Miután Annabelle-re hagytam a testvérkéimet, elmentem dolgozni egy tényleges építkezésre. Bár nem lepődtem meg, hogy a beosztásom "véletlenül" a központ körüli munkálatokkal volt tele. Illedelmesen bemutatkoztam a főnöknek (aki látatlanul, Julius ajánlására vett fel), majd munkához láttunk. Bővítenünk kellett a főépületet, illetve Jade földalatti laborja fölé kellett egy üvegházat telepítenünk. Persze a munkások azt nem tudták, hogy Jade és az ő játékszerei csupán 5 méterrel a talpunk alatt tevékenykedtek. Saját biztonságuk érdekében volt ez így. A félelmet megérzik.
Julius közönséges halandókat bérelt fel a feladat elvégzésére, amin nem lepődtem meg. Ugyanolyan hatékonyak voltak, mint a fajtánkbeliek, illetve sokkal többet felejtettek. Nekünk ez kapóra jött.
- Beszélj, mi vett rá, hogy ide jelentkezz? - szólított meg egy szinte velem egykorúnak kinéző srác.
- Kell a pénz - vontam vállat nemtörődöm stílusban.
- Itt mindannyiunknak kell - mondta, ahogy megforgatta a kalapácsot. - Neked mire kell?
Gyanakodva pillantottam rá.
- Kezdd te - mondtam.
- Én kérdeztem előbb.
- Én pedig ideges leszek előbb.
A srác értett a szóból. Bólintott.
- Én a szüleimnek gyűjtök.
- Hmmm, ez szép. Esetleg már idősödnek? - kérdeztem kicsit együttérzőbben.
- Igen. Szeretném támogatni őket öregkorukban - közben pakolta a téglát. - Most te jössz.
- Én a testvéreimnek gyűjtök - bukott ki belőlem az igazság.
- És mi van a szüleiddel? - érdeklődött kíváncsian. - Nem az ő felelősségük a testvéreid?
- Már nem az ő felelősségük.
- Valamilyen betegség áldozatai?
- Halottak.
- Ohh - ütközött meg a munkás. - Sajnálom, haver.
Én csak biccentettem egyet. Mindig elönt a szomorúság, amikor rájuk gondolok. Azonban mint mindig, most is megráztam a fejem, hogy kiessenek belőle a depresszív gondolatok. Fejrázás közben megláttam Annabelle szőke barátnőjét kicsusszanni a hátsó ajtón, ahonnan tökéletes rálátás nyílt arra a területre, ahol épp dolgoztunk.
Ami viszont jobban meglepett, hogy a herceg intett szívélyesen neki az ajtóból.
- Két jómadár... - morogtam magam elé.
Mintha Ramsy meghallotta volna, rám nézett. Majd ezt hallottam a fejemben.
'Jajj nyugi már, Nolan, ti is lesztek így Annabellel' rám mosolygott, majd eltipegett. Pislogtam. Megint megráztam a fejemet. Viszont éreztem a vért a fejembe szállni.
- Ne emelj akkorát, már vörösödik a fejed - szólt a srác mellettem. - Pihenj kicsit.
- Oké - csak ennyit szóltam, ahogy ott hagytam a rakodást.
A főnöknek jelezve azt, hogy a mellékhelyiségbe kell mennem, bementem a központ épületébe. Ahogy beléptem a hátsó ajtón, Meera a munkaterületre nyíló ablaktól elugrott.
- Hát te? - kérdeztem meglepve.
- Semmiiiiiii - nyújtotta el a szó végét. - Nem fogsz már dolgozni?
- De, mindjárt megyek vissza.
Mintha felcsillant volna a szeme. Egy félmosolyra húzódott a szám.
- Engem lestél, mi? - évődtem vele.
- Miiiiii, neeeeem - de elvörösödött.
Ez az árulkodó pirulás mindent elmondott, nem volt szükség szavakra.
- Tudod jól, hogy nem tudok rád nőként gondolni, csak a nővéremként - mondtam puhán.
Nem akartam megbántani, ahogy annak idején tettem, mikor a szerelmi vallomását visszautasítottam szemtől szembe. Az örökös sóhajtott. Gondterhelten.
- Tudom jól - mondta enyhén lehajtott fejjel. - Olyan sokáig voltál a szívemben, nem tudlak hipp-hopp kitörölni.
- Megértem - meglapogattam a fejét.
Ez tudtam, hogy felbosszantja. Én pedig jól ismertem a mi hercegnőnket. Vörössége már nem a zavartól volt.
- Mi vagyok én, kutya?! - lökte el a kezemet.
- Bocs, alacsonyabb vagy nálam.
- Az nem nehéz, cula! Menjél vissza cipekedeni, aztán ne lássalak délutánig! - fordult sarkon és büszkén ellépkedett, bár füstölgött.
Néztem utána. Probléma elhárítva. Elvégezve a dolgomat pedig mentem vissza az építkezésre. Leglábbis mentem volna, ha Julius nem állja el az utamat. A klánfő külseje egyszerre volt hátborzongató és tiszteletet követelő. Már megszokhattam volna, de egyszerűen nem ment.
- Gyere, fiam, beszélgessünk kicsit.
- De én megyek vissza... - viszont ő leintett a mondat befejezte előtt.
- Gyors leszek - mondta Julius. - Csak a jövevényekről akarok pár szót váltani veled.
Erre már egyből érdekelni is kezdett az ügy. Rendkívül kíváncsi voltam, hogy hogyan ment a lejelentkezés.
- Persze, mi a helyzet velük? - kérdeztem egyből figyelmesen, közben nekidőltem az ablakpárkánynak.
- Nem untatlak a számadatokkal, azokat megtalálod az aktájukban. Hunter, aki a merénylő volt, Annabelle saját bevallása szerint a nevelője. Állítólag nincs semmi ellenszenve a klánnal, de biztosra megyünk. Azt akarom, hogy kerítsétek elő.
- Már ráállítottuk Daemont - vágtam közbe. - Elvileg érzékeli a faji energiáit. Nemsoká meglesz.
Julius bólintott.
- Plusz még annyi, hogy küld le az élőhalottakat takarítani - mondta a klánfő. - Mivel Redd félti a ketyeréit, elszaporodtak a kis lények. Jók lesznek csemegének.
Ezúttal rajtam volt a bólintás sora. Jade örülni fog, nem kell majd a zombiknak húst darabolni. Végül is, ha van egy nekromatád, akkor van egy hadsereged, igaz?
2019. december 12., csütörtök
2019. november 4., hétfő
18. rész (Annabelle szemszöge)
Van egy sanda gyanúm hogy Nolan meg az a piercinges csávóka ismerik azt a nőcskét aki az imént volt a teremben. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság.
Nagy szerencsémre kicsengettek és ez volt az utolsó órám, mivel Ramsy írt egy smst hogy elkért az igazgatótól.
Rohantam ki a suliból. Adam várt kint, Ramsy bátya. Rövidre nyírt gesztenyebarna haja volt. Barátságos barna szemei. Izmos testalkat és kb 180 centi magas lehetett, de amúgy fogalmam sincs ki hány centi magas.
Gyorsan odaértem hozzá.
- Szia, Adam.
- Szia, Annabelle. Mikor is megyünk lejelentkezni?
Megnéztem az időt.
- Szerintem fél háromra elég odaérnünk és akkor tisztázzuk magunkat.
- Van egy kis probléma.... - vakarta a tarkóját.
- Kivele. - néztem rá.
- Nos.... A nagyon rosszat vagy a kevésbé rosszat akarod hallani?
- A kevésbé rosszat.
- Ramsy verekedett.... - toporgott.
- Ki nyert?
- Ramsy - vigyorodott el. - De ő is kapott rendesen.
- Másik rossz hír?
- Nem csak Mike jött utánunk - mondta halkan.
Kérdőn néztem.
Megfogta a kezemet és beleejtett egy gyűrűt. Megnéztem.
Kirázott a hideg a feneketlen fekete kő láttán ami rajta volt.
- Akkor ide menekültek a háború után. - töprengtem.
- Ez még nem minden. Mike leszerződött velük. Csak hogy megkaphasson téged. Carl forrásai szerint.
Sóhajtottam.
- Mit tegyünk szerinted? Elsőnek központ, majd kifüstöljük őket, vagy fordítva?
- Elsőnek a központ mert kiherélnek minket. - mondta Adam gondolkodva.
Bólintottam és elbocsátottam. Én meg hazaszaladtam. Vagyis villamosoztam meg buszoztam. Összeszedtem a cuccaimat. Papírok, létszámok, mindent. Egy nagy mappába tettem az egészet és lementem a csatornába. A föld alatti kis rejtett helyiségünkbe mentem a többiekért. De ők nem voltak ott. Visszamentem a felszínre és felhívtam Ramsyt.
- Gyere hozzánk. - vette fel.
- Oké. - nyomtam ki.
Megindultam a házuk irányába. Mire odaértem ott volt a teljes csapat.
Ramsy elkérte az apjától a címet hogy hova menjünk. Majd elindultunk csapatostul.
Kereken fél háromra beestünk az épületbe.
Körül néztünk. Mindenki minket nézett.
- És most? - kérdezte Kelly.
Kelly volt a legalacsonyabb és legaranyosabb a bandánkban. A magassága alig haladta meg a 155 centit. Kis testes lányka volt, de ugyanúgy tud harapni ha akar.
Ashley a rózsaszín hajával a fiúk mögé bújt védelemért. Félős volt nagyon. Ő volt a csapat agya. Egyben az alkimistánk.
- Szerintem menjünk oda a pultos csajokhoz és kérdezzünk rá. - mondtam ahogy megindultam a lányok felé.
Nagy szerencsémre kicsengettek és ez volt az utolsó órám, mivel Ramsy írt egy smst hogy elkért az igazgatótól.
Rohantam ki a suliból. Adam várt kint, Ramsy bátya. Rövidre nyírt gesztenyebarna haja volt. Barátságos barna szemei. Izmos testalkat és kb 180 centi magas lehetett, de amúgy fogalmam sincs ki hány centi magas.
Gyorsan odaértem hozzá.
- Szia, Adam.
- Szia, Annabelle. Mikor is megyünk lejelentkezni?
Megnéztem az időt.
- Szerintem fél háromra elég odaérnünk és akkor tisztázzuk magunkat.
- Van egy kis probléma.... - vakarta a tarkóját.
- Kivele. - néztem rá.
- Nos.... A nagyon rosszat vagy a kevésbé rosszat akarod hallani?
- A kevésbé rosszat.
- Ramsy verekedett.... - toporgott.
- Ki nyert?
- Ramsy - vigyorodott el. - De ő is kapott rendesen.
- Másik rossz hír?
- Nem csak Mike jött utánunk - mondta halkan.
Kérdőn néztem.
Megfogta a kezemet és beleejtett egy gyűrűt. Megnéztem.
Kirázott a hideg a feneketlen fekete kő láttán ami rajta volt.
- Akkor ide menekültek a háború után. - töprengtem.
- Ez még nem minden. Mike leszerződött velük. Csak hogy megkaphasson téged. Carl forrásai szerint.
Sóhajtottam.
- Mit tegyünk szerinted? Elsőnek központ, majd kifüstöljük őket, vagy fordítva?
- Elsőnek a központ mert kiherélnek minket. - mondta Adam gondolkodva.
Bólintottam és elbocsátottam. Én meg hazaszaladtam. Vagyis villamosoztam meg buszoztam. Összeszedtem a cuccaimat. Papírok, létszámok, mindent. Egy nagy mappába tettem az egészet és lementem a csatornába. A föld alatti kis rejtett helyiségünkbe mentem a többiekért. De ők nem voltak ott. Visszamentem a felszínre és felhívtam Ramsyt.
- Gyere hozzánk. - vette fel.
- Oké. - nyomtam ki.
Megindultam a házuk irányába. Mire odaértem ott volt a teljes csapat.
Ramsy elkérte az apjától a címet hogy hova menjünk. Majd elindultunk csapatostul.
Kereken fél háromra beestünk az épületbe.
Körül néztünk. Mindenki minket nézett.
- És most? - kérdezte Kelly.
Kelly volt a legalacsonyabb és legaranyosabb a bandánkban. A magassága alig haladta meg a 155 centit. Kis testes lányka volt, de ugyanúgy tud harapni ha akar.
Ashley a rózsaszín hajával a fiúk mögé bújt védelemért. Félős volt nagyon. Ő volt a csapat agya. Egyben az alkimistánk.
- Szerintem menjünk oda a pultos csajokhoz és kérdezzünk rá. - mondtam ahogy megindultam a lányok felé.
A két pultos csajszi címlapon szereplő modellekre hasonlított leginkább. Magas, vékony testalkat, Barbie-szerű arc és szőke, dús hajzuhatag. Mellesleg mindketten teljesen ugyanúgy néznek ki.
Mielőtt odaérhettem volna, egyszerre ránk néztek.
- Segíthetünk valamiben? - kérdezte a jobboldali egy kedves mosollyal.
- Sziasztok... Hogy is mondjam? Nem rég kerültünm ide és sokan mondták hogy jelentkezzünk le mert fenyegetett a pozíciónk. Ilyenkor hova kell menni vagy mit kell csinálni? - kérdeztem a tarkómat vakarva.
- Sziasztok... Hogy is mondjam? Nem rég kerültünm ide és sokan mondták hogy jelentkezzünk le mert fenyegetett a pozíciónk. Ilyenkor hova kell menni vagy mit kell csinálni? - kérdeztem a tarkómat vakarva.
- Akkor biztosan ti vagytok a Parancsnok védencei. Érezzétek magatokat megtisztelve - mondta a csaj, ahogy a másik pötyögött valamit a számítógépbe mögötte.
- Una, a tárgyalóban várják őket - szólalt meg a pötyögős.
- Köszi, Ana - mosolygott. - Kövessetek.
A csajszi elindult, akit ezek szerint Unának hívnak. Mi meg cukin mentünk utána csendben. Az idegenvezetőnk nem szólt hozzánk és mi se őhozzá. A főfolyosón maradva egy kétszárnyú ajtóhoz vezetett minket. Kitárta az ajtót.
A csajszi elindult, akit ezek szerint Unának hívnak. Mi meg cukin mentünk utána csendben. Az idegenvezetőnk nem szólt hozzánk és mi se őhozzá. A főfolyosón maradva egy kétszárnyú ajtóhoz vezetett minket. Kitárta az ajtót.
- Uram, itt vannak a TH-k! - mondta Una.
- Jöjjenek nyugodtan - hangzott bentről egy karcos férfihang, de nem láttunk rá.
Viszont kísértetiesen hasonlított egy másik hangra, de nem ugrott be.
- TH-k? - motyogta Ramsy.
- Ennyire rosszul néznek minket? - kérdezte Ash remegve.
- Sssssh! - intettem le őket. Bementünk.
Kirázott a hideg a vörös szemektől amik rám szegeződtek. Nyeltem egy nagyot ahogy mindenki helyet foglalt. A hófehér bőrű férfi egyenesen rám nézett.
- TH-k? - motyogta Ramsy.
- Ennyire rosszul néznek minket? - kérdezte Ash remegve.
- Sssssh! - intettem le őket. Bementünk.
Kirázott a hideg a vörös szemektől amik rám szegeződtek. Nyeltem egy nagyot ahogy mindenki helyet foglalt. A hófehér bőrű férfi egyenesen rám nézett.
- Jól hiszem, hogy ön Annabelle? - kérdezte hátborzongató mosollyal.
- Igen, én volnék. - bólintottam.
- Igen, én volnék. - bólintottam.
- Kérem, mutassa be a csapatát, közben elkérem a mappát, amit szorongat.
Odavittem neki a mappát. Majd visszamentem a helyemre.
- Ramsy a másodparancsnokom. Ő felel mindenért ha nem vagyok a közelben. Fajtája vérfarkas és rendkívül jó orgyilkos. Kelly és Ashley rangsorban a harmadik. - mutattam az alacsony Kellyre és a rózsaszín hajú Ashleyre.- ők ketten a csapat agyai. Ash alkímiában profi. Kelly meg stratégiában. Kelly fajtája puma, gyönyörűen forgatja ezenkívül még a kardot. De puszta kézzel is képes bárkit szétszedni. Ashley nem harcos típus. Ő általában kerüli a harcokat. A fajtája farkas.
Adam következik, mint tábornokom. Ő tudja a legjobban kiképezni a hadseregeinket odahaza, ahonnan jöttünk. Plusz minket is ő edz. Carl meg Jim az én szemeim és füleim. Bármit kiderítenek ha arra kérem őket. - fejeztem be.
Odavittem neki a mappát. Majd visszamentem a helyemre.
- Ramsy a másodparancsnokom. Ő felel mindenért ha nem vagyok a közelben. Fajtája vérfarkas és rendkívül jó orgyilkos. Kelly és Ashley rangsorban a harmadik. - mutattam az alacsony Kellyre és a rózsaszín hajú Ashleyre.- ők ketten a csapat agyai. Ash alkímiában profi. Kelly meg stratégiában. Kelly fajtája puma, gyönyörűen forgatja ezenkívül még a kardot. De puszta kézzel is képes bárkit szétszedni. Ashley nem harcos típus. Ő általában kerüli a harcokat. A fajtája farkas.
Adam következik, mint tábornokom. Ő tudja a legjobban kiképezni a hadseregeinket odahaza, ahonnan jöttünk. Plusz minket is ő edz. Carl meg Jim az én szemeim és füleim. Bármit kiderítenek ha arra kérem őket. - fejeztem be.
A férfi minden szavamat itta, látszott rajta. Közben a mappát is lapozgatta.
- Akkor én is bemutatkozom. Julius vagyok, az itteni klánfő. A mi alakulatunk főleg démonokból áll, mint jómagam, de nyitottak vagyunk mindenféle lényre, akinek tiszták a szándékai és segítséget kér. Gondolom, Nolan már elmondta, hogy készül magukról egy akta, azt aláírom és az adataikat bűncselekmény esetén felhasználhatjuk a klán érdekében - itt sóhajtott egyet. - Viszont adódtak komplikációk az önök érkezésével és kérem, legyenek velünk együttműködőek - közben elém tolt egy szerződést.
A szerződést tovább toltam Kelly elé hogy olvassa át Ashleyvel hogy minden rendben van-e vele.
- Együtt működünk. De sajnos egy kicsit bizonytalanok vagyunk. Hisz a mi világunkban a démonok ellen háborúztunk és a háborúnak nem rég lett vége. Nem igazán tudjuk hogy megbízhatunk-e magukban. Nem akarunk úgy járni hogy aláírom ezt a szerződést és miután kilépünk az ajtón már halottak vagyunk. Kérem fejtse ki hogy miért jelentünk fenyegetést erre a hatalmas klánra mi heten?- mondtam tisztelettudóan.
A szerződést tovább toltam Kelly elé hogy olvassa át Ashleyvel hogy minden rendben van-e vele.
- Együtt működünk. De sajnos egy kicsit bizonytalanok vagyunk. Hisz a mi világunkban a démonok ellen háborúztunk és a háborúnak nem rég lett vége. Nem igazán tudjuk hogy megbízhatunk-e magukban. Nem akarunk úgy járni hogy aláírom ezt a szerződést és miután kilépünk az ajtón már halottak vagyunk. Kérem fejtse ki hogy miért jelentünk fenyegetést erre a hatalmas klánra mi heten?- mondtam tisztelettudóan.
- Nem fenyegetés, csupán komplikáció. Biztosan hallott már a merényletről, amit egy fehér tündér hajtott végre a fiam ellen. Jogunk van azt feltételezni, hogy az édesapja küldte ide területfoglalás vagy még rosszabb céllal. Nem bántjuk magukat, ha segítenek nekünk felkutatni a merénylőt.
Elgondolkodtam. Fehér merénylő... Ramsyre néztem.
- Pontosabb leírást kaphatnánk róla? - kérdezte Ramsy a vörös szemekbe nézve.
Elgondolkodtam. Fehér merénylő... Ramsyre néztem.
- Pontosabb leírást kaphatnánk róla? - kérdezte Ramsy a vörös szemekbe nézve.
Julius visszanézett.
- Akkor engedjék meg, hogy bemutassam a fiamat. Biztosan ő pontosabb személyleírással tud szolgálni - mondta egy hideg mosollyal. - Una, kérem küldje be - szólt bele egy kis készülékbe az asztalon.
Pár pillanat múlva nyílt az ajtó és hirtelen leesett, honnan volt ennyire ismerős a hang. Ugyanis a piercinges tanárbá állt az ajtóban.
- Ő a fiam, Raphael - mondta a vörös szemű klánfő.
- Jujjj! - esett le Ramsynek is a téma.
Nekem meg tátva maradt a szám, amit Ramsy csukott be.
Ramsy megköszörülte a torkát.
- Letegezhetjük vagy nem? - fordult Julius felé.
- Jujjj! - esett le Ramsynek is a téma.
Nekem meg tátva maradt a szám, amit Ramsy csukott be.
Ramsy megköszörülte a torkát.
- Letegezhetjük vagy nem? - fordult Julius felé.
- Csak nyugodtan - legyintett a klánfő.
- Hívattál, apa? - kérdezte Raphael, ahogy az apjához ment.
Fehér köpenyben volt, mintha orvos lenne.
- Kérlek, írd körbe a támadódat nekik - mondta Julius.
- Pillanat és kezdheted - mondta Raphaelnek.
A kövi pillanatban Ramsyt kezdtem püfölni.
- Nem kacérkodhatsz most! Hivatalos ügyet intézünk! - szidtam meg.
- Ohh de kis karótnyelt vagy. Rád is rád férne már kis ártatlan.... - motyogta az orra alatt mint egy megszidott kisgyerek.
- Hogy mondtad!?
- Semmiiiii - mocorgott a székében.
- Én is így gondoltam - fordultam vissza Julius felé. - Elnézést kérek. Hallgatunk. - néztem Raphaelre.
- Pillanat és kezdheted - mondta Raphaelnek.
