtam szinte elhaló hangon.
Nem hallottam, hogy Nolan mit mond, már az ajtón kívül voltam a cuccaimmal. A szaglásom és a hallásom kiélesedett és az erdő szagának az irányába mentem.  Biztonságosabb, ha a csatornán keresztül megyek az erdőbe enni, mert így simán kiszagolnak engem. Az meg nem lenne jó. Az első útba eső akna fedelet felnyitottam és leugrottam a sötétségbe. Felettem lecsukódott a vasajtó én meg rohanni kezdtem a nekem megfelelő irányba. Karmaim kipattantak a kezemen, a fogaim is hegyesedni, élesedni kezdtek. Ugrottam egyet és felvettem az egyik alakomat a háromból. Volt a tündér alakom, a hegyes fülekkel villogó szemekkel meg stb., volt egy fekete farkas alakom, ami egy hatalmas fekete farkas volt, és a harmadik pedig a szellemleopárdos alakom. Ez volt a legnagyobb és legveszélyesebb alakom. Hangtalanul futottam a csatornában, állati ösztöneimet követve. Mikor a város szélére értem, szinte kitörtem az aknafedelet a helyéről. Nem foglalkozva vele, berohantam az erdő mélyére. Szaglásztam, merre találok magamnak megfelelő táplálékot.
Kis keresgélés után megpillantottan egy őzet. Nem mozdultam. Közelebb merészkedtem csendben hozzá és rávetettem magam. A táplálkozásomat nem mesélem el nektek, mert ilyenkor gusztustalanul eszem.
Táplálkozás után pedig elindultam haza a holdfény alatt.