15. rész (Nolan szemszöge)

- Szóval ezért nem akartad egyből leereszteni a zombikat - mondta tűnődve a lány a vonal másik végén, ahogy ujjaim szinte görcsösen kapaszkodtak a telefonba.
- Most mit csináljak? Elragadott a hév - feleltem szinte kétségbeesetten.
- Fogalmam sincs. Engem nem szoktak random emberek hazavinni - éreztem Meera hangján a mosolyt. - Meg amúgy is, ha bántalmazás érte, szerintem egy kis egyedüllétre vágyik.
Bőszen bólogattam, mintha láthatná. Annabelle éppen a kutyust és a cuccait rendezte a vendégszobában, én pedig felhívtam Meerát, hogy mitévő legyek. Gondoltam, hogy ő mint nőnemű lény, akárcsak Annabelle, talán tudja, hogy egy ilyen helyzetben mire van szüksége.
- Igazad lehet - sóhajtottam.
- Amúgy is, minek akarod kényeztetni? Megtámadták Fifit! Rémlik?
- Figyelj, Izzy szerint semmit nem tud Annabelle a támadásról - sóhajtottam.
- Ahh, értem. Nolan, te a kishúgodra hallgatsz ilyenkor, aki alig óvodás? Ez egy komoly ügy! - dorgált meg, mire összeszorítottam a fogaimat.
- Kételkedsz a döntésemben, Meera? - sziszegtem fenyegetően.
- Őszintén? Igen! - a francba, nála sosem működött a parancsnoki tekintélyem.
Végtére is a főnök lánya volt, az örökös. Raphael ikertestvére. Miért hittem, hogy könnyebb lenne vele mint a testvérével?
- Rendben, megfordítom. Izzy miért hazudna Annabelle szándékait illetően?
- Várjunk, miért is? - itt drámai szünetet tartott. - Ja, megvan! MERT IMÁDJA ÉS A BÉBISZITTERE VOLT!
Kicsit távolabb tartottam a fülemtől a telefont, mert a hangerő majd' berepesztette a dobhártyámat. A telefonból háttérzajként férfias morgás hallatszott.
- Remélem, hogy a szeretőd az, mert nagyon idegesnek tűnsz. Jót tenne egy kis szórakozás, Meera - tanácsoltam a lehető legkedvesebben.
- Nem, tudod ki az? RAPHAEL! Mivel iderendelted hozzám, mivel a mocsárrészeg herceg nem tudja megvédeni magát! - mondta vehemensen.
- Jól van, na, nem kell leharapni a fejemet...
- De úgy tűnik, hogy igen! Kapd össze magad Nolan, mert ez így nagyon nem lesz jó.
- Én vagyok a parancsnok, te pedig a tisztem vagy! - feleltem már én is kicsit zaklatottabban.
- Nolan. A fogadott öcsém vagy, isten lássa lelkem, szeretlek, de ha parancsolgatni próbálsz nekem ilyen téren, fenéken billentelek, te is tudod - hallatszott recsegősen a túloldalról. - Gondold át a dolgaid! Ha ismét támadás történik a te kegyelmedből kifolyóan, az a pozíciódba kerülhet. Ne hagyd, hogy befolyásoljon az a lány.
Frusztráltan sóhajtottam.
- Jó.
- Jó? - kérdezett vissza.
- Nem keverem bele az érzelmeimet a lány iránt.
Döbbent csend.
- Mert már vannak érzelmeid iránta?!
- Csak fizikai vágyaim.
- ... - mintha dulakodás lett volna a vonal túlvégén. - Kapd el helyettem is, haver! - nevetett Raphael a telefonba.
Éreztem, hogy a vér felforrósítja az arcomat.
- Józanodj még egy kicsit - dörögtem, majd letettem a telefont.
Ilyen pillanatokban kívánom azt, hogy bárcsak régi típusú vezetékes telefonom lehetne, mert azt legalább szó szerint lecsaphatnám. Inkább egy párnát vágtam a falhoz a mellettem levő kanapéról. És végül semmit nem tudtam meg Meerától, csak azt, hogy valószínűleg egyedüllétre vágyik. Fantasztikus. Komolyan.
De azért morgolódva előkerestem egy kartondobozt a kiskutyának és kibéleltem újságpapírral. Szövetkabátomat levetettem és az inget kigomboltam, hogy kényelmesebben mozoghassak. Utáltam az ingeket, de az én pozíciómban fontos volt a jó megjelenés és a kedvező megítélés. Több volt a papírmunka, mint a verekedés. De azért mindig készenlétben álltam fizikailag és szellemileg is egy jó bunyóra.
Kopogtattam a vendégem ajtaján.
- Szabad - hallatszott belülről a bájos, ártatlan hangocska.