A kövi pillanatban Ramsyt kezdtem püfölni.
- Nem kacérkodhatsz most! Hivatalos ügyet intézünk! - szidtam meg.
- Ohh de kis karótnyelt vagy. Rád is rád férne már kis ártatlan.... - motyogta az orra alatt mint egy megszidott kisgyerek.
- Hogy mondtad!?
- Semmiiiii - mocorgott a székében.
- Én is így gondoltam - fordultam vissza Julius felé. - Elnézést kérek. Hallgatunk. - néztem Raphaelre.
A szőke férfi féloldalas mosollyal felült az asztalra, majd elképedve vettem tudomásul, hogy Ramsyre kacsintott.
- Fehér hosszú haj, rikító kék szemek, hosszú karmok és elvétve itt-ott bunda fedte a bőrét - mondta Raphael ahogy Ramsy leste. - Emellett a csaj teljesen fehér volt, még jobban, mint apa.
Ramsyvel összenéztünk.
- Hunter! - mondtuk egyszerre.
- A nevelőmről van szó. Nem hinném hogy területfoglalás miatt támadt rád, Raphael. Csak véd engem a háttérből. Mivel te ijesztettél rám és kergettél meg a városban. - mondtam az asztalon kocogtatva a körmömet. - Ezért is elnézést kérek. Csak védeni akar engem.
Cuppogást hallottam magam mögül. Ramsy pasizik..... Puszit dobott Raphaelnek. A klánfő fia sármosan mosolygott, ahogy két karját az asztalra tette. Befeszített Ramsynek, vevő volt a flörtre, de közben válaszolt nekem.
- Fehér hosszú haj, rikító kék szemek, hosszú karmok és elvétve itt-ott bunda fedte a bőrét - mondta Raphael ahogy Ramsy leste. - Emellett a csaj teljesen fehér volt, még jobban, mint apa.
Ramsyvel összenéztünk.
- Hunter! - mondtuk egyszerre.
- A nevelőmről van szó. Nem hinném hogy területfoglalás miatt támadt rád, Raphael. Csak véd engem a háttérből. Mivel te ijesztettél rám és kergettél meg a városban. - mondtam az asztalon kocogtatva a körmömet. - Ezért is elnézést kérek. Csak védeni akar engem.
Cuppogást hallottam magam mögül. Ramsy pasizik..... Puszit dobott Raphaelnek. A klánfő fia sármosan mosolygott, ahogy két karját az asztalra tette. Befeszített Ramsynek, vevő volt a flörtre, de közben válaszolt nekem.
- Megértem, nincs harag. Viszont a testvéremet felbosszantotta - mondta a szőke. - A minap elvittek pár dolgot a házából. Iratokat, dokumentumokat, ilyeneket.
Erre Ramsy hirtelen rám nézett. Nem tudott ilyenről. Mindenkivel összenéztem a csapatban, mindenki tanácstalanul vagy döbbenten nézett rám.
-Van ötletem hogy ki lehetett az. - mondta Ramsy.
- Erre én is kíváncsi leszek - mondtam.
- Szerintem a csatornában azok a kis gonosz lénykék akik kezdenek elszaporodni. Szerintem inkább tőlük kéne tartanotok mint tőlünk. Mi is küzdünk ellenük. Meg leginkább minket céloznak meg mert mi háborúztunk ellenük. De szerintem azok voltak. - mondta Ramsy nyugodt hangon Julius szemeibe nézve. Kiszakadva a flörtből amit eddig Raphaellel hangtalanul csinált.
Erre Ramsy hirtelen rám nézett. Nem tudott ilyenről. Mindenkivel összenéztem a csapatban, mindenki tanácstalanul vagy döbbenten nézett rám.
-Van ötletem hogy ki lehetett az. - mondta Ramsy.
- Erre én is kíváncsi leszek - mondtam.
- Szerintem a csatornában azok a kis gonosz lénykék akik kezdenek elszaporodni. Szerintem inkább tőlük kéne tartanotok mint tőlünk. Mi is küzdünk ellenük. Meg leginkább minket céloznak meg mert mi háborúztunk ellenük. De szerintem azok voltak. - mondta Ramsy nyugodt hangon Julius szemeibe nézve. Kiszakadva a flörtből amit eddig Raphaellel hangtalanul csinált.
- Értem. Köszönjük a tippet. Fiam, elmehetsz - mondta Julius.
Raphael bólintott.
- Számomat ne adjam meg? - kérdezte Ramsy Raphaelt.
- Na kosarat kap vagy nem kap kosarat? - súgta Kelly.
- Ez itt a kérdés - mondta Ash is.
Közben a két lány elém tolta a szerződést és bólintottak. Aláírtam. Közben fél szemmel őket figyeltem. Raphael felállt az asztalról.
- Számomat ne adjam meg? - kérdezte Ramsy Raphaelt.
- Na kosarat kap vagy nem kap kosarat? - súgta Kelly.
- Ez itt a kérdés - mondta Ash is.
Közben a két lány elém tolta a szerződést és bólintottak. Aláírtam. Közben fél szemmel őket figyeltem. Raphael felállt az asztalról.
- Szeretnéd megadni? - kérdezte egy félmosollyal.
- Hmmm... Felhívsz majd utána vagy nem? - mosolygott.
- Hmmm... Felhívsz majd utána vagy nem? - mosolygott.
- Attól függ.
- Mitől?
- Mitől?
- Hogy felveszed-e.
Julius megforgatta a szemeit.
- Add meg neki a számodat, én kérlek rá - mondta Julius Ramsynek. - Ez nagyon kéretős duma, ezt tanítottam neked? - ráncolta a homlokát a fiára.
Ramsy megfogta a kezemben lévő tollat és elvette. Majd Fifihez vonult. Bőrnadrág volt rajta ami az idomaihoz simult. Feszes fekete póló ami mély dekoltázst engedett látni a férfinak. A haját most kivételesen felkötötte.
Megfogta Raphael karját és arra írta a számát.
- Tessék, kisherceg. Inkább csak csörgess meg, mindenkit ingyen hívok - vigyorgott.
Kelly a tenyerébe temette az arcát úgy kezdett el nevetni.
- Van még valami félreértés amit nem tisztáztunk? - érdeklődtem Juliustól ahogy odacsúsztattam az aláírt szerződést.
Ramsy megfogta a kezemben lévő tollat és elvette. Majd Fifihez vonult. Bőrnadrág volt rajta ami az idomaihoz simult. Feszes fekete póló ami mély dekoltázst engedett látni a férfinak. A haját most kivételesen felkötötte.
Megfogta Raphael karját és arra írta a számát.
- Tessék, kisherceg. Inkább csak csörgess meg, mindenkit ingyen hívok - vigyorgott.
Kelly a tenyerébe temette az arcát úgy kezdett el nevetni.
- Van még valami félreértés amit nem tisztáztunk? - érdeklődtem Juliustól ahogy odacsúsztattam az aláírt szerződést.
- Nem hiszem. Üdv a városban, érezzétek jól magatokat - mondta a klánfő mosolyogva.
-Köszönjük szépen - kapta fel Ramsy a táskáját majd indult fele.
- De..... Neked kimondta hogy mehetsz? - fordultam felé.
Erre Ramsy rám nézett. Várt. Én hallgattam.
-Mehetek? - kérdezte ahogy nyúlt a kilincsért.
- Ha tudod merre van a kijárat.... - motyogtam.
- Nem akarok még hazamenni a büfét fogom megkeresni.
- Ja hát akkor menjél, ki tart vissza a táplálkozástól. - legyintettem neki.
Az órára pillantottam ami fent volt a falon. Felpattantam.
- Elnézést de nekem rohanni kell, vigyáznom kell két kis tüneményre. - Menjünk mindennyian a dolgunkra. - mondtam a többieknek.
- Köszönjük a fogadtatást és hogy nem öltek meg minket - mondtam Juliusnak. - Viszlát.
-Köszönjük szépen - kapta fel Ramsy a táskáját majd indult fele.
- De..... Neked kimondta hogy mehetsz? - fordultam felé.
Erre Ramsy rám nézett. Várt. Én hallgattam.
-Mehetek? - kérdezte ahogy nyúlt a kilincsért.
- Ha tudod merre van a kijárat.... - motyogtam.
- Nem akarok még hazamenni a büfét fogom megkeresni.
- Ja hát akkor menjél, ki tart vissza a táplálkozástól. - legyintettem neki.
Az órára pillantottam ami fent volt a falon. Felpattantam.
- Elnézést de nekem rohanni kell, vigyáznom kell két kis tüneményre. - Menjünk mindennyian a dolgunkra. - mondtam a többieknek.
- Köszönjük a fogadtatást és hogy nem öltek meg minket - mondtam Juliusnak. - Viszlát.
A klánfő intett. Una pedig megjelent az ajtóban, hogy kikísérjen minket, közben Ramsyt is útba igazította a büfé felé. Ramsy seperc alatt eltűnt, ahogy Raphael is.
Én rohantam Izzyért meg Dave-ért. Azt hittem hamarabb végzünk.
Lihegve csengettem be Nolanhez, mikor odaértem. Jajj nekem, nagyon elkéstem. Nolan nyitott ajtót, de nem tűnt mérgesnek.
Én rohantam Izzyért meg Dave-ért. Azt hittem hamarabb végzünk.
Lihegve csengettem be Nolanhez, mikor odaértem. Jajj nekem, nagyon elkéstem. Nolan nyitott ajtót, de nem tűnt mérgesnek.
- Voltatok lejelentkezni? - kérdezte kedvesen.
- Igen, bocsánat, kicsit elhúzódott - lélegeztem mélyeket. - Na hol vannak a kicsik?
- Igen, bocsánat, kicsit elhúzódott - lélegeztem mélyeket. - Na hol vannak a kicsik?
- Éppen uzsiznak. Épp időben értél, gyorsan el is sietek, ha nem gond - mondta.
Feltűnt, hogy most nem elegánsan volt felöltözve, inkább kifejezetten munkásnak. Elköszönt a piciktől, illetve tőlem is egy mosollyal búcsúzott. Én is mosolyogva integettem neki, majd minden figyelmemet a kicsikre fordítottam a nap további részében.
2019. október 29., kedd
17. rész (Nolan szemszöge)
- Komolyan, elmennek apámhoz? - nézett rám Raphael enyhén megemelt szemöldökkel. Szigorú arccal bólintottam. - Csak így? - csettintett egyet.
- A lényeg, hogy lejelentkeznek a központban, nem?
- Nekem ez akkor is bűzlik - nézett gyanakvóan. - Csak nem könyörögtél?
- Nem. Egyszerűen elmagyaráztam neki... - de be sem tudtam fejezni.
- Kinyaltad a formás popóját - vigyorgott Fifi.
- Nem. Megértette, hogy fenyegetett a pozíciójuk, ha nincsenek nyilvántartásba véve - húztam ki magam.
- A lényeg, hogy lejelentkeznek a központban, nem?
- Nekem ez akkor is bűzlik - nézett gyanakvóan. - Csak nem könyörögtél?
- Nem. Egyszerűen elmagyaráztam neki... - de be sem tudtam fejezni.
- Kinyaltad a formás popóját - vigyorgott Fifi.
- Nem. Megértette, hogy fenyegetett a pozíciójuk, ha nincsenek nyilvántartásba véve - húztam ki magam.
Mentettem a menthetőt az önbecsülésemből, természetesen. Mi mást tehettem volna?
- Magyarázd, ahogy akarod - intett a szőke az egyik kezével. - Nem akartad ráküldeni a zombikat. Még csak ki se akartad értem köszörülni a csorbát, ha a drága Annabelle lett volna a merénylőm - Aucs. Ez azért fájt. Úgy is nézhettem ki, mint akit arcon csaptak, mert folytatta. - Ne aggódj, a rosszkislány barátnőjéért azért én is hezitálnék egy kicsit.
- Szóval te támogatod a nővéredet? - szűrtem le a következtetést. - Ellágyultam volna mostanában?
- Én csak azt mondom, hogy keveredj ki végre a menstruációs ciklusodból, mielőtt Meera feldugja a seggedbe a bőrcsizmáját - mondta, vastag karjait összefonva a mellkasa előtt. - Ő is csak egy akta lesz és elfelejtheted.
Váratlanul hasított a mellkasomba a fájdalom az eshetőségre, hogy elfelejthetem. Fura volt. Azonban tudtam, hogy egyszerűen ezt kell tennem. Lejelentkeznek, nekem pedig nem kell többet törődnöm vele és a maroknyi csapatával.
Fifivel még lecsekkoltuk a maradékot listánkon. Egészen gyorsan haladtunk az emberek begyűjtésével. Viszont az én agyamat megfertőzte annak a kis gazdag pöcsnek a jelenléte. Nagyon rosszat éreztem előre. Annabelle-re pillantottam a vállam felett. Ismerte őt, de félt tőle. Látszott rajta. Ez pedig nem igazán hagyott nyugodni.
- Hahó, sötét lovag, mi ez az elrévedés? - lengette meg a kezét Fifi a szemeim előtt.
- Hm, mi? - ijedtem fel a gondolataim örvényéből.
- Azt mondtam, találkozunk órán, észlény! Remélem, elkészítetted a beadandódat - ismételte meg lassan, mintha agyhalott lennék.
Annak is éreztem magam. Egy kicseszett kómásnak. Ez nem mehet így tovább, gondoltam el magamban. Fifinek és nekem elváltak útjaink, ő ment a tanáriba, én pedig a terembe mentem vissza az osztálytársaimhoz. Fel volt írva a bioszóra témája, így kikészítettem mindent, ami kellhet. Majd az ajtón belépő Annabelle-re tévedt a tekintetem, akinek a kezében egy... kínai kajás doboz volt?
Összeráncoltam a szemöldököm, ahogy ráhunyorítottam. Azonban a látásommal még mindig nem volt semmi baj. Tényleg egy kajás doboz volt.
Lábjegyzet magamnak: beszélnem kell Annabelle-l az öngyilkos hajlamairól. Mert tuti vannak neki, ha Raphael órájára kajával ül be. Szemeimmel végigkövettem a lány útját az egyik hátsó padig. Annyira látszott rajta, hogy nem akar itt lenni! Végül így olvadt be a legjobban, mivel a diákok arcán nagy számban ez a kifejezés ült.
Az órára pillantottam. Pontosan ebben a percben kezdődött el az óra, Raphael pedig be is lépett az ajtón.
- Rendben, mindenki üljön a helyére, kezdünk! - csapott a még üres mappájával a tanári asztalra. Ismertem már a beadandós mappáját.
Mindenki nagyjából a helyére szállingózott. A maradékot a fagyos szürke tekintet tette helyre, amivel Fifi illette a diákokat.
- Szóval, sziasztok. Mondjátok el a hiányzókat, majd készítsétek elő a beadandókat. Körbemegyek és összeszedem - majd a DÖK-elnökre nézett, aki kicsit összehúzta magát. - Gyere, mondd el a hiányzókat.
A kis mopsz kiment és bediktálta a hiányzókat. Raphael felírta.
- Rendben, ügyes voltál - lapogatta meg Fifi a fejét, akár egy kutyának, mikor mindet sikerült felírni.
Az elnököcske elvörösödött. De nem szólt semmit. Én majdnem elvihogtam magam, ahogy Raphael is. Biztos voltam benne, hogy a drága tisztem még sok ehhez hasonló megnyilvánulással készült a kis mitugrásznak. Visszaült a helyére.
Cuppogást hallottam magam mögül. Kíváncsian hátra néztem és láttam hogy Annabelle a táljába hajolva ette a zöldséges pirított tésztát. Csak pislogtam. Akaratlanul is elmosolyodtam. Ez a csaj tök őrült. Vagy nagyon bátor, vagy nagyon hülye. Bár a kettő között vékony a határvonal, ugyebár...
Inkább visszanéztem a tábla felé.
- Beadandókat elő - mondta Fifi, ahogy lassan elkezdett körbejárni.
Én is kikészítettem a lapokat, amikre csináltam a feladatot. Fifi gyűjtötte, majd egy bizonyos pontnál lefagyott. Gondolom, meglátta Annabelle-t. Meredten bámulta a cuppogó lányt.
A lány nyammogva elővette a mappáját amiben a beadandó volt. Kirakta az asztal szélére ártatlan tekintettel és beleharapott a pálcika segítségével egy húsgolyóba.
- Annabelle. Mit eszel? - kérdezte feszes mosollyal.
Annabelle felmutatta a mutató ujját, jelezve hogy válasz előtt lenyeli a falatot. Lenyelte.
- Pirított zöldséges tésztát meg szezámmagos csirkemellet, tanár úr - válaszolt tisztelettudóan.
- Magyarázd, ahogy akarod - intett a szőke az egyik kezével. - Nem akartad ráküldeni a zombikat. Még csak ki se akartad értem köszörülni a csorbát, ha a drága Annabelle lett volna a merénylőm - Aucs. Ez azért fájt. Úgy is nézhettem ki, mint akit arcon csaptak, mert folytatta. - Ne aggódj, a rosszkislány barátnőjéért azért én is hezitálnék egy kicsit.
- Szóval te támogatod a nővéredet? - szűrtem le a következtetést. - Ellágyultam volna mostanában?
- Én csak azt mondom, hogy keveredj ki végre a menstruációs ciklusodból, mielőtt Meera feldugja a seggedbe a bőrcsizmáját - mondta, vastag karjait összefonva a mellkasa előtt. - Ő is csak egy akta lesz és elfelejtheted.
Váratlanul hasított a mellkasomba a fájdalom az eshetőségre, hogy elfelejthetem. Fura volt. Azonban tudtam, hogy egyszerűen ezt kell tennem. Lejelentkeznek, nekem pedig nem kell többet törődnöm vele és a maroknyi csapatával.
Fifivel még lecsekkoltuk a maradékot listánkon. Egészen gyorsan haladtunk az emberek begyűjtésével. Viszont az én agyamat megfertőzte annak a kis gazdag pöcsnek a jelenléte. Nagyon rosszat éreztem előre. Annabelle-re pillantottam a vállam felett. Ismerte őt, de félt tőle. Látszott rajta. Ez pedig nem igazán hagyott nyugodni.
- Hahó, sötét lovag, mi ez az elrévedés? - lengette meg a kezét Fifi a szemeim előtt.
- Hm, mi? - ijedtem fel a gondolataim örvényéből.
- Azt mondtam, találkozunk órán, észlény! Remélem, elkészítetted a beadandódat - ismételte meg lassan, mintha agyhalott lennék.
Annak is éreztem magam. Egy kicseszett kómásnak. Ez nem mehet így tovább, gondoltam el magamban. Fifinek és nekem elváltak útjaink, ő ment a tanáriba, én pedig a terembe mentem vissza az osztálytársaimhoz. Fel volt írva a bioszóra témája, így kikészítettem mindent, ami kellhet. Majd az ajtón belépő Annabelle-re tévedt a tekintetem, akinek a kezében egy... kínai kajás doboz volt?
Összeráncoltam a szemöldököm, ahogy ráhunyorítottam. Azonban a látásommal még mindig nem volt semmi baj. Tényleg egy kajás doboz volt.
Lábjegyzet magamnak: beszélnem kell Annabelle-l az öngyilkos hajlamairól. Mert tuti vannak neki, ha Raphael órájára kajával ül be. Szemeimmel végigkövettem a lány útját az egyik hátsó padig. Annyira látszott rajta, hogy nem akar itt lenni! Végül így olvadt be a legjobban, mivel a diákok arcán nagy számban ez a kifejezés ült.
Az órára pillantottam. Pontosan ebben a percben kezdődött el az óra, Raphael pedig be is lépett az ajtón.
- Rendben, mindenki üljön a helyére, kezdünk! - csapott a még üres mappájával a tanári asztalra. Ismertem már a beadandós mappáját.
Mindenki nagyjából a helyére szállingózott. A maradékot a fagyos szürke tekintet tette helyre, amivel Fifi illette a diákokat.
- Szóval, sziasztok. Mondjátok el a hiányzókat, majd készítsétek elő a beadandókat. Körbemegyek és összeszedem - majd a DÖK-elnökre nézett, aki kicsit összehúzta magát. - Gyere, mondd el a hiányzókat.
A kis mopsz kiment és bediktálta a hiányzókat. Raphael felírta.
- Rendben, ügyes voltál - lapogatta meg Fifi a fejét, akár egy kutyának, mikor mindet sikerült felírni.
Az elnököcske elvörösödött. De nem szólt semmit. Én majdnem elvihogtam magam, ahogy Raphael is. Biztos voltam benne, hogy a drága tisztem még sok ehhez hasonló megnyilvánulással készült a kis mitugrásznak. Visszaült a helyére.
Cuppogást hallottam magam mögül. Kíváncsian hátra néztem és láttam hogy Annabelle a táljába hajolva ette a zöldséges pirított tésztát. Csak pislogtam. Akaratlanul is elmosolyodtam. Ez a csaj tök őrült. Vagy nagyon bátor, vagy nagyon hülye. Bár a kettő között vékony a határvonal, ugyebár...
Inkább visszanéztem a tábla felé.
- Beadandókat elő - mondta Fifi, ahogy lassan elkezdett körbejárni.
Én is kikészítettem a lapokat, amikre csináltam a feladatot. Fifi gyűjtötte, majd egy bizonyos pontnál lefagyott. Gondolom, meglátta Annabelle-t. Meredten bámulta a cuppogó lányt.
A lány nyammogva elővette a mappáját amiben a beadandó volt. Kirakta az asztal szélére ártatlan tekintettel és beleharapott a pálcika segítségével egy húsgolyóba.
- Annabelle. Mit eszel? - kérdezte feszes mosollyal.
Annabelle felmutatta a mutató ujját, jelezve hogy válasz előtt lenyeli a falatot. Lenyelte.
- Pirított zöldséges tésztát meg szezámmagos csirkemellet, tanár úr - válaszolt tisztelettudóan.
A hangja tisztelettudó volt, viszont a cselekedetei neméppen. Erre kíváncsi leszej, futott át az agyamon.
- Légyszíves tedd el - Fifi megpróbálta ezt kultúráltan megoldani.
- De éhes vagyok! - és szinte láttam Fifi kultúrált próbálkozását drasztikusan vízbe fúlni. Gondolatban tisztelegtem szegény párának rövid élettartama előtt.
Raphael a saját arca elé tette a kezét. Tudtam, hogy ez mit jelent. A homlokán ugrált is az a bizonyos erecske.
- Kibírsz 45 percet, tedd el a kaját! - mondta kicsit vehemensebben.
- Aaa, hogyne! Kilyukad a belem, engedje már meg hogy megegyem légyszives.
Magamban felszisszentem. Ezt nem kellett volna. A megérzésem be is igazolódott, ugyanis Raphael elvette a kezét az arca elől. Az ajtóra mutatott szótlanul. Mérges volt.
- Tűnés az órámról.
- De kint nincs asztal... Nem vagyok zebra hogy állva egyek... - kis kuncogás hallatszott az osztálytársaktól.
Fifi feje elvörösödött. Ordítani fog, futott át az agyamon. De éppen kopogtak az ajtón. Isteni jelnek tűnt az a feszült csendben. Ehhez híven mindenki arra nézett. Az ajtó kinyílt és majdnem agyvérzést kaptam, ahogy megláttam, hogy ki jött be az ajtón. Meera viszont magabiztosan kopogott be a tűsarkúin, egyenesen Raphaelhez. Fifinek ideje sem volt reagálni.
- Elnézést, gyerekek, kölcsön veszem kicsit a tanár urat - mondta kedves mosollyal, majd szigorú arccal visszanézett az öccsére.
- Mit csinálsz itt? - sziszegte Fifi.
- Örülj, hogy én jöttem - mondta Meera velősen. - Kövess.
- Még mit nem!
Egyvalami volt rosszabb, mint Raphaellel ellenkezni. Az az egyvalami pedig a nővére volt. Meera hezitálás nélkül kinyúlt és fülön ragadta a piercinges ikrét. Fifi feljajdult.
- Azt mondtam, hogy velem jössz! - húzta meg, Raphael pedig botladozva követte.
- Légyszíves tedd el - Fifi megpróbálta ezt kultúráltan megoldani.
- De éhes vagyok! - és szinte láttam Fifi kultúrált próbálkozását drasztikusan vízbe fúlni. Gondolatban tisztelegtem szegény párának rövid élettartama előtt.
Raphael a saját arca elé tette a kezét. Tudtam, hogy ez mit jelent. A homlokán ugrált is az a bizonyos erecske.
- Kibírsz 45 percet, tedd el a kaját! - mondta kicsit vehemensebben.
- Aaa, hogyne! Kilyukad a belem, engedje már meg hogy megegyem légyszives.
Magamban felszisszentem. Ezt nem kellett volna. A megérzésem be is igazolódott, ugyanis Raphael elvette a kezét az arca elől. Az ajtóra mutatott szótlanul. Mérges volt.
- Tűnés az órámról.
- De kint nincs asztal... Nem vagyok zebra hogy állva egyek... - kis kuncogás hallatszott az osztálytársaktól.
Fifi feje elvörösödött. Ordítani fog, futott át az agyamon. De éppen kopogtak az ajtón. Isteni jelnek tűnt az a feszült csendben. Ehhez híven mindenki arra nézett. Az ajtó kinyílt és majdnem agyvérzést kaptam, ahogy megláttam, hogy ki jött be az ajtón. Meera viszont magabiztosan kopogott be a tűsarkúin, egyenesen Raphaelhez. Fifinek ideje sem volt reagálni.
- Elnézést, gyerekek, kölcsön veszem kicsit a tanár urat - mondta kedves mosollyal, majd szigorú arccal visszanézett az öccsére.
- Mit csinálsz itt? - sziszegte Fifi.
- Örülj, hogy én jöttem - mondta Meera velősen. - Kövess.
- Még mit nem!
Egyvalami volt rosszabb, mint Raphaellel ellenkezni. Az az egyvalami pedig a nővére volt. Meera hezitálás nélkül kinyúlt és fülön ragadta a piercinges ikrét. Fifi feljajdult.
- Azt mondtam, hogy velem jössz! - húzta meg, Raphael pedig botladozva követte.
Aztán Meera rám nézett. Kemény tekintetétől megrettentem, de vettem a lapot. Az utasítás nekem is szólt.
Kimentek az ajtón, de még hallottam Meera hangját.
- Átveheti az osztályt, igazgató asszony - hallatszott.
És tényleg bejött a töpörödött öregasszony.
Ránéztem Annabelle-re. Már nem is volt a kezében a kajás doboz. A telt ajkai is tiszták voltak. Úgy nézett az igazgatóra, mint egy angyal. Egyből leesett a tantusz. A kajálást csak Raphaelnek szánta.
- Rosszlány - dünnyögtem halkan.
Az igazgatónőnek viszont ugyanúgy be kellett adnunk a beadandónkat. Miután ezt megtettük, egyből ki is kéredzkedtem a mosdóba olyan udvariasságról adva tanúbizonyságot, hogy a dirit kenyérre lehetett volna kenni utána. Kiléptem a teremből, becsuktam az ajtót és a bejáratnál álldogálló ikrekhez csörtettem.
Kimentek az ajtón, de még hallottam Meera hangját.
- Átveheti az osztályt, igazgató asszony - hallatszott.
És tényleg bejött a töpörödött öregasszony.
Ránéztem Annabelle-re. Már nem is volt a kezében a kajás doboz. A telt ajkai is tiszták voltak. Úgy nézett az igazgatóra, mint egy angyal. Egyből leesett a tantusz. A kajálást csak Raphaelnek szánta.
- Rosszlány - dünnyögtem halkan.
Az igazgatónőnek viszont ugyanúgy be kellett adnunk a beadandónkat. Miután ezt megtettük, egyből ki is kéredzkedtem a mosdóba olyan udvariasságról adva tanúbizonyságot, hogy a dirit kenyérre lehetett volna kenni utána. Kiléptem a teremből, becsuktam az ajtót és a bejáratnál álldogálló ikrekhez csörtettem.
- Mi volt ez a műsor, Meera?! - sziszegtem ingerülten.
- Nem vagyok boldog. Valaki felforgatta a lakásomat és biztos vagyok abban, hogy az a fehér ribanc a ludas, aki megtámadta Raphaelt - mondta Meera. - Ráadásul hiányoznak a vezetőségi akták a padlószéfemből. Információért jöttek.
Erre Fifi is felém fordult.
- Mi a franc, nekem azt mondtad, hogy békésen bemennek a központba lejelentkezni!
- A támadód elvileg nem velük jött.
- Elvileg? ELVILEG?! - gurult be Meera.
- Nyugodj meg. Inkább listázd ki, hogy mit vittek el.
- Nolan, értsd meg, az egész kibaszott paksamétát elvitték. Nevek, címek, küldetések, statisztikák és kimutatások! - sorolta. - Csak Redd aktája nem volt nálam, mert az nem a mi hatáskörünk!
- Jól van, semmi baj... - próbáltam minimalizálni a veszteséget.
- Apa látni akar minket. Ezt az ügyet már nehéz lesz eltussolni, Nolan. Elő kell kerítenünk azt a tündért, ha nem akarod, hogy a kis barátnődnek és a csapatának baja essen - mondta Meera szigorúan.
- Jó, rajta vagyok - sóhajtottam.
És ezúttal nem csak mondogatnom kellett ezt, hanem neki is látni a megvalósításnak.
2019. július 22., hétfő
16.rész (Annabelle szemszög)
Pipacs piros arccal kísértem le a gyerekeket a konyhába. Ilyen helyzetbe soha nem kerültem. A nyakam még mindig bizsereg, ahol az ajka odaért. Jobb lett volna, ha nem szakad félbe, csak hogy ezek a kisangyalok felkeltek és nekik kell fordítanunk a figyelmünket.
Leültettem a kicsiket az asztalhoz, majd elkezdtem nekik szendvicset csinálni, miután azt szavazták meg. Mindkettőjüknek azt raktam bele, amit kértek. Én csináltam magamnak kakaót és nyilván nekik is csináltam, ha már magamnak is. A pultnak támaszkodva iszogattam. Vártam, hogy a gyerekek végezzenek. Kentem egy kenyeret, majd felmentem a vendégszobába és lehoztam Maszatot, a kutyust, aki tegnap a házamba került rejtélyesen. Az este ezt a nevet kapta.
- Reggeli után megsimizhetitek - mosolyogtam rájuk, mire hevesen bólogattak. Fogtam a kenyeret, amit megkentem és azt kezdtem el Maszatnak falatolni. Megetettem. Lépteket hallottam magam mögül, mire egyből megpördültem a tengelyem körül. Nolant láttam meg.
Valahogy még nem is tűnt fel, hogy ilyen magas. Egy fejjel bőven fölém tornyosult és zilált haja csak jobban rátett erre a hatásra. Barna szemei meglepően ébernek bizonyultak, ahogy felmérte a környezetét. Óh, Istenem, ezek a szemek olyan nyugtató hatást adnak az egész izmos srácnak, hogy nem félek a közelében. Nem érzem azt, hogy minél távolabb akarok lenni ezektől a szemektől. Épp ellenkezőleg, ezeknél a szemeknél akarok maradni, biztonságban.
Maszat egyből megörült a fiúnak. Odaszaladt hozzá és heves farokcsóválással és ugatással kérlelte a szeretetet a fiútól. Legnagyobb döbbenetemre hanyatt is vágta neki magát kis pocaksimiért.
Mosolyogva lestem Nolan reakcióját.
- Hát szia, te kis cukiság - térdelt le. - Nagyobb a kezem, mint a pocid - simogatta meg láthatóan gyengéden a kutyust. Maszat a kéz alatt tekergőzött. Megharapdálta az egyik ujjat cukin.
Kuncogva néztem őket. Leültem az asztalhoz, megittam a maradék kakaómat.
Ma suli után össze kell szednem a többieket és el kell mennünk a központba, ha nem akarunk meghalni a következő napokban. Miért kell mindig bajba kerülnünk?
Akárhova mentünk, vagy elzavartak minket, vagy megtámadtak. Mindig volt valami, ami szúrta a másik csapat szemét. Remélem itt elfogadnak minket.
Megittam a kakaómat, majd felkeltem az asztaltól. Visszamentem a vendégszobába és felöltöztem valami normálisabb ruhába. Ami egy fekete farmer volt és egy piros bodyt vettem fel mellé. Nem tudom, hogy ezek a ruhák mikor kerültek a táskámba, nem is tudtam hogy vannak ilyenjeim. Biztos Ramsy volt...
Visszamentem a konyhába, ahol ott voltak hagyva a mosatlanok. Gondolom, a gyerekek Nolannel öltözködnek, hogy mehessenek az oviba. Elkezdtem mosogatni. Letöröltem az asztalt. Minden edényt a helyére raktam. Majd vártam, hogy végezzenek. Maszatka rohangált mindegyik után, kis simiért. Lehajoltam és odahívtam magamhoz. Szeretgettem a kis jószágot, addig se unatkoztam legalább. Meg nem is akartam beleszólni a reggeli rutinjukba.
Mikor mindenki felöltözött, elvittük Nolannel a kicsiket az oviba. Mosolyogva néztem végig, ahogy Nolan a gyerekek szívére köti hogy viselkedjenek az oviban, hogy egyék meg az ebédet, majd egy hatalmas ölelést váltottak. Szívemet melegség töltötte el, ahogy néztem őket. Ezek a picik annyira aranyosak, ahogy ölelik a tízszer nagyobb bátyjukat. Majd egyszer csak Izzy pici szeme rám villant és az én nyakamba is beleugrott.
Nevetve öleltem magamhoz a picit. Megpusziltam a pici arcát szeretetteljesen. Boldog mosollyal tettem le a földre és engedtem játszani. Dave-n láttam hogy bizonytalan tekintettel közeledik felém.
- Ha nem szeretnél megölelni akkor nem kell - mondtam kedves mosollyal.
Bólintott. Nem olyan hévvel, mint Izzy, de cukin körém fonta a karjait. Finoman én is átkaroltam. Adtam neki is egy szeretetteljes puszit és elengedtem őt is játszani.
-Mehetünk mi is - mosolyogtam Nolanre.
Ő bólintott mosolyogva. Ha nem fordulok el tőle időben, biztos elpirultam volna.
Elindultunk a gimi irányába.
- Tehát csak lejelentkezünk és annyi? - kérdeztem.
- Igen. Bementek, a recepcióssal közlitek, miért jöttetek, találkoztok a főnökkel, lesz rólatok egy akta és távozhattok - mondta Nolan.
Leültettem a kicsiket az asztalhoz, majd elkezdtem nekik szendvicset csinálni, miután azt szavazták meg. Mindkettőjüknek azt raktam bele, amit kértek. Én csináltam magamnak kakaót és nyilván nekik is csináltam, ha már magamnak is. A pultnak támaszkodva iszogattam. Vártam, hogy a gyerekek végezzenek. Kentem egy kenyeret, majd felmentem a vendégszobába és lehoztam Maszatot, a kutyust, aki tegnap a házamba került rejtélyesen. Az este ezt a nevet kapta.
- Reggeli után megsimizhetitek - mosolyogtam rájuk, mire hevesen bólogattak. Fogtam a kenyeret, amit megkentem és azt kezdtem el Maszatnak falatolni. Megetettem. Lépteket hallottam magam mögül, mire egyből megpördültem a tengelyem körül. Nolant láttam meg.
Valahogy még nem is tűnt fel, hogy ilyen magas. Egy fejjel bőven fölém tornyosult és zilált haja csak jobban rátett erre a hatásra. Barna szemei meglepően ébernek bizonyultak, ahogy felmérte a környezetét. Óh, Istenem, ezek a szemek olyan nyugtató hatást adnak az egész izmos srácnak, hogy nem félek a közelében. Nem érzem azt, hogy minél távolabb akarok lenni ezektől a szemektől. Épp ellenkezőleg, ezeknél a szemeknél akarok maradni, biztonságban.
Maszat egyből megörült a fiúnak. Odaszaladt hozzá és heves farokcsóválással és ugatással kérlelte a szeretetet a fiútól. Legnagyobb döbbenetemre hanyatt is vágta neki magát kis pocaksimiért.
Mosolyogva lestem Nolan reakcióját.
- Hát szia, te kis cukiság - térdelt le. - Nagyobb a kezem, mint a pocid - simogatta meg láthatóan gyengéden a kutyust. Maszat a kéz alatt tekergőzött. Megharapdálta az egyik ujjat cukin.
Kuncogva néztem őket. Leültem az asztalhoz, megittam a maradék kakaómat.
Ma suli után össze kell szednem a többieket és el kell mennünk a központba, ha nem akarunk meghalni a következő napokban. Miért kell mindig bajba kerülnünk?
Akárhova mentünk, vagy elzavartak minket, vagy megtámadtak. Mindig volt valami, ami szúrta a másik csapat szemét. Remélem itt elfogadnak minket.
Megittam a kakaómat, majd felkeltem az asztaltól. Visszamentem a vendégszobába és felöltöztem valami normálisabb ruhába. Ami egy fekete farmer volt és egy piros bodyt vettem fel mellé. Nem tudom, hogy ezek a ruhák mikor kerültek a táskámba, nem is tudtam hogy vannak ilyenjeim. Biztos Ramsy volt...
Visszamentem a konyhába, ahol ott voltak hagyva a mosatlanok. Gondolom, a gyerekek Nolannel öltözködnek, hogy mehessenek az oviba. Elkezdtem mosogatni. Letöröltem az asztalt. Minden edényt a helyére raktam. Majd vártam, hogy végezzenek. Maszatka rohangált mindegyik után, kis simiért. Lehajoltam és odahívtam magamhoz. Szeretgettem a kis jószágot, addig se unatkoztam legalább. Meg nem is akartam beleszólni a reggeli rutinjukba.
Mikor mindenki felöltözött, elvittük Nolannel a kicsiket az oviba. Mosolyogva néztem végig, ahogy Nolan a gyerekek szívére köti hogy viselkedjenek az oviban, hogy egyék meg az ebédet, majd egy hatalmas ölelést váltottak. Szívemet melegség töltötte el, ahogy néztem őket. Ezek a picik annyira aranyosak, ahogy ölelik a tízszer nagyobb bátyjukat. Majd egyszer csak Izzy pici szeme rám villant és az én nyakamba is beleugrott.
Nevetve öleltem magamhoz a picit. Megpusziltam a pici arcát szeretetteljesen. Boldog mosollyal tettem le a földre és engedtem játszani. Dave-n láttam hogy bizonytalan tekintettel közeledik felém.
- Ha nem szeretnél megölelni akkor nem kell - mondtam kedves mosollyal.
Bólintott. Nem olyan hévvel, mint Izzy, de cukin körém fonta a karjait. Finoman én is átkaroltam. Adtam neki is egy szeretetteljes puszit és elengedtem őt is játszani.
-Mehetünk mi is - mosolyogtam Nolanre.
Ő bólintott mosolyogva. Ha nem fordulok el tőle időben, biztos elpirultam volna.
Elindultunk a gimi irányába.
- Tehát csak lejelentkezünk és annyi? - kérdeztem.
- Igen. Bementek, a recepcióssal közlitek, miért jöttetek, találkoztok a főnökkel, lesz rólatok egy akta és távozhattok - mondta Nolan.
- Kihallgattok?
- Hunter miatt muszáj. Be kell bizonyosodnia, hogy tényleg nem tudtatok a merényletről.
- Rendben, lesz velem a lejelentkezésen egy csajszi, aki egy kicsit dilis - mondtam - De lehet vele kommunikálni, csak mondja közben a faszságait - tájékoztattam. - Megmondanád hogy hogyan nézett ki a támadó?
- Raphael szerint fekete bőrruhában látta és azon kívül hófehér volt - idézte fel.
Hunter! Más nem igazán hófehér a körünkben.
- Egyéb különleges amit észrevettél? - kérdeztem.
- Tengerkék szemek, hegyes fogak és vadállatias karmok - mondta összeszűkült szemekkel.
Nyeltem egyet. Tényleg muszáj az én apámnak az én dolgaimba belenyúlni?! Ura lennék a helyzetnek, erre a tudtom nélkül ideküldi a nevelőmet.
- Ismerős, de nem mondok semmit. Jelenleg.
- Még nem is kell - vont vállat. - De mindenképp gyertek be a központba.
- Jól van, bemegyünk a központba mó!- mondtam legyintve.
Iskolába beérve ketté váltak útjaink. Én mentem a szekrényemhez, hogy bepakoljam a cuccaimat. Mentem órára, közben kattogott az agyam. Vajon az apám esténként külön azt tervezgeti hogy hogyan tegyen keresztbe a lánynak? Vagy mi van vele? Az asszonyka sugdos neki ilyeneket? Esetleg a tökéletes húgi (na persze), Roxy vagy ki? Miért nem lehet minket békén hagyni legalább a száműzetésünk idejére?! Ennyi szabadságot hadd kapjak már! Nem bírom élni az életemet, mert apám mindenhol ott van!
Hátra ültem, mert nagyon nem volt kedvem az iskolához, teljesen felesleges. Szünetben az udvarra mentem levegőzni. És lám kit látnak szemeim? Drága Ramsykémet napszemcsiben, rövid naciban, lenge felsőben, ami szinte átlátszott és messziről meglehet állapítani hogy milyen színű a melltartója.
Odamentem hozzá a kerítéshez.
- Kiherélhetem? - kérdezte egyből.
- Kit? - kérdeztem meglepve.
- MIKE-OT!! - morogta halkan. - Mi a faszt keres itt???
- Honnan tudjam, én biztos nem hívtam ide, amúgy meg városon kívül nyugodtan. Délutánra szedd össze a csapatot, le kell jelentkeznünk a másik klánnál, mert levágnak minket mint a malacokat. - mondtam majd mély levegőt vettem.
- Mit csinálsz?- kérdezett vissza.
Elmagyaráztam neki lassabban. Erre már rábólintott.
- De azért utána elmegyünk vásárolni, ugye?
- Minek akarsz te vásárolni?
- Nincs ruhám! - mondta hisztisen.
- Na ezt add be édesanyádnak, ne nekem - intettem le.
Láttam rajta, majd megpukkad a megszólalásom miatt.
- Elmegyünk, ne aggódjá' - sóhajtottam.
Becsengettek. Elindultam volna befelé.
- Hozzak valami kaját neked?- kérdezte Ramsy.
- Kínait légyszi, szezámmagos csirkét meg pirított tésztát - mondtam mosolyogva.
Felmutatta a hüvelykujját. Majd elindult ő is.
Elmentem az engem figyelő szemek előtt. Nolannek meg Raphaelnek nincs jobb dolga a szünetekben? Mindig muszáj engem szemmel tartani... Felvettem a könyvemet a szekrényemből majd mentem órára. Hmm... ha kövi szünetben már megkapom a kajámat, akkor tudok Raphael óráján kajolni és azzal is lehet tudom idegesíteni.
- Rendben, lesz velem a lejelentkezésen egy csajszi, aki egy kicsit dilis - mondtam - De lehet vele kommunikálni, csak mondja közben a faszságait - tájékoztattam. - Megmondanád hogy hogyan nézett ki a támadó?
- Raphael szerint fekete bőrruhában látta és azon kívül hófehér volt - idézte fel.
Hunter! Más nem igazán hófehér a körünkben.
- Egyéb különleges amit észrevettél? - kérdeztem.
- Tengerkék szemek, hegyes fogak és vadállatias karmok - mondta összeszűkült szemekkel.
Nyeltem egyet. Tényleg muszáj az én apámnak az én dolgaimba belenyúlni?! Ura lennék a helyzetnek, erre a tudtom nélkül ideküldi a nevelőmet.
- Ismerős, de nem mondok semmit. Jelenleg.