Egy pillanatig hagytam, hogy átmossa a lelkemet a hangocska, meggyőződve arról, hogy a helyes dolgot cselekszem, majd benyitottam.
- Hoztam egy dobozt a kutyusnak, nehogy valami baleset történjen - mondtam higgadtan a lelkiállapotomhoz képest, ahogy ránéztem. A kiskutya a lábamhoz szaladt és édesen ugatva ugrált.
- Köszönöm - mosolygott Annabelle hálásan. - Remélem, nem lesz semmi baj vele - finoman a karjaiba vette a kiskutyát és a melléhez ölelte.
- Én is remélem - köszörültem meg a torkomat. - Nyugodtan menj fürödni, de van kaja a hűtőben is, ha szeretnél.
- Ohh, köszönöm, nem eszem. Nem eszem meg előletek - nevetgélt zavartan.
Simogatta a kutyát közben.
- Ugyanmár, nehogy éhen maradj. Eszünk mi eleget a gyerekekkel - mondtam udvariasan.
A fejem fölül kis lábdobogás hallatszott. Bárhol megismerném ezt a hangot.
- Elnézést, van egy kis dolgom - néztem rá előzékenyen, majd gyorsan kimentem a szobából.
Felsiettem az emeletre, ahol a sejtésem beigazolódott. Izzy édes párnanyomos arcocskája nézett rám, bolyhos alvósnyusziját ölelve. Könnyek voltak a kis szemekben. Pityeregve az ölelésembe szaladt.
- Ssshhh, nincs semmi baj, itt vagyok - öleltem magamhoz és felemeltem.
Ringattam az inszomniás kishúgomat és a szobájába visszavittem. Letettem a színes ágyneműre és szépen betakargattam.
- Ne hagyj itt, Bátyó - remegett a pici szája. - Félek.
- Nincs mitől, angyalkám - simogattam az arcocskát. - A nyuszi, amit Jade adott neked, biztosan megvéd mindentől. És én is itt vagyok.
Szokás szerint megsimogattam a nyuszit is. Ez a nyúl keresztül-kasul tele volt varratokkal. Úgy nézett ki, mint egy összefércelt zombi. Tudtam, hogy a tisztem ennél jobban ért a varráshoz, azonban Izzy direkt ilyet szeretett volna a nekromatától. Mert azt mondta, hogy egy közönséges plüssnyúl "nem mutatja, hogy Jade-től van", ezért kért ilyen zombiszerűt. Pár hónapja kapta, és azóta sokkal nyugodtabban alszik.
A kislány bátortalanul bólintott.
- Olvassak neked mesét? - megrázta a fejét.
- Mondj egyet fejből - mondta a csöppség.
- Te aztán nem kispályázol, hercegnő - csipkedtem meg az arcocskát. Már cukin mosolygott. - Nem is tudom hirtelen, hogy mit meséljek.
- Például azt, hogy miért van Annabelle itt? - ásította.
Ismét éreztem az arcomba tódulni a vért.
- H-hát az úgy volt... - motyogtam zavarban. Nagy pilláival pislogott rám. Sóhajtottam. - Annabelle egy rossz emberrel keveredett összetűzésbe és... megmentettem.
A gyermeki arc felragyogott.
- Mint a mesékben a herceg a hercegnőt? - kérdezte lelkesen.
- Igen, valahogy úgy - bólintottam lassan.
Visszagondoltam Mike-ra és már a gondolattól is elöntött a düh. Okot adott az a perverz állat az aggodalomra. Igyekeztem nem gondolni az esetre, nehogy Izzy kiolvassa a fejemből. Még csak az hiányozna nekem, ha szexuális felvilágosítást kéne neki tartanom. Arra még nem állok készen. Majd 18 éves korában. Vagy 20 évesként, hogy kerek szám legyen.
- Annabelle gyönyörű, igaz? - ásított megint egyet.
Elmosolyodtam.
- Igaz.
- Remélem, összejöttök. Akkor mindig itt lenne és játszana velünk - mondta cukin. Akkor velem is játszana, gondoltam magamban. - Igen, veled is játszana, nemcsak velünk - mondta a húgom.
Elvörösödtem. Megpuszilgattam az álmos kislányt, aki kis idő után el is aludt. Hogyan tud egy négyéves ennyire zavarba hozni?
Aztán arra gondoltam, hogy milyen jó is lenne, ha ez a fura lány játszana velem egy kicsit. Beleborzongtam az ötletbe, de mosolyogtam, ahogy lementem a lépcsőn. A vendégem nem volt a konyhában, viszont a fürdőből kihallatszott a víz zúgása.
- Úriember vagyok, úriember vagyok, úriember vagyok... - motyogtam, ahogy a saját szobámba mentem és nemes egyszerűséggel bevetődtem az ágyba.