- Még nem is kell - vont vállat. - De mindenképp gyertek be a központba.
- Jól van, bemegyünk a központba mó!- mondtam legyintve.
Iskolába beérve ketté váltak útjaink. Én mentem a szekrényemhez, hogy bepakoljam a cuccaimat. Mentem órára, közben kattogott az agyam. Vajon az apám esténként külön azt tervezgeti hogy hogyan tegyen keresztbe a lánynak? Vagy mi van vele? Az asszonyka sugdos neki ilyeneket? Esetleg a tökéletes húgi (na persze), Roxy vagy ki? Miért nem lehet minket békén hagyni legalább a száműzetésünk idejére?! Ennyi szabadságot hadd kapjak már! Nem bírom élni az életemet, mert apám mindenhol ott van!
Hátra ültem, mert nagyon nem volt kedvem az iskolához, teljesen felesleges. Szünetben az udvarra mentem levegőzni. És lám kit látnak szemeim? Drága Ramsykémet napszemcsiben, rövid naciban, lenge felsőben, ami szinte átlátszott és messziről meglehet állapítani hogy milyen színű a melltartója.
Odamentem hozzá a kerítéshez.
- Kiherélhetem? - kérdezte egyből.
- Kit? - kérdeztem meglepve.
- MIKE-OT!! - morogta halkan. - Mi a faszt keres itt???
- Honnan tudjam, én biztos nem hívtam ide, amúgy meg városon kívül nyugodtan. Délutánra szedd össze a csapatot, le kell jelentkeznünk a másik klánnál, mert levágnak minket mint a malacokat. - mondtam majd mély levegőt vettem.
- Mit csinálsz?- kérdezett vissza.
Elmagyaráztam neki lassabban. Erre már rábólintott.
- De azért utána elmegyünk vásárolni, ugye?
- Minek akarsz te vásárolni?
- Nincs ruhám! - mondta hisztisen.
- Na ezt add be édesanyádnak, ne nekem - intettem le.
Láttam rajta, majd megpukkad a megszólalásom miatt.
- Elmegyünk, ne aggódjá' - sóhajtottam.
Becsengettek. Elindultam volna befelé.
- Hozzak valami kaját neked?- kérdezte Ramsy.
- Kínait légyszi, szezámmagos csirkét meg pirított tésztát - mondtam mosolyogva.
Felmutatta a hüvelykujját. Majd elindult ő is.
Elmentem az engem figyelő szemek előtt. Nolannek meg Raphaelnek nincs jobb dolga a szünetekben? Mindig muszáj engem szemmel tartani... Felvettem a könyvemet a szekrényemből majd mentem órára. Hmm... ha kövi szünetben már megkapom a kajámat, akkor tudok Raphael óráján kajolni és azzal is lehet tudom idegesíteni.
2019. május 12., vasárnap
15. rész (Nolan szemszöge)
- Szóval ezért nem akartad egyből leereszteni a zombikat - mondta tűnődve a lány a vonal másik végén, ahogy ujjaim szinte görcsösen kapaszkodtak a telefonba.
- Most mit csináljak? Elragadott a hév - feleltem szinte kétségbeesetten.
- Fogalmam sincs. Engem nem szoktak random emberek hazavinni - éreztem Meera hangján a mosolyt. - Meg amúgy is, ha bántalmazás érte, szerintem egy kis egyedüllétre vágyik.
Bőszen bólogattam, mintha láthatná. Annabelle éppen a kutyust és a cuccait rendezte a vendégszobában, én pedig felhívtam Meerát, hogy mitévő legyek. Gondoltam, hogy ő mint nőnemű lény, akárcsak Annabelle, talán tudja, hogy egy ilyen helyzetben mire van szüksége.
- Igazad lehet - sóhajtottam.
- Amúgy is, minek akarod kényeztetni? Megtámadták Fifit! Rémlik?
- Figyelj, Izzy szerint semmit nem tud Annabelle a támadásról - sóhajtottam.
- Ahh, értem. Nolan, te a kishúgodra hallgatsz ilyenkor, aki alig óvodás? Ez egy komoly ügy! - dorgált meg, mire összeszorítottam a fogaimat.
- Kételkedsz a döntésemben, Meera? - sziszegtem fenyegetően.
- Őszintén? Igen! - a francba, nála sosem működött a parancsnoki tekintélyem.
Végtére is a főnök lánya volt, az örökös. Raphael ikertestvére. Miért hittem, hogy könnyebb lenne vele mint a testvérével?
- Rendben, megfordítom. Izzy miért hazudna Annabelle szándékait illetően?
- Várjunk, miért is? - itt drámai szünetet tartott. - Ja, megvan! MERT IMÁDJA ÉS A BÉBISZITTERE VOLT!
Kicsit távolabb tartottam a fülemtől a telefont, mert a hangerő majd' berepesztette a dobhártyámat. A telefonból háttérzajként férfias morgás hallatszott.
- Remélem, hogy a szeretőd az, mert nagyon idegesnek tűnsz. Jót tenne egy kis szórakozás, Meera - tanácsoltam a lehető legkedvesebben.
- Nem, tudod ki az? RAPHAEL! Mivel iderendelted hozzám, mivel a mocsárrészeg herceg nem tudja megvédeni magát! - mondta vehemensen.
- Jól van, na, nem kell leharapni a fejemet...
- De úgy tűnik, hogy igen! Kapd össze magad Nolan, mert ez így nagyon nem lesz jó.
- Én vagyok a parancsnok, te pedig a tisztem vagy! - feleltem már én is kicsit zaklatottabban.
- Nolan. A fogadott öcsém vagy, isten lássa lelkem, szeretlek, de ha parancsolgatni próbálsz nekem ilyen téren, fenéken billentelek, te is tudod - hallatszott recsegősen a túloldalról. - Gondold át a dolgaid! Ha ismét támadás történik a te kegyelmedből kifolyóan, az a pozíciódba kerülhet. Ne hagyd, hogy befolyásoljon az a lány.
Frusztráltan sóhajtottam.
- Jó.
- Jó? - kérdezett vissza.
- Nem keverem bele az érzelmeimet a lány iránt.
Döbbent csend.
- Mert már vannak érzelmeid iránta?!
- Csak fizikai vágyaim.
- ... - mintha dulakodás lett volna a vonal túlvégén. - Kapd el helyettem is, haver! - nevetett Raphael a telefonba.
Éreztem, hogy a vér felforrósítja az arcomat.
- Józanodj még egy kicsit - dörögtem, majd letettem a telefont.
Ilyen pillanatokban kívánom azt, hogy bárcsak régi típusú vezetékes telefonom lehetne, mert azt legalább szó szerint lecsaphatnám. Inkább egy párnát vágtam a falhoz a mellettem levő kanapéról. És végül semmit nem tudtam meg Meerától, csak azt, hogy valószínűleg egyedüllétre vágyik. Fantasztikus. Komolyan.
De azért morgolódva előkerestem egy kartondobozt a kiskutyának és kibéleltem újságpapírral. Szövetkabátomat levetettem és az inget kigomboltam, hogy kényelmesebben mozoghassak. Utáltam az ingeket, de az én pozíciómban fontos volt a jó megjelenés és a kedvező megítélés. Több volt a papírmunka, mint a verekedés. De azért mindig készenlétben álltam fizikailag és szellemileg is egy jó bunyóra.
Kopogtattam a vendégem ajtaján.
- Szabad - hallatszott belülről a bájos, ártatlan hangocska.
Egy pillanatig hagytam, hogy átmossa a lelkemet a hangocska, meggyőződve arról, hogy a helyes dolgot cselekszem, majd benyitottam.
- Hoztam egy dobozt a kutyusnak, nehogy valami baleset történjen - mondtam higgadtan a lelkiállapotomhoz képest, ahogy ránéztem. A kiskutya a lábamhoz szaladt és édesen ugatva ugrált.
- Köszönöm - mosolygott Annabelle hálásan. - Remélem, nem lesz semmi baj vele - finoman a karjaiba vette a kiskutyát és a melléhez ölelte.
- Én is remélem - köszörültem meg a torkomat. - Nyugodtan menj fürödni, de van kaja a hűtőben is, ha szeretnél.
- Ohh, köszönöm, nem eszem. Nem eszem meg előletek - nevetgélt zavartan.
Simogatta a kutyát közben.
- Ugyanmár, nehogy éhen maradj. Eszünk mi eleget a gyerekekkel - mondtam udvariasan.
A fejem fölül kis lábdobogás hallatszott. Bárhol megismerném ezt a hangot.
- Elnézést, van egy kis dolgom - néztem rá előzékenyen, majd gyorsan kimentem a szobából.
Felsiettem az emeletre, ahol a sejtésem beigazolódott. Izzy édes párnanyomos arcocskája nézett rám, bolyhos alvósnyusziját ölelve. Könnyek voltak a kis szemekben. Pityeregve az ölelésembe szaladt.
- Ssshhh, nincs semmi baj, itt vagyok - öleltem magamhoz és felemeltem.
Ringattam az inszomniás kishúgomat és a szobájába visszavittem. Letettem a színes ágyneműre és szépen betakargattam.
- Ne hagyj itt, Bátyó - remegett a pici szája. - Félek.
- Nincs mitől, angyalkám - simogattam az arcocskát. - A nyuszi, amit Jade adott neked, biztosan megvéd mindentől. És én is itt vagyok.
Szokás szerint megsimogattam a nyuszit is. Ez a nyúl keresztül-kasul tele volt varratokkal. Úgy nézett ki, mint egy összefércelt zombi. Tudtam, hogy a tisztem ennél jobban ért a varráshoz, azonban Izzy direkt ilyet szeretett volna a nekromatától. Mert azt mondta, hogy egy közönséges plüssnyúl "nem mutatja, hogy Jade-től van", ezért kért ilyen zombiszerűt. Pár hónapja kapta, és azóta sokkal nyugodtabban alszik.
A kislány bátortalanul bólintott.
- Olvassak neked mesét? - megrázta a fejét.
- Mondj egyet fejből - mondta a csöppség.
- Te aztán nem kispályázol, hercegnő - csipkedtem meg az arcocskát. Már cukin mosolygott. - Nem is tudom hirtelen, hogy mit meséljek.
- Például azt, hogy miért van Annabelle itt? - ásította.
Ismét éreztem az arcomba tódulni a vért.
- H-hát az úgy volt... - motyogtam zavarban. Nagy pilláival pislogott rám. Sóhajtottam. - Annabelle egy rossz emberrel keveredett összetűzésbe és... megmentettem.
A gyermeki arc felragyogott.
- Mint a mesékben a herceg a hercegnőt? - kérdezte lelkesen.
- Igen, valahogy úgy - bólintottam lassan.
Visszagondoltam Mike-ra és már a gondolattól is elöntött a düh. Okot adott az a perverz állat az aggodalomra. Igyekeztem nem gondolni az esetre, nehogy Izzy kiolvassa a fejemből. Még csak az hiányozna nekem, ha szexuális felvilágosítást kéne neki tartanom. Arra még nem állok készen. Majd 18 éves korában. Vagy 20 évesként, hogy kerek szám legyen.
- Annabelle gyönyörű, igaz? - ásított megint egyet.
Elmosolyodtam.
- Igaz.
- Remélem, összejöttök. Akkor mindig itt lenne és játszana velünk - mondta cukin. Akkor velem is játszana, gondoltam magamban. - Igen, veled is játszana, nemcsak velünk - mondta a húgom.
Elvörösödtem. Megpuszilgattam az álmos kislányt, aki kis idő után el is aludt. Hogyan tud egy négyéves ennyire zavarba hozni?
Aztán arra gondoltam, hogy milyen jó is lenne, ha ez a fura lány játszana velem egy kicsit. Beleborzongtam az ötletbe, de mosolyogtam, ahogy lementem a lépcsőn. A vendégem nem volt a konyhában, viszont a fürdőből kihallatszott a víz zúgása.
- Úriember vagyok, úriember vagyok, úriember vagyok... - motyogtam, ahogy a saját szobámba mentem és nemes egyszerűséggel bevetődtem az ágyba.
Éjszaka arra ébredtem, hogy benyomódik mellettem az ágy. A szívem egyből gyorsabban vert, adrenalin áradt szét bennem. Finoman fordultam meg, hogy lássam a betolakodót, ám a torkomon akadt a levegő, ahogy Annabelle-t láttam meg. A hosszú szempillák most a kerek arccsonton feküdtek. Aludt. De hogy miért itt, arra nem tudtam logikus magyarázatot mondani.
- Szóval így állunk - hallatszott egy suttogás.
Odakaptam a fejem és Daemont láttam meg az ablaknál.
- Mi a francot keresel itt?!
- Szeretők vagytok?
- Nem! Idefeküdt, nem tudom, miért.
- Ahaaaaa - forgatta meg a hófehér szemeit. - Én meg pap vagyok.
- Akkor húzd fel a reverendád és tűnj a faszba! Ez az igazság!
Daemon feltette a kezeit, de vigyorgott. Majd összetette a tenyereit, mintha imádkozna.
- Dicsértessék a Jézus Krisztus! - mondta és eltűnt.
Ránéztem a nem kívánt, de annál kívánatosabb hálótársamra. Hátat fordítottam neki. Tartottam magam és igyekeztem nem figyelni a fincsi idomait, amik kivillantak a fekete hálóingből.
Reggel egy sikításra ébredtem. Ami valahogy a fülembe szólt egyenesen. Ki is pattant a szemem, mit ne mondjak. A testem alatt és a karjaim között egy meleg és puha valami feküdt. Emberformája volt. De a fejrésze valamiért hihetetlenül piros volt.
- Nolan, a kezeid nagyon rossz helyen vannak! - mondta pánikolva.
- Most mit csináljak? Elragadott a hév - feleltem szinte kétségbeesetten.
- Fogalmam sincs. Engem nem szoktak random emberek hazavinni - éreztem Meera hangján a mosolyt. - Meg amúgy is, ha bántalmazás érte, szerintem egy kis egyedüllétre vágyik.
Bőszen bólogattam, mintha láthatná. Annabelle éppen a kutyust és a cuccait rendezte a vendégszobában, én pedig felhívtam Meerát, hogy mitévő legyek. Gondoltam, hogy ő mint nőnemű lény, akárcsak Annabelle, talán tudja, hogy egy ilyen helyzetben mire van szüksége.
- Igazad lehet - sóhajtottam.
- Amúgy is, minek akarod kényeztetni? Megtámadták Fifit! Rémlik?
- Figyelj, Izzy szerint semmit nem tud Annabelle a támadásról - sóhajtottam.
- Ahh, értem. Nolan, te a kishúgodra hallgatsz ilyenkor, aki alig óvodás? Ez egy komoly ügy! - dorgált meg, mire összeszorítottam a fogaimat.
- Kételkedsz a döntésemben, Meera? - sziszegtem fenyegetően.
- Őszintén? Igen! - a francba, nála sosem működött a parancsnoki tekintélyem.
Végtére is a főnök lánya volt, az örökös. Raphael ikertestvére. Miért hittem, hogy könnyebb lenne vele mint a testvérével?
- Rendben, megfordítom. Izzy miért hazudna Annabelle szándékait illetően?
- Várjunk, miért is? - itt drámai szünetet tartott. - Ja, megvan! MERT IMÁDJA ÉS A BÉBISZITTERE VOLT!
Kicsit távolabb tartottam a fülemtől a telefont, mert a hangerő majd' berepesztette a dobhártyámat. A telefonból háttérzajként férfias morgás hallatszott.
- Remélem, hogy a szeretőd az, mert nagyon idegesnek tűnsz. Jót tenne egy kis szórakozás, Meera - tanácsoltam a lehető legkedvesebben.
- Nem, tudod ki az? RAPHAEL! Mivel iderendelted hozzám, mivel a mocsárrészeg herceg nem tudja megvédeni magát! - mondta vehemensen.
- Jól van, na, nem kell leharapni a fejemet...
- De úgy tűnik, hogy igen! Kapd össze magad Nolan, mert ez így nagyon nem lesz jó.
- Én vagyok a parancsnok, te pedig a tisztem vagy! - feleltem már én is kicsit zaklatottabban.
- Nolan. A fogadott öcsém vagy, isten lássa lelkem, szeretlek, de ha parancsolgatni próbálsz nekem ilyen téren, fenéken billentelek, te is tudod - hallatszott recsegősen a túloldalról. - Gondold át a dolgaid! Ha ismét támadás történik a te kegyelmedből kifolyóan, az a pozíciódba kerülhet. Ne hagyd, hogy befolyásoljon az a lány.
Frusztráltan sóhajtottam.
- Jó.
- Jó? - kérdezett vissza.
- Nem keverem bele az érzelmeimet a lány iránt.
Döbbent csend.
- Mert már vannak érzelmeid iránta?!
- Csak fizikai vágyaim.
- ... - mintha dulakodás lett volna a vonal túlvégén. - Kapd el helyettem is, haver! - nevetett Raphael a telefonba.
Éreztem, hogy a vér felforrósítja az arcomat.
- Józanodj még egy kicsit - dörögtem, majd letettem a telefont.
Ilyen pillanatokban kívánom azt, hogy bárcsak régi típusú vezetékes telefonom lehetne, mert azt legalább szó szerint lecsaphatnám. Inkább egy párnát vágtam a falhoz a mellettem levő kanapéról. És végül semmit nem tudtam meg Meerától, csak azt, hogy valószínűleg egyedüllétre vágyik. Fantasztikus. Komolyan.
De azért morgolódva előkerestem egy kartondobozt a kiskutyának és kibéleltem újságpapírral. Szövetkabátomat levetettem és az inget kigomboltam, hogy kényelmesebben mozoghassak. Utáltam az ingeket, de az én pozíciómban fontos volt a jó megjelenés és a kedvező megítélés. Több volt a papírmunka, mint a verekedés. De azért mindig készenlétben álltam fizikailag és szellemileg is egy jó bunyóra.
Kopogtattam a vendégem ajtaján.
- Szabad - hallatszott belülről a bájos, ártatlan hangocska.
Egy pillanatig hagytam, hogy átmossa a lelkemet a hangocska, meggyőződve arról, hogy a helyes dolgot cselekszem, majd benyitottam.
- Hoztam egy dobozt a kutyusnak, nehogy valami baleset történjen - mondtam higgadtan a lelkiállapotomhoz képest, ahogy ránéztem. A kiskutya a lábamhoz szaladt és édesen ugatva ugrált.
- Köszönöm - mosolygott Annabelle hálásan. - Remélem, nem lesz semmi baj vele - finoman a karjaiba vette a kiskutyát és a melléhez ölelte.
- Én is remélem - köszörültem meg a torkomat. - Nyugodtan menj fürödni, de van kaja a hűtőben is, ha szeretnél.
- Ohh, köszönöm, nem eszem. Nem eszem meg előletek - nevetgélt zavartan.
Simogatta a kutyát közben.
- Ugyanmár, nehogy éhen maradj. Eszünk mi eleget a gyerekekkel - mondtam udvariasan.
A fejem fölül kis lábdobogás hallatszott. Bárhol megismerném ezt a hangot.
- Elnézést, van egy kis dolgom - néztem rá előzékenyen, majd gyorsan kimentem a szobából.
Felsiettem az emeletre, ahol a sejtésem beigazolódott. Izzy édes párnanyomos arcocskája nézett rám, bolyhos alvósnyusziját ölelve. Könnyek voltak a kis szemekben. Pityeregve az ölelésembe szaladt.
- Ssshhh, nincs semmi baj, itt vagyok - öleltem magamhoz és felemeltem.
Ringattam az inszomniás kishúgomat és a szobájába visszavittem. Letettem a színes ágyneműre és szépen betakargattam.
- Ne hagyj itt, Bátyó - remegett a pici szája. - Félek.
- Nincs mitől, angyalkám - simogattam az arcocskát. - A nyuszi, amit Jade adott neked, biztosan megvéd mindentől. És én is itt vagyok.
Szokás szerint megsimogattam a nyuszit is. Ez a nyúl keresztül-kasul tele volt varratokkal. Úgy nézett ki, mint egy összefércelt zombi. Tudtam, hogy a tisztem ennél jobban ért a varráshoz, azonban Izzy direkt ilyet szeretett volna a nekromatától. Mert azt mondta, hogy egy közönséges plüssnyúl "nem mutatja, hogy Jade-től van", ezért kért ilyen zombiszerűt. Pár hónapja kapta, és azóta sokkal nyugodtabban alszik.
A kislány bátortalanul bólintott.
- Olvassak neked mesét? - megrázta a fejét.
- Mondj egyet fejből - mondta a csöppség.
- Te aztán nem kispályázol, hercegnő - csipkedtem meg az arcocskát. Már cukin mosolygott. - Nem is tudom hirtelen, hogy mit meséljek.
- Például azt, hogy miért van Annabelle itt? - ásította.
Ismét éreztem az arcomba tódulni a vért.
- H-hát az úgy volt... - motyogtam zavarban. Nagy pilláival pislogott rám. Sóhajtottam. - Annabelle egy rossz emberrel keveredett összetűzésbe és... megmentettem.
A gyermeki arc felragyogott.
- Mint a mesékben a herceg a hercegnőt? - kérdezte lelkesen.
- Igen, valahogy úgy - bólintottam lassan.
Visszagondoltam Mike-ra és már a gondolattól is elöntött a düh. Okot adott az a perverz állat az aggodalomra. Igyekeztem nem gondolni az esetre, nehogy Izzy kiolvassa a fejemből. Még csak az hiányozna nekem, ha szexuális felvilágosítást kéne neki tartanom. Arra még nem állok készen. Majd 18 éves korában. Vagy 20 évesként, hogy kerek szám legyen.
- Annabelle gyönyörű, igaz? - ásított megint egyet.
Elmosolyodtam.
- Igaz.
- Remélem, összejöttök. Akkor mindig itt lenne és játszana velünk - mondta cukin. Akkor velem is játszana, gondoltam magamban. - Igen, veled is játszana, nemcsak velünk - mondta a húgom.
Elvörösödtem. Megpuszilgattam az álmos kislányt, aki kis idő után el is aludt. Hogyan tud egy négyéves ennyire zavarba hozni?
Aztán arra gondoltam, hogy milyen jó is lenne, ha ez a fura lány játszana velem egy kicsit. Beleborzongtam az ötletbe, de mosolyogtam, ahogy lementem a lépcsőn. A vendégem nem volt a konyhában, viszont a fürdőből kihallatszott a víz zúgása.
- Úriember vagyok, úriember vagyok, úriember vagyok... - motyogtam, ahogy a saját szobámba mentem és nemes egyszerűséggel bevetődtem az ágyba.
***
Éjszaka arra ébredtem, hogy benyomódik mellettem az ágy. A szívem egyből gyorsabban vert, adrenalin áradt szét bennem. Finoman fordultam meg, hogy lássam a betolakodót, ám a torkomon akadt a levegő, ahogy Annabelle-t láttam meg. A hosszú szempillák most a kerek arccsonton feküdtek. Aludt. De hogy miért itt, arra nem tudtam logikus magyarázatot mondani.
- Szóval így állunk - hallatszott egy suttogás.
Odakaptam a fejem és Daemont láttam meg az ablaknál.
- Mi a francot keresel itt?!
- Szeretők vagytok?
- Nem! Idefeküdt, nem tudom, miért.
- Ahaaaaa - forgatta meg a hófehér szemeit. - Én meg pap vagyok.
- Akkor húzd fel a reverendád és tűnj a faszba! Ez az igazság!
Daemon feltette a kezeit, de vigyorgott. Majd összetette a tenyereit, mintha imádkozna.
- Dicsértessék a Jézus Krisztus! - mondta és eltűnt.
Ránéztem a nem kívánt, de annál kívánatosabb hálótársamra. Hátat fordítottam neki. Tartottam magam és igyekeztem nem figyelni a fincsi idomait, amik kivillantak a fekete hálóingből.
***
Reggel egy sikításra ébredtem. Ami valahogy a fülembe szólt egyenesen. Ki is pattant a szemem, mit ne mondjak. A testem alatt és a karjaim között egy meleg és puha valami feküdt. Emberformája volt. De a fejrésze valamiért hihetetlenül piros volt.
- Nolan, a kezeid nagyon rossz helyen vannak! - mondta pánikolva.
- Hogy mi? - motyogtam kómásan, mire megmarkoltam a kezem ügyében lévő puha valamit.
Ez nem lehet, gondoltam. De mégis olyan érzete van, mint...
- Miért van a melled a kezemben? - szakadt ki belőlem.
- Rám másztál álmodban! Én erről nem tehetek! - mondta pipacspirosan.
- Rám másztál álmodban! Én erről nem tehetek! - mondta pipacspirosan.
- A saját ágyamban úgy mászkálok, ahogy akarok! - mondtam akaratosan. - De... Te mit keresel itt, az én ágyamban?
- Féltem a vendégszobában...Maszat meg Izzyhez ment aludni.
Ásítottam egyet. Fejem visszahanyatlott a rendkívül puha párnára, ami a fejem alatt volt.
- Legközelebb szólj - nyammogtam, ahogy az orromat az illatos dombok közé temettem.
- Maradjunk így?
Az agyamig nem is igen jutott el a tény, hogy arccal a két mell közt feküdtem, egyik lábam a lány combjai közt, kezeim pedig más tájakon kalandoztak.
- Ha nem jó, pofozz meg.
Nem tette meg. Hagyta ott, ahol vagyok. Sóhajtott.
- Neked így jó?
- Egy kanos tinédzser vagyok, szerinted? - mormoltam a mellei közé.
Nem tudtam ellenállni a csábításnak. Egy csókot nyomtam a két mell völgyébe. Megint sóhajtott. Bizsergés támadt bennem, ahogy hallottam ezt az édes hangot. Még hallani akarom ezt. Megismételtem a csókot, csak egy kicsit hosszabb ideig. Édes sóhajjal mocorogni kezdett alattam. Ez egy mosolyt csalt elő belőlem. És engedélynek vettem.
A nyakát kezdtem csókolni, ahogy egyik karommal öleltem. Viszont hatalmas bánatomra kis léptek közeledtek kintről. Sóhajtva elváltam tőle. Hasra feküdtem, Annabelle-től távolabb.
- Kérhetek egy szívességet? Levinnéd a piciket reggelizni? - kérdeztem finoman elpirulva.
A zilált lány bólintott. Majd kikelt az ágyból és kiment. Nekem pedig... volt egy kis dolgom, ami most nem is volt olyan kicsi pillanatnyilag.
- Féltem a vendégszobában...Maszat meg Izzyhez ment aludni.
Ásítottam egyet. Fejem visszahanyatlott a rendkívül puha párnára, ami a fejem alatt volt.
- Legközelebb szólj - nyammogtam, ahogy az orromat az illatos dombok közé temettem.
- Maradjunk így?
Az agyamig nem is igen jutott el a tény, hogy arccal a két mell közt feküdtem, egyik lábam a lány combjai közt, kezeim pedig más tájakon kalandoztak.
- Ha nem jó, pofozz meg.
Nem tette meg. Hagyta ott, ahol vagyok. Sóhajtott.
- Neked így jó?
- Egy kanos tinédzser vagyok, szerinted? - mormoltam a mellei közé.
Nem tudtam ellenállni a csábításnak. Egy csókot nyomtam a két mell völgyébe. Megint sóhajtott. Bizsergés támadt bennem, ahogy hallottam ezt az édes hangot. Még hallani akarom ezt. Megismételtem a csókot, csak egy kicsit hosszabb ideig. Édes sóhajjal mocorogni kezdett alattam. Ez egy mosolyt csalt elő belőlem. És engedélynek vettem.
A nyakát kezdtem csókolni, ahogy egyik karommal öleltem. Viszont hatalmas bánatomra kis léptek közeledtek kintről. Sóhajtva elváltam tőle. Hasra feküdtem, Annabelle-től távolabb.
- Kérhetek egy szívességet? Levinnéd a piciket reggelizni? - kérdeztem finoman elpirulva.
A zilált lány bólintott. Majd kikelt az ágyból és kiment. Nekem pedig... volt egy kis dolgom, ami most nem is volt olyan kicsi pillanatnyilag.
2019. április 23., kedd
14. rész (Annabelle szemszög)
Feljöttünk Ramsyvel a felszínre.
A sikátor falához simultunk mindketten, kerestük a térfigyelő kamerákat, de szerencsére egyik se volt a sikátorra irányítva.
- Hogyan tovább, Annabelle? - kérdezte Ramsy alig hallhatóan.
- Te nappal otthon vagy, én megyek suliba ugyanúgy. Szerezz nekem a pincétek könyvtárából információt az itteni klánok tulajdonságaiból. Küldd majd el nekem - mondtam szintén halkan.
- Tehát külön megyünk haza? - kérdezte Ramsy.
- Igen, figyeld a kamerákat, álcázd magadat valahogy, nem szabad kiszúrniuk téged. Legyél óvatos! - mondtam neki.
- Ezt én mondhatnám neked, te kavargatsz azzal a fekete hajú, szexi sráccal - motyogta, mire odakaptam a fejemet.
- Nem is kavarok vele! - sziszegtem neki. - Csak a kistesóira vigyáztam!
- Ahhan, mindig a fenekedet lesi, amikor lehet - vigyorgott huncutan. - Bejössz neki.
- Ezt komolyan most kell megbeszélnünk? - kérdeztem sóhajtva.
Ramsy hülye mosollyal hevesen bólogatott. Durcásan néztem rá.
- Nem, nem most beszéljük meg! - mondtam szigorúan. - Nem vetted a lapot, hogy életveszélybe kerültünk?
- Te meg úgy csinálsz, mintha minden ok nélkül nekünk rontanának, elrabolnának álmunkban vagy valami hasonló. Te is tudod, hogy nem tettünk semmit, tehát nem vagyunk veszélyben....annyira.
- Ez aztán a pozitív hozzáállás! - mondtam neki gúnyosan.
- Ha megtámadnak, vagy megérzem, hogy bajban vagy, nem állok jót magamért, tudod jól - morgott halkan.
- Tudom, te mindig figyelsz engem - mondtam halkan.
- Vigyázz magadra, hercegnő - figyelmeztetett halkan.
- Mondtam már, hogy ne hívj így - feleltem neki.
Ramsy mosolyogva kiment a sikátorból, otthagyva engem. Sóhajtva mentem ki én is. Másik irányba indultam el. Nem néztem egyik kamerába se. Tudtam jól, hogy figyelnek azokon keresztül. Siettem haza. Már épp a kaput nyitottam volna ki, mikor valaki megsimította a hajamat. Ijedve néztem hátra. Dühös, barna szemek villantak rám. Hirtelen alig ismertem fel Nolant. Teljesen más így éjszaka, mintha látnám az auráját, a ruhája pedig....mintha valami rangja lenne. Érdekes illat csapta meg az orromat. Borzasztóan hasonlít az emberek szagára, de mégse az.
A sikátor falához simultunk mindketten, kerestük a térfigyelő kamerákat, de szerencsére egyik se volt a sikátorra irányítva.
- Hogyan tovább, Annabelle? - kérdezte Ramsy alig hallhatóan.
- Te nappal otthon vagy, én megyek suliba ugyanúgy. Szerezz nekem a pincétek könyvtárából információt az itteni klánok tulajdonságaiból. Küldd majd el nekem - mondtam szintén halkan.
- Tehát külön megyünk haza? - kérdezte Ramsy.
- Igen, figyeld a kamerákat, álcázd magadat valahogy, nem szabad kiszúrniuk téged. Legyél óvatos! - mondtam neki.
- Ezt én mondhatnám neked, te kavargatsz azzal a fekete hajú, szexi sráccal - motyogta, mire odakaptam a fejemet.
- Nem is kavarok vele! - sziszegtem neki. - Csak a kistesóira vigyáztam!
- Ahhan, mindig a fenekedet lesi, amikor lehet - vigyorgott huncutan. - Bejössz neki.
- Ezt komolyan most kell megbeszélnünk? - kérdeztem sóhajtva.
Ramsy hülye mosollyal hevesen bólogatott. Durcásan néztem rá.
- Nem, nem most beszéljük meg! - mondtam szigorúan. - Nem vetted a lapot, hogy életveszélybe kerültünk?
- Te meg úgy csinálsz, mintha minden ok nélkül nekünk rontanának, elrabolnának álmunkban vagy valami hasonló. Te is tudod, hogy nem tettünk semmit, tehát nem vagyunk veszélyben....annyira.
- Ez aztán a pozitív hozzáállás! - mondtam neki gúnyosan.
- Ha megtámadnak, vagy megérzem, hogy bajban vagy, nem állok jót magamért, tudod jól - morgott halkan.
- Tudom, te mindig figyelsz engem - mondtam halkan.
- Vigyázz magadra, hercegnő - figyelmeztetett halkan.
- Mondtam már, hogy ne hívj így - feleltem neki.
Ramsy mosolyogva kiment a sikátorból, otthagyva engem. Sóhajtva mentem ki én is. Másik irányba indultam el. Nem néztem egyik kamerába se. Tudtam jól, hogy figyelnek azokon keresztül. Siettem haza. Már épp a kaput nyitottam volna ki, mikor valaki megsimította a hajamat. Ijedve néztem hátra. Dühös, barna szemek villantak rám. Hirtelen alig ismertem fel Nolant. Teljesen más így éjszaka, mintha látnám az auráját, a ruhája pedig....mintha valami rangja lenne. Érdekes illat csapta meg az orromat. Borzasztóan hasonlít az emberek szagára, de mégse az.
A kapumhoz szorultam. Ijedve kapaszkodtam a rácsokba. Így legalább nem látta, hogy remegek. Sikításra nyitottam a számat, de hirtelen befogta a nagy tenyerével. Rángattam a fejem, de nem engedte.
Mikor elegem lett a kezéből, beleharaptam, mire elkapta a kezét.
- Szóval éles fogaid is vannak, hercegnő - mondta hidegen, ahogy hagyta, hogy a kezén lévő harapásnyomból csorogjon a vér.
Ijesztő látvány volt a szövetkabátos fiú. De védenem kellett magam.
- Ne hívj hercegnőnek! - morogtam rá. - Mit akarsz?
- Ne hívj hercegnőnek! - morogtam rá. - Mit akarsz?
- Jöttem, hogy átadjam a klánunk hadüzenetét. Az ok, hogy az örökös életére törtetek.
Az állam leesett.
- Hogy mi?! - akadtam ki teljesen. - Nem is csináltunk semmit! - emeltem fel a hangomat.
Az állam leesett.
- Hogy mi?! - akadtam ki teljesen. - Nem is csináltunk semmit! - emeltem fel a hangomat.
- Ismersz egy fehér tündért, aki a Hunter névre hallgat? - kérdezte, ahogy elővett egy képet. - Este az örökös fejét akarta levágni, miközben ő aludt.
Ledöbbentem. Lefagytam. Mit csinál itt a nevelőm és hol van jelenleg? Nem hiszem el. Falfehér lettem.
- A nevelőm. De ő nem jött velünk ide - mondtam visszafogott hanggal.
Ledöbbentem. Lefagytam. Mit csinál itt a nevelőm és hol van jelenleg? Nem hiszem el. Falfehér lettem.
- A nevelőm. De ő nem jött velünk ide - mondtam visszafogott hanggal.
Nolan nézett rám. Mintha gondolkodna. Lehet azon tanakodik, hogy hazudok-e neki, vagy nem. Nyilván nem hisz nekem, hiszen betolakodtunk a területükre, idegesítjük őket azzal, hogy nem jutnak a nyomunkra, hogy mindig meglógunk előlük, most meg megtámadta a "rokonom" az örökösüket. Nyilván én se hinnék magamnak.
- Gondolom, nem hiszed el - tettem hozzá.
- Gondolom, nem hiszed el - tettem hozzá.
- A húgom mentett meg titeket attól, hogy húsevő, felfejlesztett zombikat küldjünk le hozzátok a csatornába - nézett rám. - Menjetek el a központba. Ez az utolsó figyelmeztetés.
- És azzal mit érünk el? Nem öltök meg, de ha rosszul lépünk, repülünk?
- És azzal mit érünk el? Nem öltök meg, de ha rosszul lépünk, repülünk?
- Ugye nem fogod fel?! - kérdezte keményebben. - Azért hajtogatjuk ezt a szart, hogy menjetek a központba, hogy nyilvántartásba tudjunk venni! Senki nem beszélt hűségfogadásról vagy beolvasztásról. Bejöttök, bejelentitek, hogy itt vagytok, mi örülünk, és ha nem öltök annyi embert vagy klántagot, le se szarunk titeket, amíg itt vagytok!
- Ne emeld fel a hangod! - morogtam rá. - Elmegyek akkor holnap abba a szaros központba!! Így oké?!
- Ne emeld fel a hangod! - morogtam rá. - Elmegyek akkor holnap abba a szaros központba!! Így oké?!
- Mindenki jelenjen meg. És kurvára szívesen, hogy idetoltam a pofám és szóltam, mielőtt valaki itt kinyírna titeket. További szép napot - köpte mérgesen, majd hátat fordított és ellépkedett.
Morogva mentem be a kapumon, bezártam magam után. Bementem a házba, a bejárati ajtót is bezártam. Fáradt sóhajjal indultam meg a hálószobám felé, fel a lépcsőn. Benyitottam a szobámba és felkapcsoltam a lámpát.
- Apád mondta, hogy itt talállak - hallottam meg a férfi hangot, mire felsikítottam.
- Mike, mit keresel itt? - kérdeztem ijedten.
- A jegyesemet - vigyorgott rám.
- Nem vagyok a jegyesed, fogd már fel! - mondtam, ahogy hátrálni kezdtem.
- Ohh, dehogynem, apád nekem adott - dalolta, ahogy felkelt az ágyamról. Elkezdett felém közelíteni. Kék szemei végig mértek engem, barna haja kuszán állt a fején, drága holmik csak úgy csillogtak rajta. Az undorító perverz vigyor az arcán pedig megijesztett.
- Magunkra zártad az ajtót, ugye tudod? Félsz, nehogy elkapjanak az itteni idegenek. Ne félj, én nem vagyok már neked idegen - nyalta meg az ajkait. Kirohantam a szobámból. Hallottam, ahogy utánam kezd el rohanni. Amilyen gyorsan csak tudtam, kizártam az ajtót. Az udvaron viszont a kapuig se jutottam el, leterített a betonra.
- Ne! Hagyj békén!- próbáltam lelökni magamról.
- Édesem, hidd el élvezni fogod - nyalta meg a nyakamat.
Leblokkolta a képességeimet. Nem tudtam küzdeni ellene. Undorító szájától a hideglelés kerülgetett, szemeimbe pedig a tehetetlenség könnyei szöktek. Viszont egy vastag, acélbetétes bakancs lerepítette rólam a srácot, aki csattanva érkezett mellém a betonra.
Morogva mentem be a kapumon, bezártam magam után. Bementem a házba, a bejárati ajtót is bezártam. Fáradt sóhajjal indultam meg a hálószobám felé, fel a lépcsőn. Benyitottam a szobámba és felkapcsoltam a lámpát.
- Apád mondta, hogy itt talállak - hallottam meg a férfi hangot, mire felsikítottam.
- Mike, mit keresel itt? - kérdeztem ijedten.
- A jegyesemet - vigyorgott rám.
- Nem vagyok a jegyesed, fogd már fel! - mondtam, ahogy hátrálni kezdtem.
- Ohh, dehogynem, apád nekem adott - dalolta, ahogy felkelt az ágyamról. Elkezdett felém közelíteni. Kék szemei végig mértek engem, barna haja kuszán állt a fején, drága holmik csak úgy csillogtak rajta. Az undorító perverz vigyor az arcán pedig megijesztett.
- Magunkra zártad az ajtót, ugye tudod? Félsz, nehogy elkapjanak az itteni idegenek. Ne félj, én nem vagyok már neked idegen - nyalta meg az ajkait. Kirohantam a szobámból. Hallottam, ahogy utánam kezd el rohanni. Amilyen gyorsan csak tudtam, kizártam az ajtót. Az udvaron viszont a kapuig se jutottam el, leterített a betonra.
- Ne! Hagyj békén!- próbáltam lelökni magamról.
- Édesem, hidd el élvezni fogod - nyalta meg a nyakamat.
Leblokkolta a képességeimet. Nem tudtam küzdeni ellene. Undorító szájától a hideglelés kerülgetett, szemeimbe pedig a tehetetlenség könnyei szöktek. Viszont egy vastag, acélbetétes bakancs lerepítette rólam a srácot, aki csattanva érkezett mellém a betonra.
Nolan állt felettünk, még dühösebb arccal, mint amikor velem beszélt.
- A hölgy nem kíván veled lenni - mondta ijesztően. Mike nyekkenve kelt fel.
- És te ki vagy, hogy bele avatkozol a dolgunkba?! - morogta.
- És te ki vagy, hogy bele avatkozol a dolgunkba?! - morogta.
- Találd ki, seggfej - lökte meg a nála egy fejjel alacsonyabb gazdag gyereket.
Én a földön remegve néztem őket.
- Mike, menj el - mondtam halkan.
Mike szemei rám villantak. Dühösen nézett rám.
- Úgyis az enyém leszel. - morogta, majd elment.
Remegve néztem utána. Majd Nolanre néztem. Rám pillantott és kinyúlva a meglepően férfias kezével semmi perc alatt felrántott a földről.
Én a földön remegve néztem őket.
- Mike, menj el - mondtam halkan.
Mike szemei rám villantak. Dühösen nézett rám.
- Úgyis az enyém leszel. - morogta, majd elment.
Remegve néztem utána. Majd Nolanre néztem. Rám pillantott és kinyúlva a meglepően férfias kezével semmi perc alatt felrántott a földről.
- Megmaradsz?
Remegve kapaszkodtam belé. Mintha Mike elszívta volna az energiámat is. Alig bírtam állni. Térdeim remegtek, mint a nyárfalevél. Kétségbe esett könnyeim még mindig folytak. Nehezen vettem a levegőt.
- A-A-az-azt hiszem - dadogtam.
Remegve kapaszkodtam belé. Mintha Mike elszívta volna az energiámat is. Alig bírtam állni. Térdeim remegtek, mint a nyárfalevél. Kétségbe esett könnyeim még mindig folytak. Nehezen vettem a levegőt.
- A-A-az-azt hiszem - dadogtam.
A következő, amit éreztem az egy meleg, erős mellkas volt a fejem alatt és erős karok, amint átölelnek.
- Sshhh, nem lesz semmi baj - simogatta a kéz a hajamat.
Kitört belőlem a zokogás. Az erős mellkashoz bújtam és zokogtam. A szemüvegem nyomta a fejemet, de nem érdekelt. Biztonságban éreztem ott magamat. A karok között.
Nem is tudom meddig voltunk ott, egy helyben. Csak azt érzékeltem, hogy a karjaiba kap és megindul a kapu felé. Megijedve néztem rá.
- Hova viszel? - kérdeztem szipogva.
Kitört belőlem a zokogás. Az erős mellkashoz bújtam és zokogtam. A szemüvegem nyomta a fejemet, de nem érdekelt. Biztonságban éreztem ott magamat. A karok között.
Nem is tudom meddig voltunk ott, egy helyben. Csak azt érzékeltem, hogy a karjaiba kap és megindul a kapu felé. Megijedve néztem rá.
- Hova viszel? - kérdeztem szipogva.
- El innen, az az állat bármikor visszajöhet. Nálunk töltöd az estét.
Egy kutya ugatás zavarta meg a beszélgetésünket. A bejárati ajtó felől jött az ugatás. Nolan megfordult velem együtt. Egy kis kutya állt az ajtómban. Megszeppenve pislogtam rá. A kiskutya ugatott minket, nehogy itt hagyjuk. Nolanre néztem megint.