***

Éjszaka arra ébredtem, hogy benyomódik mellettem az ágy. A szívem egyből gyorsabban vert, adrenalin áradt szét bennem. Finoman fordultam meg, hogy lássam a betolakodót, ám a torkomon akadt a levegő, ahogy Annabelle-t láttam meg. A hosszú szempillák most a kerek arccsonton feküdtek. Aludt. De hogy miért itt, arra nem tudtam logikus magyarázatot mondani.
- Szóval így állunk - hallatszott egy suttogás.
Odakaptam a fejem és Daemont láttam meg az ablaknál.
- Mi a francot keresel itt?!
- Szeretők vagytok?
- Nem! Idefeküdt, nem tudom, miért.
- Ahaaaaa - forgatta meg a hófehér szemeit. - Én meg pap vagyok.
- Akkor húzd fel a reverendád és tűnj a faszba! Ez az igazság!
Daemon feltette a kezeit, de vigyorgott. Majd összetette a tenyereit, mintha imádkozna.
- Dicsértessék a Jézus Krisztus! - mondta és eltűnt.
Ránéztem a nem kívánt, de annál kívánatosabb hálótársamra. Hátat fordítottam neki. Tartottam magam és igyekeztem nem figyelni a fincsi idomait, amik kivillantak a fekete hálóingből.

***

Reggel egy sikításra ébredtem. Ami valahogy a fülembe szólt egyenesen. Ki is pattant a szemem, mit ne mondjak. A testem alatt és a karjaim között egy meleg és puha valami feküdt. Emberformája volt. De a fejrésze valamiért hihetetlenül piros volt.
- Nolan, a kezeid nagyon rossz helyen vannak! - mondta pánikolva.

- Hogy mi? - motyogtam kómásan, mire megmarkoltam a kezem ügyében lévő puha valamit. 

Ez nem lehet, gondoltam. De mégis olyan érzete van, mint... 

- Miért van a melled a kezemben? - szakadt ki belőlem.
- Rám másztál álmodban! Én erről nem tehetek! - mondta pipacspirosan.

- A saját ágyamban úgy mászkálok, ahogy akarok! - mondtam akaratosan. - De... Te mit keresel itt, az én ágyamban?
- Féltem a vendégszobában...Maszat meg Izzyhez ment aludni.
Ásítottam egyet. Fejem visszahanyatlott a rendkívül puha párnára, ami a fejem alatt volt.
- Legközelebb szólj - nyammogtam, ahogy az orromat az illatos dombok közé temettem.
- Maradjunk így?
Az agyamig nem is igen jutott el a tény, hogy arccal a két mell közt feküdtem, egyik lábam a lány combjai közt, kezeim pedig más tájakon kalandoztak.
- Ha nem jó, pofozz meg.
Nem tette meg. Hagyta ott, ahol vagyok. Sóhajtott.
- Neked így jó?
- Egy kanos tinédzser vagyok, szerinted? - mormoltam a mellei közé.
Nem tudtam ellenállni a csábításnak. Egy csókot nyomtam a két mell völgyébe. Megint sóhajtott. Bizsergés támadt bennem, ahogy hallottam ezt az édes hangot. Még hallani akarom ezt. Megismételtem a csókot, csak egy kicsit hosszabb ideig. Édes sóhajjal mocorogni kezdett alattam. Ez egy mosolyt csalt elő belőlem. És engedélynek vettem.
A nyakát kezdtem csókolni, ahogy egyik karommal öleltem. Viszont hatalmas bánatomra kis léptek közeledtek kintről. Sóhajtva elváltam tőle. Hasra feküdtem, Annabelle-től távolabb.
- Kérhetek egy szívességet? Levinnéd a piciket reggelizni? - kérdeztem finoman elpirulva.
A zilált lány bólintott. Majd kikelt az ágyból és kiment. Nekem pedig... volt egy kis dolgom, ami most nem is volt olyan kicsi pillanatnyilag.