- Magunkkal vihetjük? És ha igen, akkor felviszel a szobámba, hogy összeszedjem a cuccaimat? - kérdeztem halkan, ahogy a szemeimet törölgettem.
Egy kutya ugatás zavarta meg a beszélgetésünket. A bejárati ajtó felől jött az ugatás. Nolan megfordult velem együtt. Egy kis kutya állt az ajtómban. Megszeppenve pislogtam rá. A kiskutya ugatott minket, nehogy itt hagyjuk. Nolanre néztem megint.
- Magunkkal vihetjük? És ha igen, akkor felviszel a szobámba, hogy összeszedjem a cuccaimat? - kérdeztem halkan, ahogy a szemeimet törölgettem.
Egy szó nélkül felvitt az emeletre. Amennyire tudtam, siettem. Egy táskába tettem a ruháimat, a nekem elsődleges holmijaimat. Majd karomba kaptam a kutyust. Ezek után mentünk vissza Nolanékhez. A kicsik aludtak már. Semmi bajuk nem esett. Nolan adott a kutyusnak egy újsággal kibélelt dobozt éjszakára. Megkaptuk a vendég szobát a kutyussal. Mindketten gyorsan nyugvóra tértünk. Csak az a gond, hogy én nem igazán tudtam aludni. Forgolódtam, minden bajom volt. Nem bírtam aludni. Féltem egyedül. Egy fekete hálóingben átmentem Nolan szobájába és bebújtam mellé. De nem mentem nagyon közel hozzá. Tartottam a tisztességes távolságot. Megnyugtatott a jelenléte. Behunytam a szemeimet. Elaludtam.
2019. március 31., vasárnap
13. rész (Nolan szemszöge)
- Nem, erről egy szót sem akarok hallani! - mondtam elég vehemensen a telefonba. - Mi az, hogy nincsenek a kameráid látóterében, Redd?!
- Nem kell kiabálnod, Parancsnok - a válasza a helyzethez képest halálnyugodt volt.
Engem ez pedig majd' őrületbe kergetett. Már 2 órája nem láttuk a kis csapatot, ami elindult Annabelle házától. Ez pedig aggasztó volt a szovjet időket idéző besúgóhálózatunk és az amerikai elnök biztonságban tudásához elegendő kamerarendszerünk terjedelmének a fényében. A város a miénk volt, és az idegenek valahol ott voltak, ahol nem láttuk őket. Ez gáz.
- Szóval, hol lehetnek? - kérdeztem szinte gúnyosan.
- A szemeim mindenhol ott vannak, ahogy Ulrich drónjai is. Vagy több száz méterre a föld felett, vagy legalább 10 méterre a föld alatt lehetnek.
- A csatornát nem kameráztuk be? - sziszegtem.
- Hé-hé! Tudod, hogy ezek a high-tech cuccok milyen drágák és érzékenyek? - kezdte védeni a rendszerét. - És vigyem le a szarban meghempergetni? Arról álmodozhatsz.
Sóhajtottam.
- Akkor mit javasolsz? - böktem ki.
- Várakozóállást. Nekik is egyszer fel kell jönniük.
- De mi van, ha megszöknek?
- Mi lenne? Semmi. Én örülnék, hogy nincsenek a klánfő és a felesége közelében.
Becsuktam a számat. Igaza volt. Ezt meg is mondtam neki, de erre csak felnevetett.
- Ha mégsem jönnének fel holnapra, még mindig ott vannak Jade fenevadjai - tette hozzá az informatikus jót derülve. - Őket csak le kell ereszteni a csatornába és voilá! Volt ellenség, nincs ellenség.
Megegyeztünk. Készen állt a B-terv, ha nem jönnek fel. Nagyon reméltem, hogy nem kell bevetnünk Jade drágaságait. Sóhajtva indultam meg az udvar irányába, mikor letettem a telefont. Ki kellett tisztítanom a fejemet, levegőzni akartam. Azonban egy vékonyka hang megszólalt mögülem.
- Bántani fogjátok Annabelle-t? - kérdezte halkan, mire megfordultam.
Izzy állt ott, macival az aprócska karjai közt, aranyos csíkos pizsamában. Kék szemei tele voltak bánattal. És ezek a szemek jobban lefegyvereztek, mint bármi más ezen a világon.
- Dehogyis, kincsem... - kezdtem volna, de elém lépett.
- Miért hazudsz, bátyó? - apró szájacskája sírásra görbült.
- Én nem...
- De igen! Most is látom! - állította határozottan. - Dave is azt mondta, hogy fura az aurád. És látom, hogy mi van a fejedben...
Leguggoltam hozzá és megöleltem. Az apró lányka szipogott.
- Nem kell kiabálnod, Parancsnok - a válasza a helyzethez képest halálnyugodt volt.
Engem ez pedig majd' őrületbe kergetett. Már 2 órája nem láttuk a kis csapatot, ami elindult Annabelle házától. Ez pedig aggasztó volt a szovjet időket idéző besúgóhálózatunk és az amerikai elnök biztonságban tudásához elegendő kamerarendszerünk terjedelmének a fényében. A város a miénk volt, és az idegenek valahol ott voltak, ahol nem láttuk őket. Ez gáz.
- Szóval, hol lehetnek? - kérdeztem szinte gúnyosan.
- A szemeim mindenhol ott vannak, ahogy Ulrich drónjai is. Vagy több száz méterre a föld felett, vagy legalább 10 méterre a föld alatt lehetnek.
- A csatornát nem kameráztuk be? - sziszegtem.
- Hé-hé! Tudod, hogy ezek a high-tech cuccok milyen drágák és érzékenyek? - kezdte védeni a rendszerét. - És vigyem le a szarban meghempergetni? Arról álmodozhatsz.
Sóhajtottam.
- Akkor mit javasolsz? - böktem ki.
- Várakozóállást. Nekik is egyszer fel kell jönniük.
- De mi van, ha megszöknek?
- Mi lenne? Semmi. Én örülnék, hogy nincsenek a klánfő és a felesége közelében.
Becsuktam a számat. Igaza volt. Ezt meg is mondtam neki, de erre csak felnevetett.
- Ha mégsem jönnének fel holnapra, még mindig ott vannak Jade fenevadjai - tette hozzá az informatikus jót derülve. - Őket csak le kell ereszteni a csatornába és voilá! Volt ellenség, nincs ellenség.
Megegyeztünk. Készen állt a B-terv, ha nem jönnek fel. Nagyon reméltem, hogy nem kell bevetnünk Jade drágaságait. Sóhajtva indultam meg az udvar irányába, mikor letettem a telefont. Ki kellett tisztítanom a fejemet, levegőzni akartam. Azonban egy vékonyka hang megszólalt mögülem.
- Bántani fogjátok Annabelle-t? - kérdezte halkan, mire megfordultam.
Izzy állt ott, macival az aprócska karjai közt, aranyos csíkos pizsamában. Kék szemei tele voltak bánattal. És ezek a szemek jobban lefegyvereztek, mint bármi más ezen a világon.
- Dehogyis, kincsem... - kezdtem volna, de elém lépett.
- Miért hazudsz, bátyó? - apró szájacskája sírásra görbült.
- Én nem...
- De igen! Most is látom! - állította határozottan. - Dave is azt mondta, hogy fura az aurád. És látom, hogy mi van a fejedben...
Leguggoltam hozzá és megöleltem. Az apró lányka szipogott.
- Ne bántsátok őt. Igazat mond - hüppögte a fülembe. - Nincs benne semmi rossz szándék.
- Ez nem játék apróság, de megígérem, hogy csak akkor bántjuk, ha nincs más út - mondtam finoman, ahogy felvettem a karjaimba. - Gyere, itt az ideje a gyógyszerednek.
- De nem szeretem... - nyafogott.
- Ssshh, tudom, és legszívesebben elhajítanám ezeket a francba, de csak ezektől tudsz jót csicsikálni. Szeretsz alukálni, lelkem?
Izzy hevesen bólogatott. Illetve készségesen bevette a szükséges tablettát, amikor azt átnyújtottam neki. Megpusziltam és elküldtem lefeküdni, majd Dave-hez fordultam kezemben egy légzéskönnyítővel. Ő már szó nélkül ült is fel és ügyesen benyomtuk neki a puffot. Még egyszer megpusziltam a két gyereket, betakargattam őket, majd én magam is elmentem lefeküdni.
Hajnalban izzadva keltem fel az álmomból. Folyt rólam a víz, kint pedig tombolt a vihar. Nem volt még reggel, a telefonom hajnali 3-at mutatott. Az ablak felé kaptam a fejem. Majd' megállt bennem az ütő, ahogy megláttam a hatalmas férfit az ágyam mellett. Reszketegen kifújtam a levegőt, ahogy megismertem a sötétben ragyogó hófehér szempárt.
- A francba már, Daemon! Ne ijesztgess! - morgolódtam.
- Elnézését kérem, Parancsnok. Raphael látni kívánja - mondta hivatalosan az árnyalak.
- Most? - keltem fel a szememet dörzsölgetve. - Mi a fenét akar ilyenkor?!
- Az úrfi szerint érdekelni fogja magát - mondta a kapucnis férfi, aki szinte eggyé vált a környezetével, így nem is igen tudtam, hogy hova nézzek.
- Milyen titokzatoskodó - morogtam, ahogy felöltöztem.
Daemon elővillanó fogaiból arra következtettem, hogy vigyorog. Magamra csatoltam egy kést és egy pisztolyt. A férfi nyújtotta a kezét, de leintettem.
- Nem, te itt maradsz a kicsikre vigyázni - mondtam.
- Mi? Bébicsőszködjek? - kérdezte hitetlenkedve.
- Igen. Ez parancs.
- De én csak az úrfinak tartozom engedelmességgel!
- Ő pedig nekem, szóval vita lezárva - villant rá a szemem. - Itt maradsz, én kocsival megyek.
- És ha felébrednek?! - tette fel.
- Akkor leszel kreatív. Ha viszont bármi bántódásuk esik, nem érdekel, hogy idősebb vagy nálam, élve nyúzlak meg - sziszegtem. - Értve vagyok?
Daemon bólintott. Ezzel ott is hagytam. A zuhogó esőben útra keltem a kocsimmal a kihalt utakon. Fifi nem messze lakott tőlem, legalább ennyi pozitívum akadt ebben az egész abszurd helyzetben. Az eső kérlelhetetlenül dobolt a szélvédőn és távolabb, pár ház mögött egy villám hasított a sötétségbe. Kékes fénye kísértetiesen összekeveredett a közvilágítás meleg sárga fényével. Autóval 10 perc alatt Fifi házánál voltam. Kipattantam a kocsiból és felcaplattam a verandára, amit rózsabokrok szegélyeztek.
Az ajtó nyitva volt. Biztosan vár már rám, gondoltam. Bementem és a legjobb barátomat a kanapén fekve találtam meg, kartávolságon belül pedig ott volt az italos pohár is. Leültem a fejéhez.
- Mutasd, mid van - mondtam szigorúan.
Tudta, mire gondolok.
- Megtámadtak - sóhajtott. - Az a kurva álmomban akart lefejezni, de tudod, hogy nyugtalan alvó vagyok, így arra ébredtem, hogy más is van az ágyon. Hófehér nőszemély volt. Még szerencse, hogy Daemon mindig itt van velem. Eszméletlenné tette, mielőtt a kés átmetszhette volna a nyakamat - nyelt egy nagyot.
- Elkaptátok?
- Igen. Bezártuk a pincébe. Hol van Daemon? - nézett körül zavartan.
- A picikkel van. Nem hagyom őket felügyelet nélkül - mondtam szigorúan.
- Megértem.
Felálltam a helyemről.
- Akkor, hallgassuk ki - poroltam le a nadrágomat.
Fifi bólintott. Ő is nagy nehezen feltápászkodott. A pince felé vettük az irányt, ahonnan már mérges morgolódás hallatszott. A biztonság kedvéért elővettem a pisztolyom, hogy kéznél legyen. Biccentettem Fifinek, hogy nyissa ki, én pedig célra tartottam a pisztollyal.
Fifi kinyitotta és a pisztolyom egy hófehér foltra szegeződött a pince sötétjében. A hófehér folt morogva mocorgott a földön, olyan macskás morgása volt. Tengerkék szemei felvillantak, ahogy ránk nézett. Veszélyesen csillogtak azok a szemek, szája be volt kötve a nőnek, hófehér haja fel volt kötve. Az öltözéke korom fekete volt, hogy beleolvadjon az éjszaka sötétjébe. Összekötött kezein már nem is körmök, hanem karmok voltak. Azokkal is simán lehetett volna ölni.
- Nocsak. Fogd rá, én felállítom - mondtam, ahogy átpasszoltam a pisztolyt.
Közelebb mentem hozzá, halkan mozogva. Tartottam a szemkontaktust.
Gyilkos szemekkel pásztázott, ahogy abba maradt a morgás. Mintha megfelelő pillanatra várna. Gyorsan mozdultam. Pillanatok alatt felrántottam és egy széket dugtam alá. Majd hátrébb ugrottam.
Megint morogni kezdett. Jéghideg tekintettel nézett rám, majd Fifire. Majd éles fogak villantak és elszakadt a kendő a száján. Tűhegyes fogak voltak a szájában. Nyílvánvaló volt, hogy nem ember.
- Engedjetek el! - morgott halkan.
Gyilkos szemekkel pásztázott, ahogy abba maradt a morgás. Mintha megfelelő pillanatra várna. Gyorsan mozdultam. Pillanatok alatt felrántottam és egy széket dugtam alá. Majd hátrébb ugrottam.
Megint morogni kezdett. Jéghideg tekintettel nézett rám, majd Fifire. Majd éles fogak villantak és elszakadt a kendő a száján. Tűhegyes fogak voltak a szájában. Nyílvánvaló volt, hogy nem ember.
- Engedjetek el! - morgott halkan.
- Ezután? Azt lesheted. Ki küldött? - kérdeztem.
- Nem mondom el nektek, túl veszélyesek vagytok - morgott.
- Nem mondom el nektek, túl veszélyesek vagytok - morgott.
- Mi vagyunk túl veszélyesek?! El akartad vágni a haverom torkát és ez nagyon nem oké! - mondtam elég vehemensen. Kibiztosítottam a pisztolyt. - Beszélj.
- Nem - morgott. Hirtelen felvillant egy eléggé vakító fény és már nem is volt a székben a hölgy megkötözve. Eltűnt.
- Nem - morgott. Hirtelen felvillant egy eléggé vakító fény és már nem is volt a székben a hölgy megkötözve. Eltűnt.
Leengedtem a pisztolyt. Sóhajtottam.
- Egy kibaszott fehér tündér. Olyan, mint Daemon, csak fehérben - motyogtam. - MI A FASZ EZ AZ EGÉSZ?! - üvöltöttem el magam.
Fifi összerezzent. Áthatóan ránéztem.
- Ne igyál többet. Összecsomagolsz és elmész Meerához. Én meg hazamegyek a testvéreimhez.
- De...
- Nincs de. Erős vagy, de ha rád küldenek egy csapatot, levágják a fejedet. Az örökös életét pedig nem kockáztatom - túrtam bele a hajamba. - Holnap reggel leeresztjük Jade teremtményeit. Kifüstöljük őket.
- Lehet, hogy nem is akarnak bántani...
- Megtámadtak, Raphael! Ez hadüzenet - füstölögtem. - Én pedig válaszolok.
2019. március 19., kedd
12. rész (Annabelle szemszög)
Hasamra sütött a nap, mikor felkeltem. Pislogva néztem szét a szobámban. Olyan jót aludtam, erre a nap felkelt. Nyögve felültem, hajam égnek meredt, pizsamám furán állt rajtam de nem törődtem vele. Úgy se látja senki. Az órámra néztem. 10:43....Jesszus! Elkéstem!
Azonnal kipattantam az ágyból. Magamra kaptam a cuccaimat. Megfésültem a hajamat. Felkaptam a táskámat és már rohantam is a suliba. Hogy tudtam elaludni? Nem ébresztett a telefonom? Megnéztem a buszmegállóban. Nem is állítottam be az ébresztőt?! Pedig mikor hazaértem a vadászatból, azt akartam csinálni lefekvés előtt. Úgy tűnik, bealudtam előtte. Jött is a buszom. Felszálltam rá és leültem az ablak mellé. Észre vettem, hogy van egy csomó nem fogadott hívásom Ramsytől.
Felhívtam, szinte egyből felvette.
- Szia, álomszuszék- kuncogott a telefonba. - Jót vadásztál este?
- Elkaptam egy őzikét, azzal jóllaktam - mondtam halkan.
- Hmm....nem csavartad el annak az izomagynak a fejét, aki haverkodik a tanároddal? - kérdezte perverz hangon.
- Nolan a neve, és nem, nem csavartam el a fejét. Elég gyanús ő es az öccse - mondtam neki. - A tanárt meg messziről elkerülöm.
- Hmm, az a tanár engem is megkergethetne - dorombolt. - Hagynám, hogy elkapjom és egy sötét sikátorban... - gyorsan félbeszakítottam.
- Nem kell folytatni!
- Oké - kuncogott. - Siess suliba, addig kiderítem kik ezek - súgta és kinyomott.
Én ezek után leszálltan a buszról. Majd futottam a suliba.
Lihegve, kipirulva estem be az utolsó előtti órára, amit a drága ékszerbolt tartott. Felnézett, ahogy szinte betörtem az ajtót.
- Üljön le - mondta egy lapos pillantással, ahogy visszatért a tananyag felolvastatásához.
Azonnal kipattantam az ágyból. Magamra kaptam a cuccaimat. Megfésültem a hajamat. Felkaptam a táskámat és már rohantam is a suliba. Hogy tudtam elaludni? Nem ébresztett a telefonom? Megnéztem a buszmegállóban. Nem is állítottam be az ébresztőt?! Pedig mikor hazaértem a vadászatból, azt akartam csinálni lefekvés előtt. Úgy tűnik, bealudtam előtte. Jött is a buszom. Felszálltam rá és leültem az ablak mellé. Észre vettem, hogy van egy csomó nem fogadott hívásom Ramsytől.
Felhívtam, szinte egyből felvette.
- Szia, álomszuszék- kuncogott a telefonba. - Jót vadásztál este?
- Elkaptam egy őzikét, azzal jóllaktam - mondtam halkan.
- Hmm....nem csavartad el annak az izomagynak a fejét, aki haverkodik a tanároddal? - kérdezte perverz hangon.
- Nolan a neve, és nem, nem csavartam el a fejét. Elég gyanús ő es az öccse - mondtam neki. - A tanárt meg messziről elkerülöm.
- Hmm, az a tanár engem is megkergethetne - dorombolt. - Hagynám, hogy elkapjom és egy sötét sikátorban... - gyorsan félbeszakítottam.
- Nem kell folytatni!
- Oké - kuncogott. - Siess suliba, addig kiderítem kik ezek - súgta és kinyomott.
Én ezek után leszálltan a buszról. Majd futottam a suliba.
Lihegve, kipirulva estem be az utolsó előtti órára, amit a drága ékszerbolt tartott. Felnézett, ahogy szinte betörtem az ajtót.
- Üljön le - mondta egy lapos pillantással, ahogy visszatért a tananyag felolvastatásához.
- Elnézést kérek- motyogtam, ahogy leültem egy szabad helyre. Ráborultam a padra. Lassan vettem a levegőt, mélyeket lélegezve. Hirtelen koppant valami a fejemen. Felnéztem, mire leesett egy papír galacsin a padomra.
Kérdőn bontottam ki.
'Fáradtnak tűnsz. Történt valami?'
Kérdőn körbe néztem. Ki a búbánatos jó Isten dobálgat random papírral? Alig értem be 10 perce erre már kapom az ívet? Nem lehet az embernek nyugodt pillanata ebben a suliban? Hová fajul ez a világ? Miért?
Szemem megállapodott egy engem fürkésző szempáron. Nolan lesett engem. Kérdőn néztem rá. Ő dobta volna ide a papírfecnit? Bezzeg rá nem szól a tanár! Pfú, fogadok, amint visszadobom a választ, elővesz az ékszerész engem.
'Nem, nem történt semmi' írtam a kérdés alá a választ, majd Nolannek dobtam.
Kérdőn körbe néztem. Ki a búbánatos jó Isten dobálgat random papírral? Alig értem be 10 perce erre már kapom az ívet? Nem lehet az embernek nyugodt pillanata ebben a suliban? Hová fajul ez a világ? Miért?
Szemem megállapodott egy engem fürkésző szempáron. Nolan lesett engem. Kérdőn néztem rá. Ő dobta volna ide a papírfecnit? Bezzeg rá nem szól a tanár! Pfú, fogadok, amint visszadobom a választ, elővesz az ékszerész engem.
'Nem, nem történt semmi' írtam a kérdés alá a választ, majd Nolannek dobtam.
Nolan elkapta. Néztem, ahogy kibontogatta. Valamiért mosolygott. Bosszantott ez a mosoly. Vállat vont és visszafordult a tábla felé, miközben a füzetébe rejtette a fecnit. Visszaborultam a padra aludni. Vagyis borultam volna, ha nem csengetnek ki.
- Hát ezt nem hiszem el! - vágtam egyet a padra. Megfogtam a táskámat és szinte kimenekülten a két fiú elől. A tömeg sodrott magával. Megtaláltam a szekrényemet. Bepakoltam oda, majd kimentem az udvarra. Megpillantottam a kerítésnél Ramsyt. Odamentem hozzá.
- Megmondanád nekem, apád miért lát el még itt is megbízásokkal? - morgott halkan a szőke lány rám.
- Apám küldött neked megbízásokat? - kérdeztem vissza meglepetten.
Az orrom elé tartott egy papírt, amin nevek voltak felsorakoztatva.
- Utána néztem a neveknek és képzeld kik ezek. Az itteni klán fejei! - súgta idegesen - Julius, Nettie, Meera- sorolta az első hármat morogva. - Száműzve lettünk ide, nem azért jöttünk ide, hogy klánokat romboljunk le!
Kicsit összehúztam magamat. Elvettem a cetlit. Ez rengeteg név.
Apa ezt honnan szedhette? Mi nem ezért jöttünk. Békés szándékkal jöttünk. Fáradt arcom eltorzult a dühtől.
- Ráadásul nem vagyok már a bajnoka, hogy ilyen hosszú listákat írogasson nekem - panaszolta Ramsy.
- Nem fogod ezt teljesíteni. Száműzve vagyunk, úgy is viselkedünk, hogy nem kapjuk meg apám levelét - raktam el a papírt.
Ramsy mögém pillantott.
- Legyél óvatos - súgta - Kerüld el őket messzire. Lefüleltek. - mondta alig hallhatóan. - Suli előtt leszek, mikor végzel. - mondta, majd elment a sötét sikátorba.
Hátranéztem. Az ékszeres és az izomagy nem is próbálta leplezni, hogy néztek. Ahogy a tekintetem találkozott az övékkel, mosolyogva intettek, majd elnyelte őket a tömeg, ami az udvaron volt.
Nagyot nyeltem. Bemenekültem a lány mosdóba és ott maradtam becsöngőig. Majd messzire elkerülve a tanárit mentem órára. Távol ültem Nolantől is. Kezdtem félni. Ez a nap már lehet rosszabb? Táskámat két lábam közé vettem, füzetem meg két kezem között volt. Vigyáztam a holmijaimra.
De legjobban akkor vert le a víz, mikor az ékszerész benyitott az órára és idézem: - El szeretném kérni Annabelle-t egy kis időre.
- Hát ezt nem hiszem el! - vágtam egyet a padra. Megfogtam a táskámat és szinte kimenekülten a két fiú elől. A tömeg sodrott magával. Megtaláltam a szekrényemet. Bepakoltam oda, majd kimentem az udvarra. Megpillantottam a kerítésnél Ramsyt. Odamentem hozzá.
- Megmondanád nekem, apád miért lát el még itt is megbízásokkal? - morgott halkan a szőke lány rám.
- Apám küldött neked megbízásokat? - kérdeztem vissza meglepetten.
Az orrom elé tartott egy papírt, amin nevek voltak felsorakoztatva.
- Utána néztem a neveknek és képzeld kik ezek. Az itteni klán fejei! - súgta idegesen - Julius, Nettie, Meera- sorolta az első hármat morogva. - Száműzve lettünk ide, nem azért jöttünk ide, hogy klánokat romboljunk le!
Kicsit összehúztam magamat. Elvettem a cetlit. Ez rengeteg név.
Apa ezt honnan szedhette? Mi nem ezért jöttünk. Békés szándékkal jöttünk. Fáradt arcom eltorzult a dühtől.
- Ráadásul nem vagyok már a bajnoka, hogy ilyen hosszú listákat írogasson nekem - panaszolta Ramsy.
- Nem fogod ezt teljesíteni. Száműzve vagyunk, úgy is viselkedünk, hogy nem kapjuk meg apám levelét - raktam el a papírt.
Ramsy mögém pillantott.
- Legyél óvatos - súgta - Kerüld el őket messzire. Lefüleltek. - mondta alig hallhatóan. - Suli előtt leszek, mikor végzel. - mondta, majd elment a sötét sikátorba.
Hátranéztem. Az ékszeres és az izomagy nem is próbálta leplezni, hogy néztek. Ahogy a tekintetem találkozott az övékkel, mosolyogva intettek, majd elnyelte őket a tömeg, ami az udvaron volt.
Nagyot nyeltem. Bemenekültem a lány mosdóba és ott maradtam becsöngőig. Majd messzire elkerülve a tanárit mentem órára. Távol ültem Nolantől is. Kezdtem félni. Ez a nap már lehet rosszabb? Táskámat két lábam közé vettem, füzetem meg két kezem között volt. Vigyáztam a holmijaimra.
De legjobban akkor vert le a víz, mikor az ékszerész benyitott az órára és idézem: - El szeretném kérni Annabelle-t egy kis időre.
A tanár persze elengedett. A sátáni mosolyú szőke pedig rám nézett.
- Annabelle, jöjjön velem, van pár megbeszélnivalónk - mondta udvariasan.
Én a másik tanárra néztem.
- De én nem akarok menni - mondtam neki félve.
- Már pedig, ha meg kell beszélni, akkor meg kell beszélni a dolgokat a másik tanár úrral, nyilván nem harapja le a fejedet - mondta kedvesen a sörhasú tanár.
Pont ettől félek, hogy leharapja a fejem.
Sóhajtva beletörődtem a sorsomba és összeszedve a cuccomat, kimentem a szöszkével. Amikor becsukódott utánunk az ajtó, a tanár arcáról lemállott minden udvariasság.
Én a másik tanárra néztem.
- De én nem akarok menni - mondtam neki félve.
- Már pedig, ha meg kell beszélni, akkor meg kell beszélni a dolgokat a másik tanár úrral, nyilván nem harapja le a fejedet - mondta kedvesen a sörhasú tanár.
Pont ettől félek, hogy leharapja a fejem.
Sóhajtva beletörődtem a sorsomba és összeszedve a cuccomat, kimentem a szöszkével. Amikor becsukódott utánunk az ajtó, a tanár arcáról lemállott minden udvariasság.
- Szóval száműzöttek, mi? - vett elő egy köteg lapot.
Pont rájuk láttam. Megláttam a saját arcképemet, mellette az adataimmal. Egyből kikaptam a kezéből az egészet.
- Semmi köze hozzá! - morogtam halkan.
- Semmi köze hozzá! - morogtam halkan.
- Dehogynem. Mivel az apja a családomat fenyegeti. És el kell mondanom, drága hercegnő, maga és a csapata harmatgyenge ahhoz, hogy megingasson az itteni pozíciónkban, illetve... édesanyám felfalná magát. Szóval ne tervezzenek semmi hülyeséget. Menjenek el jókislányokként lejelentkezni a központba, ahogy azt már a dögös barátnőjének családja megtette.
- Nem akarunk semmi rosszat! Békés szándékkal jöttünk, de nem hódolunk be más klánoknak! A dögös barátnőm és családja nem foglalja magába a dögös barátnőmet meg annak a bátyját, mivel hozzám tartoznak, nem a farkasokhoz! - rejtettem magam mögé a dossziét. - És senki nem mondta egy szóval se, hogy végrehajtjuk a hülye apám megbízásait!
- Nem akarunk semmi rosszat! Békés szándékkal jöttünk, de nem hódolunk be más klánoknak! A dögös barátnőm és családja nem foglalja magába a dögös barátnőmet meg annak a bátyját, mivel hozzám tartoznak, nem a farkasokhoz! - rejtettem magam mögé a dossziét. - És senki nem mondta egy szóval se, hogy végrehajtjuk a hülye apám megbízásait!
- Fantasztikus. Akkor gondolom nem arról fecseg az egész természetfeletti világ, hogy maga és a csapata már több klánt is feloszlatott, területükön pedig az ön édesapja trónol. És ezt teljesen nyílt szándékkal teszi.
- Nem! Képzelje, királyság vagyunk! A családom több évtizede uralkodik és egyszer se mentünk hadjáratra, vagy elfoglalni másik királyságot! Azért, mert mi egy új dimenzióba kerültünk, vagyis ide, nem azt jelenti, hogy egyből mindent el akarunk foglalni. - vettem visszább a hangomból - A saját apám száműzött minket, csak a büntetésünket akarjuk leróni - ezzel otthagytam a folyosón.
- Nem! Képzelje, királyság vagyunk! A családom több évtizede uralkodik és egyszer se mentünk hadjáratra, vagy elfoglalni másik királyságot! Azért, mert mi egy új dimenzióba kerültünk, vagyis ide, nem azt jelenti, hogy egyből mindent el akarunk foglalni. - vettem visszább a hangomból - A saját apám száműzött minket, csak a büntetésünket akarjuk leróni - ezzel otthagytam a folyosón.
Az akta viszont eltűnt a kezemből. És ahogy visszanéztem, a szöszi sem volt sehol. Kifutottam a suliból és Ramsy mögé felpattanva elszáguldottunk az iskola közeléből. Reszkettem. Féltem. Ha apám miatt kezdenek minket levadászni, akkor nem tudom mit tegyünk. Lehet, hogy már azt is fenyegetésnek vették, hogy megjelentünk. Ki tudja mennyire erőszakosak az ittélők? Hozzám mentünk. Ott lecuccoltunk és leültünk megbeszélni.
- A többiek is mindjárt itt lesznek. - mondta Ramsy. Bólintottam és vártam. Ramsy folyamatosan figyelte az ablakokat, a kaput, úgy viselkedett, ahogy kell neki, ahogy a rangja megparancsolja neki. Védte a hercegnőt. Nem sokára a mi kis mágusunk jelent meg. Rózsaszín hajú, szemfedős, szabadszemére zöldszemű Ashley. Mosolyogva ölelt meg minket.
- Annyira féltem idefele jövet - mondta halkan.
- Ash, te mindentől félsz - mondta Ransy.
- Ne sértegess - mondta halkan, félve nézve Ramsyre.
Ramsy csak megforgatta a szemeit. Alig két perc múlva megjelent egy kocsi a házam előtt, benne a kisnövésű Kelly. Gyorsan kipattant a kocsiból és berohant.
- Mindenki be a rejtekhelyre! Ott találkozunk a fiúkkal! - mondta idegesen. Mindannyian felpattantunk és mentünk mind Kelly után le a csatornába. Tudtuk, merre van a központunk, azaz icipici, ami miatt már meg is fenyegettek. Odaléptem a hatalmas kőfalhoz, ami a város szélén, a föld alatt terül el. Ujjaimat több téglára is ráhelyeztem, majd egyszerre nyomtam be azokat, mire a fal behúzódott és oldalra csúszott. Bementünk, ahol Adam aki Ramsy bátyja, Carl, a mi kis sasunk, aki mindig a levegőben van és onnan figyeli a történteket, Jim, a fürge gyíkunk, ő az egyik leggyorsabb a csapatunkban. Mi így heten lettünk ide száműzve három évre.
Leült mindenki a nagy, kerek asztalunkhoz.
- Három évre lettünk ide száműzve, három napja se vagyunk itt és már kezd minden szar lenni - mondtam.
- Mi történt, hogy ide kellett jönnünk? - kérdezte Adam.
- Az, hogy az itt lévő másik klánnak bassza a csőrét, hogy itt vagyunk!- csattant fel Ramsy - Nem is csináltunk semmit !
Kelly meg Ash helyeslően bólogattak.
- Tehát le akarnak nyomozni minket? - kérdezte Carl.
- Pontosan. - bólintottam - És lehallgatták, ahogy Ramsy panaszkodik nekem, hogy apám megint megbízatásokat adott neki. Felsorolt pár nevet, amit szintén meghallottak. A "biosz tanárom" - tettem idézőjeleket - családjának tagjait is le kell vadásznia. De nem fogja, mert én azt mondtam neki. Itt én vagyok a főnök. - fejeztem be.
- Tehát most mi legyen?- kérdezte Adam.
- Meghúzzuk magunkat. - mondtam - Ti elrejtőztök. Majd én meg Ramsy elrendezzük a dolgokat - mondtam.
- Ha cseszteti őket, hogy itt vagyunk, akkor előbb vagy utóbb lépni fognak ellenünk - mondta Ramsy.
- Ezért nem kell tudniuk a többiekről - helyeseltem.
- Most mi lesz? - kérdezte Ash halkan.
- Utána járok a dolgoknak - mondtam szintén alacsony hangerőn.
- A többiek is mindjárt itt lesznek. - mondta Ramsy. Bólintottam és vártam. Ramsy folyamatosan figyelte az ablakokat, a kaput, úgy viselkedett, ahogy kell neki, ahogy a rangja megparancsolja neki. Védte a hercegnőt. Nem sokára a mi kis mágusunk jelent meg. Rózsaszín hajú, szemfedős, szabadszemére zöldszemű Ashley. Mosolyogva ölelt meg minket.
- Annyira féltem idefele jövet - mondta halkan.
- Ash, te mindentől félsz - mondta Ransy.
- Ne sértegess - mondta halkan, félve nézve Ramsyre.
Ramsy csak megforgatta a szemeit. Alig két perc múlva megjelent egy kocsi a házam előtt, benne a kisnövésű Kelly. Gyorsan kipattant a kocsiból és berohant.
- Mindenki be a rejtekhelyre! Ott találkozunk a fiúkkal! - mondta idegesen. Mindannyian felpattantunk és mentünk mind Kelly után le a csatornába. Tudtuk, merre van a központunk, azaz icipici, ami miatt már meg is fenyegettek. Odaléptem a hatalmas kőfalhoz, ami a város szélén, a föld alatt terül el. Ujjaimat több téglára is ráhelyeztem, majd egyszerre nyomtam be azokat, mire a fal behúzódott és oldalra csúszott. Bementünk, ahol Adam aki Ramsy bátyja, Carl, a mi kis sasunk, aki mindig a levegőben van és onnan figyeli a történteket, Jim, a fürge gyíkunk, ő az egyik leggyorsabb a csapatunkban. Mi így heten lettünk ide száműzve három évre.
Leült mindenki a nagy, kerek asztalunkhoz.
- Három évre lettünk ide száműzve, három napja se vagyunk itt és már kezd minden szar lenni - mondtam.
- Mi történt, hogy ide kellett jönnünk? - kérdezte Adam.
- Az, hogy az itt lévő másik klánnak bassza a csőrét, hogy itt vagyunk!- csattant fel Ramsy - Nem is csináltunk semmit !
Kelly meg Ash helyeslően bólogattak.
- Tehát le akarnak nyomozni minket? - kérdezte Carl.
- Pontosan. - bólintottam - És lehallgatták, ahogy Ramsy panaszkodik nekem, hogy apám megint megbízatásokat adott neki. Felsorolt pár nevet, amit szintén meghallottak. A "biosz tanárom" - tettem idézőjeleket - családjának tagjait is le kell vadásznia. De nem fogja, mert én azt mondtam neki. Itt én vagyok a főnök. - fejeztem be.
- Tehát most mi legyen?- kérdezte Adam.
- Meghúzzuk magunkat. - mondtam - Ti elrejtőztök. Majd én meg Ramsy elrendezzük a dolgokat - mondtam.
- Ha cseszteti őket, hogy itt vagyunk, akkor előbb vagy utóbb lépni fognak ellenünk - mondta Ramsy.
- Ezért nem kell tudniuk a többiekről - helyeseltem.
- Most mi lesz? - kérdezte Ash halkan.
- Utána járok a dolgoknak - mondtam szintén alacsony hangerőn.
2019. február 24., vasárnap
11. rész (Nolan szemszöge)
Annabelle kirohant az ajtón, én pedig szinte lesokkolódtam az egyre nagyobb fodrozódástól a teste körül. Valami elindult benne, valami változás. Új volt a városban és hirtelen bukkant fel, mint bizonyosan nem emberi lény. Míg a munkában voltam, lefuttattam rá egy keresőszoftvert, de nem volt benne a nyilvántartásunkban. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam Meerát.
- Igen, Parancsnok? - szólt bele szinte azonnal.
- Szia, Meera, még az irodában vagy? - kérdeztem lényegretörően.
- Természetesen - mindig az irodában volt. Ennek persze tudtam az okát, de az egy másik sztori egy másik napra. - Mit tehetek érted?
- Átküldök egy személyleírást, átfutnád a felvételeket, hogy illik-e valakire?
- Persze, majd hívlak az eredménnyel.
Letettük és átküldtem egy kifejezetten részletes, már-már nem annyira objektív személyleírást a bébiszitterről. Izgatottan vártam az eredményre, de ez idő volt. A várakozás alatt megvacsoráztunk a kicsikkel, akik áradoztak Annabelle-ről. Főleg Izzy. A kis gézengúz nagyon megszerette. Dave csak azt kifogásolta, hogy lány (mint minden korabeli) és hogy nem akart nekik több csokit adni. Az én szememben ez a két érv inkább pozitívnak tűnt, de azért megértésemről biztosítottam az öcsémet.
- Bátyó, bement a szobádba - említette meg hirtelen Dave, miközben mosogattam.
Átfutott rajtam a borzongás.
- Hogy mit csinált?! - reagáltam hevesen. - Mi a fa... - hirtelen ráeszméltem, hogy a kicsik kerek szemekkel néztek rám - vagyis lópikulát keresett benn az én szobámban?
- Takarítani akart - mondta Izzy újdonsült barátnője védelmében. - Mert Bátyó szobája egy disznóól.
Olyan komoly arccal mondta, hogy az már kiütötte a cukiságmérőmet. De gondolom, ezt valahol, egy bizonyos lánytól hallotta. Megsimogattam a fejét.
- Igen, Parancsnok? - szólt bele szinte azonnal.
- Szia, Meera, még az irodában vagy? - kérdeztem lényegretörően.
- Természetesen - mindig az irodában volt. Ennek persze tudtam az okát, de az egy másik sztori egy másik napra. - Mit tehetek érted?
- Átküldök egy személyleírást, átfutnád a felvételeket, hogy illik-e valakire?
- Persze, majd hívlak az eredménnyel.
Letettük és átküldtem egy kifejezetten részletes, már-már nem annyira objektív személyleírást a bébiszitterről. Izgatottan vártam az eredményre, de ez idő volt. A várakozás alatt megvacsoráztunk a kicsikkel, akik áradoztak Annabelle-ről. Főleg Izzy. A kis gézengúz nagyon megszerette. Dave csak azt kifogásolta, hogy lány (mint minden korabeli) és hogy nem akart nekik több csokit adni. Az én szememben ez a két érv inkább pozitívnak tűnt, de azért megértésemről biztosítottam az öcsémet.
- Bátyó, bement a szobádba - említette meg hirtelen Dave, miközben mosogattam.
Átfutott rajtam a borzongás.
- Hogy mit csinált?! - reagáltam hevesen. - Mi a fa... - hirtelen ráeszméltem, hogy a kicsik kerek szemekkel néztek rám - vagyis lópikulát keresett benn az én szobámban?
- Takarítani akart - mondta Izzy újdonsült barátnője védelmében. - Mert Bátyó szobája egy disznóól.
Olyan komoly arccal mondta, hogy az már kiütötte a cukiságmérőmet. De gondolom, ezt valahol, egy bizonyos lánytól hallotta. Megsimogattam a fejét.
- Nem disznóól, csak szervezett káosz - mondtam helyesbítve.
- De akkor se tetszett Annabelle-nek - ráncolta a kis szemöldökét.
Bingo. Akkor tényleg ő mondta ezt neki. Farkasszemet néztem vele. Viszont a nagy, kék szemek legyőztek. Felmordultam.
- Jó. Feltakarítok - forgattam a szemeimet.
A kis boszorka nagy mosollyal tapsikolt.
- Hozom a kosarat! - már szaladt is.
Én végeztem a mosogatással és szépen a karomba vettem Dave-t. A kisfiú bizalommal kapaszkodott a vállamba. Letettem a kanapéra mesézni. Majd szemeimmel végigsöpörtem a szobán. Rend volt. Túl nagy rend. Ez a lány.... Biztosan ő takarított. Majd szóvá teszem neki, abban biztos lehet, futott át az agyamon. Felmordultam.
A zsebem hirtelen rezegni kezdett. Kikaptam a zsebemből és Meera neve villogott a kijelzőn. Egyből rányomtam a zöld ikonra.
- Hali, talált, süllyedt - kezdte ezzel. - Fifi is beazonosította a szőkét. Mi a halál folyik itt?
- Új iskolatárs.
- Ohh, értem. De jó neked, Parancsnok! Akkor, ha nem bánod, én leszek az új pályaválasztási tanácsadó a suliban, hogy beszélhessek vele.
- Lassan a testtel. Először Fifi, most meg te? Kicsit gyanús, ha hirtelen a suli egész személyzete a központból kerül ki, nem?
- Hmm, igazad lehet. Akkor nem megyek oda még én is. De akkor hogyan ugrasszuk ki a nyulat a bokorból? - kérdezte megfontoltan.
Ez a kérdés bizony már nekem is szöget ütött a fejembe. Ekkor hirtelen megint elkezdett rezegni a telefonom.Elemeltem a fülemtől és Fifi keresett.
- Figyi, Meera, a tesód keres - mondtam bizonytalanul. - Ő nincs benn veled az irodában?
- Úgy tűnik, végzett az operációval a a nyugati szárnyban - pötyögött a gépen. - Szóval lehetséges.
- Leteszlek, de még visszahívlak.
- Oké, Nolan, várom a hívást - mondta kedvesen, majd kinyomta.
Felvettem a másik kicsengő hívást.
- Hali - szóltam bele.
- Csá, haver - hallatszott Raphael hangja. - Képzeld, ma kiugrasztottam a formás fenekű nyuszit a bokorból.
- Nocsak, mesélj - kértem érdeklődve.
- Képzeld, a te kis Annabelle-eddel akadtam össze órák után. Jót dumcsiztunk, de egy kicsit megvillogtattam a szemeimet és máris futott - kuncogott.
Elkomorultam.
- Egy, ő nem az enyém - bárcsak az lenne -, kettő, hogy lehetsz ennyi diplomával ekkora idióta? Itt villogtatod a szemeidet, te félkegyelmű?! Ne lepődj meg, ha az ismeretlen banda területszerzési célból este megjelenik a szobádban, hogy egy kis nyissz-nyassz-nyakat játsszanak veled.
- Jajj, nyugi már. Mondtam, hogy rettegett a kiscsaj. Én pedig ebből lekövetkeztetem, hogy nem számított itt természetfeletti lényekre saját magán és a társain kívül.
- Ja, de most már mesélni fog rólad, hála neked.
- Nem baj. Hadd tudja meg, hogy itt más az úr. Mellesleg, találkoztam az "anyukával" - a hangjából éreztem az idézőjeleket.
- És ővele mit csináltál?
- A szülőin nem rosszalkodtam, hova gondolsz? De majd' levetkőztetett a szemével, szóval gondolom őt nem riasztották el a piercingjeim és a szőke sörényem. Nem bánnám, ha ő jelenne meg bérgyilkosként éjjel a szobámban játszani velem, ha érted, mire gondolok...
- Herceg, viselkedj! Ezek tök idegenek. Nem tudjuk, hogy miért vannak itt.
- És? Te enyeleghetsz Annabelle-el, de én nem fantáziálhatok a barátnőjéről?
- Nem enyelgek - éreztem, ahogy melegebb lett az arcom. - Arra mérget vehetsz.
- Aha, akkor ki is vigyázott ma a kistesóidra?
Visszanyeltem a szitokszavakat, de csak a mellettem levő Dave-re való tekintettel.
- Szemét vagy, remélem tudod.
- Még szép. A lényeg ebből az egészből, hogy ők nem tudták, hogy mi már itt vagyunk. Szóval valószínűleg nem erőszakos szándékkal jöttek.
Ez a kérdés bizony már nekem is szöget ütött a fejembe. Ekkor hirtelen megint elkezdett rezegni a telefonom.Elemeltem a fülemtől és Fifi keresett.
- Figyi, Meera, a tesód keres - mondtam bizonytalanul. - Ő nincs benn veled az irodában?
- Úgy tűnik, végzett az operációval a a nyugati szárnyban - pötyögött a gépen. - Szóval lehetséges.
- Leteszlek, de még visszahívlak.
- Oké, Nolan, várom a hívást - mondta kedvesen, majd kinyomta.
Felvettem a másik kicsengő hívást.
- Hali - szóltam bele.
- Csá, haver - hallatszott Raphael hangja. - Képzeld, ma kiugrasztottam a formás fenekű nyuszit a bokorból.
- Nocsak, mesélj - kértem érdeklődve.
- Képzeld, a te kis Annabelle-eddel akadtam össze órák után. Jót dumcsiztunk, de egy kicsit megvillogtattam a szemeimet és máris futott - kuncogott.
Elkomorultam.
- Egy, ő nem az enyém - bárcsak az lenne -, kettő, hogy lehetsz ennyi diplomával ekkora idióta? Itt villogtatod a szemeidet, te félkegyelmű?! Ne lepődj meg, ha az ismeretlen banda területszerzési célból este megjelenik a szobádban, hogy egy kis nyissz-nyassz-nyakat játsszanak veled.
- Jajj, nyugi már. Mondtam, hogy rettegett a kiscsaj. Én pedig ebből lekövetkeztetem, hogy nem számított itt természetfeletti lényekre saját magán és a társain kívül.
- Ja, de most már mesélni fog rólad, hála neked.
- Nem baj. Hadd tudja meg, hogy itt más az úr. Mellesleg, találkoztam az "anyukával" - a hangjából éreztem az idézőjeleket.
- És ővele mit csináltál?
- A szülőin nem rosszalkodtam, hova gondolsz? De majd' levetkőztetett a szemével, szóval gondolom őt nem riasztották el a piercingjeim és a szőke sörényem. Nem bánnám, ha ő jelenne meg bérgyilkosként éjjel a szobámban játszani velem, ha érted, mire gondolok...
- Herceg, viselkedj! Ezek tök idegenek. Nem tudjuk, hogy miért vannak itt.
- És? Te enyeleghetsz Annabelle-el, de én nem fantáziálhatok a barátnőjéről?
- Nem enyelgek - éreztem, ahogy melegebb lett az arcom. - Arra mérget vehetsz.
- Aha, akkor ki is vigyázott ma a kistesóidra?
Visszanyeltem a szitokszavakat, de csak a mellettem levő Dave-re való tekintettel.
- Szemét vagy, remélem tudod.
- Még szép. A lényeg ebből az egészből, hogy ők nem tudták, hogy mi már itt vagyunk. Szóval valószínűleg nem erőszakos szándékkal jöttek.
- De ha nem erőszakos szándék vezérli őket, akkor mi? - tettem fel a fő kérdést.
- Fogalmam sincs. De apám parancsba adta, hogy a végére kell járnunk.
- Csapdát kell állítanunk.
- Valószínűleg. De nem kéne figyelmeztetni őket előre? - kuncogott rosszindulatúan Fifi.
- Raphael, hova gondolsz? Drasztikusan megnőne az esélye arra, hogy megszöknek.
- Már nem is játszadozhatok...
- Ez munka, nem játék!
- A csapdaállítás játék!
- Tudni akarom én, hogy milyen játékokat játszottatok Meerával? - nevettem fel.
- Hidd el, nem akarod tudni...
2019. február 9., szombat
10. rész (Annabelle szemszög )
Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz két kis angyalkára vigyázni. Legalábbis az elején kis angyalok voltak, aztán kértek egy tábla csokit a kamrából, hogy elfelezzék és én meg odaadtam nekik. Ez volt életem legnagyobb hibája. Miután cukin elmajszolták, mintha kicserélték volna őket. Összevissza rohangálnak a házban, hisztiznek még több csokiért és valami orbitális módon meg tudják sérteni az embert, mind fizikailag, mind lelkileg.
- Aú! Aú! Aú! - kaptam a hajamhoz - Izzy, szépen fésüld, óvatosan, ez nagyon fáj - mondtam a kicsinek kedvesen, mire hisztisen belesikított a fülembe.
- Tudod mit? Akkor inkább majd a babáknak a haját fésüljük ki, rendben? - mosolyogtam, ahogy kezembe vettem egy babát, hozzá pedig a kis fésűt és elkezdtem fésülgetni a babát.
A kislány erre csillogó szemekkel elvette és ő folytatta. Én addig próbáltam kivenni a hajamból a fésűt, de az beleszorult. Nagyon fájt.
Körbe néztem a nappaliban. Hol van Dave?
- Dave - szólítottam meg lágyan.
Semmi válasz. Felkeltem a kanapéról és elindultam a keresésére. Mindenhova benéztem. Nolan szobájába is, hátha ott lapul.
Érdekes, hogy be van sötétítve. Odamentem a függönyhöz és kihúztam, hogy jöjjön be egy kis fény. A redőnyt is felhúztam, majd magam mögé néztem a szobában. Sikkantva ugrottam egyet. EKKORA KUPIT EGY HAPSI SZOBÁJÁBAN HOGY LEHET ÖSSZEHOZNI?! Az odáig oké, hogy pasi, de azért a szennyest tudjuk már, hogy hol a helye. Az ágya sincs bevetve. Porszívózva már nem tudom, mióta nem lett a szőnyeg. De sejtem hogy fekete lenne ez a szőnyeg, csak most szürke. Gyorsan kimentem a szobából. Dave-t a kisszobában találtam meg, ahol kockázott. Lementem Izzyhez és megkértem, hogy segítsen nekem kitakarítani a bátyus szobáját mert az megegyezik jelenleg egy disznóóllal. A kicsi nagyot kacagva jött velem. Amint meglátta a sok ruhát, szaladt a fürdőbe a ruhás kosárkáért. Édesen húzta maga után. Segítettem neki bevinni és elkezdtük összeszedni a szennyest a földről, a szekrényről, az ágyban is találtunk pár zoknit.
Dave jelent meg durcás arccal az ajtóban.
- Nem lehetsz Bátyó szobájában - mondta.
Meglepve néztem a kisfiúra.
- Oh, bocsánat, nem tudtam - pirultam el. Megfogtam Izzy kezét és kimentünk a szobából. Becsuktam az ajtót magam után.
Lementünk a konyhába.
- Mit kértek vacsorára? - kérdeztem kedvesen.
Összenéztek, és cukin mondták, hogy melegszendvicset.
Bólintottam és elkezdtem csinálni. Kipakoltam a sütőből. Elmostam a piszkos tepsiket, majd alufóliát tettem a rácsra. Kikerestem az alapanyagokat, majd elkezdten csinálni. Már lassan 7 óra, Nolan nemsokára haza fog jönni. Nem baj, csinálok egy kis meglepit a gyerekeknek. Mosolyogva tevékenykedtem a konyhában. Izzy menet közben megjelent mellettem és csillogó szemekkel nézte, ahogy csinálok nekik sütit. Édesen érdeklődött a dolgok után. Mosolyogva válaszolgattam a kicsi kérdéseire. Adtam is neki egy kis kanállal a finom krémből. De amint a kislány bekapta a kiskanalat, Dave is megjelent egy kis kóstolóért. Kuncogva hagytam, hogy a gyerekek körbe rajongjanak engem, miközben ráöntöttem a piskótára. Közben megsültek a melegszendvicsek, amik már nem is érdekelték a gyerekeket. Belém kapaszkodtak, ahogy szedtem ki a szeleteket egy tányérra. Szép piramist csináltam a kockákból.
Raktam volna az asztalra, mikor a gyerekek felsikoltottak, majd engem felborítva rohantak a megérkező bátyjukhoz. Én meg nyilván nem tudtam rendesen az asztalra tenni a sütiket. Rám borultak. A tányér lassan lecsúszott a fejemről és a földre esve széttört. Ijedten kezdtem összeszedni a maradványokat.
Ahogy szedtem össze, két öltönycipő jött be a látóterembe. Felpillantottam és a rendkívül elegáns Nolan nézett velem farkasszemet. Elvörösödtem szégyenemben.
- Aú! Aú! Aú! - kaptam a hajamhoz - Izzy, szépen fésüld, óvatosan, ez nagyon fáj - mondtam a kicsinek kedvesen, mire hisztisen belesikított a fülembe.
- Tudod mit? Akkor inkább majd a babáknak a haját fésüljük ki, rendben? - mosolyogtam, ahogy kezembe vettem egy babát, hozzá pedig a kis fésűt és elkezdtem fésülgetni a babát.
A kislány erre csillogó szemekkel elvette és ő folytatta. Én addig próbáltam kivenni a hajamból a fésűt, de az beleszorult. Nagyon fájt.
Körbe néztem a nappaliban. Hol van Dave?
- Dave - szólítottam meg lágyan.
Semmi válasz. Felkeltem a kanapéról és elindultam a keresésére. Mindenhova benéztem. Nolan szobájába is, hátha ott lapul.
Érdekes, hogy be van sötétítve. Odamentem a függönyhöz és kihúztam, hogy jöjjön be egy kis fény. A redőnyt is felhúztam, majd magam mögé néztem a szobában. Sikkantva ugrottam egyet. EKKORA KUPIT EGY HAPSI SZOBÁJÁBAN HOGY LEHET ÖSSZEHOZNI?! Az odáig oké, hogy pasi, de azért a szennyest tudjuk már, hogy hol a helye. Az ágya sincs bevetve. Porszívózva már nem tudom, mióta nem lett a szőnyeg. De sejtem hogy fekete lenne ez a szőnyeg, csak most szürke. Gyorsan kimentem a szobából. Dave-t a kisszobában találtam meg, ahol kockázott. Lementem Izzyhez és megkértem, hogy segítsen nekem kitakarítani a bátyus szobáját mert az megegyezik jelenleg egy disznóóllal. A kicsi nagyot kacagva jött velem. Amint meglátta a sok ruhát, szaladt a fürdőbe a ruhás kosárkáért. Édesen húzta maga után. Segítettem neki bevinni és elkezdtük összeszedni a szennyest a földről, a szekrényről, az ágyban is találtunk pár zoknit.
Dave jelent meg durcás arccal az ajtóban.
- Nem lehetsz Bátyó szobájában - mondta.
Meglepve néztem a kisfiúra.
- Oh, bocsánat, nem tudtam - pirultam el. Megfogtam Izzy kezét és kimentünk a szobából. Becsuktam az ajtót magam után.
Lementünk a konyhába.
- Mit kértek vacsorára? - kérdeztem kedvesen.
Összenéztek, és cukin mondták, hogy melegszendvicset.
Bólintottam és elkezdtem csinálni. Kipakoltam a sütőből. Elmostam a piszkos tepsiket, majd alufóliát tettem a rácsra. Kikerestem az alapanyagokat, majd elkezdten csinálni. Már lassan 7 óra, Nolan nemsokára haza fog jönni. Nem baj, csinálok egy kis meglepit a gyerekeknek. Mosolyogva tevékenykedtem a konyhában. Izzy menet közben megjelent mellettem és csillogó szemekkel nézte, ahogy csinálok nekik sütit. Édesen érdeklődött a dolgok után. Mosolyogva válaszolgattam a kicsi kérdéseire. Adtam is neki egy kis kanállal a finom krémből. De amint a kislány bekapta a kiskanalat, Dave is megjelent egy kis kóstolóért. Kuncogva hagytam, hogy a gyerekek körbe rajongjanak engem, miközben ráöntöttem a piskótára. Közben megsültek a melegszendvicsek, amik már nem is érdekelték a gyerekeket. Belém kapaszkodtak, ahogy szedtem ki a szeleteket egy tányérra. Szép piramist csináltam a kockákból.
Raktam volna az asztalra, mikor a gyerekek felsikoltottak, majd engem felborítva rohantak a megérkező bátyjukhoz. Én meg nyilván nem tudtam rendesen az asztalra tenni a sütiket. Rám borultak. A tányér lassan lecsúszott a fejemről és a földre esve széttört. Ijedten kezdtem összeszedni a maradványokat.
Ahogy szedtem össze, két öltönycipő jött be a látóterembe. Felpillantottam és a rendkívül elegáns Nolan nézett velem farkasszemet. Elvörösödtem szégyenemben.
- Veszek új készletet - igazítottam meg a szemüvegemet.
Az arcán mosoly terült szét.
- Nem kell. Én is rengeteg tányért törtem már el miattuk. A gyerekekkel nehéz. Dave, mutasd meg Annabelle-nek a zuhanyt kérlek, Izzy, szaladj a felmosóért!
Dave odaállt mellém, mintha azt kérdezné, hogy indulhatunk-e.
- Magamtól buktam fel - mondtam Nolanre nézve.
- Magamtól buktam fel - mondtam Nolanre nézve.
Felálltam és Dave-vel mentem. Izzy hangját hallottam, ahogy távolodtunk, de már nem tudtam kivenni, hogy mit mondott. Felmentünk az emeletre és Dave a fürdőt rejtő ajtóra mutatott. Egy puszival köszöntem meg neki, majd bementem. Levetkőztem. Majd a zuhanykabinba beállva tusolni kezdtem. Próbáltam gyors lenni, meg nem eldugítani a lefolyót a sok habtól és pudingtól. Rendesen megmostam a hajamat. A telefonom zörögni kezdett a nadrágzsebemben. Megtöröltem a kezemet és kinyúltam érte. Ramsy hívott. Felvettem.
- Hali, mi volt a szülőin? - kérdeztem Ramsyt egyből.
- Szia, mindent leírtam, ami szükséges neked. Nem is tudtam, hogy az a szexi szőke tanár az osztályfőnököd.
- Mivel nem ő az osztályfőnököm, ma kérték meg, hogy tartsa meg a tanár úr helyett a szülőit.
- Mikor lesz a kövi? Menni fogok arra is! - mondta izgatottan.
- Ramsy, mi történt? - kérdeztem lassan.
- Annabelle, hidd el nekem, ez a pasi egy szexisten! Elég volt a szemembe néznie és felizgultam! - sóhajtott a telefonba.
- Szia, mindent leírtam, ami szükséges neked. Nem is tudtam, hogy az a szexi szőke tanár az osztályfőnököd.
- Mivel nem ő az osztályfőnököm, ma kérték meg, hogy tartsa meg a tanár úr helyett a szülőit.
- Mikor lesz a kövi? Menni fogok arra is! - mondta izgatottan.
- Ramsy, mi történt? - kérdeztem lassan.
- Annabelle, hidd el nekem, ez a pasi egy szexisten! Elég volt a szemembe néznie és felizgultam! - sóhajtott a telefonba.
- Ramsy, nyugi, ne dőlj be neki. Az a tanár nem ember! - súgtam neki idegesen.
- De attól még biztos jó az ágyban!
- Reménytelen vagy! - szidtam halkan.
Ramsy a telefonba nevetett.
- Lassan jöhetsz értem.
- Nem tudok sajnos, elfogyott a benzin a mociból. Holnap fogok megtankolni.
Sóhajtottam.
- Akkor hazamegyek egyedül - mondtam.
- Ugye nem haragszol? - kérdezte Ramsy aggódó hangon.
- Nem, nem tudok senkire se haragudni - mondtam lágyan.
Letettük.
Elzártam a vizet. Majd elrendeztem magam.
Felöltöztem és kimentem a fürdőből. Lementem vissza a konyhába, ahol Nolan meg a kicsik sütiztek.
- Akkor én most megyek.
- Máris? Ugyan már, gyere te is, együnk egy picit. Ha már nem kértél pénzt, akkor megetetlek - mondta Nolan.
- Köszönöm, nem vagyok éhes - vakartam a tarkómat, de a gyomrom elárult. Hangosan kordult egyet. Nolan szája mosolyra húzódott, én pedig védekezőn a hasamra fektettem a kezem.
- Köszönöm, nem vagyok éhes - vakartam a tarkómat, de a gyomrom elárult. Hangosan kordult egyet. Nolan szája mosolyra húzódott, én pedig védekezőn a hasamra fektettem a kezem.
- Hallom az igazságot, Annabelle - mondta. - Gyere egyél velünk.
- De csak három főre csináltam kaját. Nem akarom elenni előletek - mondtam neki lágy hangon.
- De csak három főre csináltam kaját. Nem akarom elenni előletek - mondtam neki lágy hangon.
- Én megosztom veled - szólalt fel hirtelen Izzy. - Úgysem vagyok annyira éhes.
Nolan felnevetett.
- Erre semmi szükség, húgi. Majd én megosztozom Annabelle-el - mondta mosolyogva.
Leültem Nolan mellé. Zavarban voltam. Nem hittem volna, hogy marasztalni akar majd. Hisz egy csomó dolgot elrontottam, mikor a gyerekekre vigyáztam.
- Jól viselkedtek amúgy - mondtam, ahogy kaptam egy fél szelet kenyeret Nolantől.
Leültem Nolan mellé. Zavarban voltam. Nem hittem volna, hogy marasztalni akar majd. Hisz egy csomó dolgot elrontottam, mikor a gyerekekre vigyáztam.
- Jól viselkedtek amúgy - mondtam, ahogy kaptam egy fél szelet kenyeret Nolantől.
- Csak őszintén, Annabelle. A testvérük vagyok, ismerem őket - mondta az öltönyös srác, ahogy közénk tolta a tányérját. - Egyél belőle amennyit szeretnél.
- Elsőnek megeszem ezt a felet - mutattam a félszelet kenyeremre. - Tényleg jók voltak - védtem őket.
- Elsőnek megeszem ezt a felet - mutattam a félszelet kenyeremre. - Tényleg jók voltak - védtem őket.
Erre Nolan úgy nézett rám, mintha a lelkembe látott volna. Melegség töltött el belülről és zavarodottság. Miért néz rám így? Mintha én lennék a világszépe. Mintha nálam szebbet tényleg nem látott volna vagy valami ilyesmi. Abban a pillanatban el is hittem, hogy különleges vagyok. Nem sokan néztek így rám. Még egy napja se vagyok itt, de már is úgy érzem, hogy ez a fiú nem szokványos. Ugyanis gimisen nem lehet úgy elmenni dolgozni, hogy öltönyben jön haza. Ez pedig gyanús volt nekem. Ráadásul ahogy megnézett, mikor ideértem, azt hittem pofán vágom. Mondjuk Ramsy ruhái voltak rajtam, mit vártam, hogy majd átnéz rajtam? Annak a lánynak külök ruhatára van pasizásra.
Nyeltem egyet. Hirtelen forróságot éreztem az arcomban. Elpirultam.
Nyeltem egyet. Hirtelen forróságot éreztem az arcomban. Elpirultam.
- Azt hiszed, hazudok? - ráncoltam a homlokomat.
- Eszemben sincs. Csak azt hiszem, hogy védeni akarod a rosszcsontokat - mondta egy hihetetlen mosollyal.
Visszafordultam a kajámhoz.
-Tényleg jól viselkedtek. - Isten a mennyekben, tegyél róla, hogy ne nézzen be soha a kanapé alá, aholm a törött váza van!, gondoltam.
Hirtelen úgy éreztem, hogy a melegszendvics nem elég nekem. Egyszerűen egy falat se telítette a gyomromat. Felkeltem az asztaltól.
- Most már tényleg mennem kell - mondtam szinte elhaló hangon.
Nem hallottam, hogy Nolan mit mond, már az ajtón kívül voltam a cuccaimmal. A szaglásom és a hallásom kiélesedett és az erdő szagának az irányába mentem. Biztonságosabb, ha a csatornán keresztül megyek az erdőbe enni, mert így simán kiszagolnak engem. Az meg nem lenne jó. Az első útba eső akna fedelet felnyitottam és leugrottam a sötétségbe. Felettem lecsukódott a vasajtó én meg rohanni kezdtem a nekem megfelelő irányba. Karmaim kipattantak a kezemen, a fogaim is hegyesedni, élesedni kezdtek. Ugrottam egyet és felvettem az egyik alakomat a háromból. Volt a tündér alakom, a hegyes fülekkel villogó szemekkel meg stb., volt egy fekete farkas alakom, ami egy hatalmas fekete farkas volt, és a harmadik pedig a szellemleopárdos alakom. Ez volt a legnagyobb és legveszélyesebb alakom. Hangtalanul futottam a csatornában, állati ösztöneimet követve. Mikor a város szélére értem, szinte kitörtem az aknafedelet a helyéről. Nem foglalkozva vele, berohantam az erdő mélyére. Szaglásztam, merre találok magamnak megfelelő táplálékot.
Kis keresgélés után megpillantottan egy őzet. Nem mozdultam. Közelebb merészkedtem csendben hozzá és rávetettem magam. A táplálkozásomat nem mesélem el nektek, mert ilyenkor gusztustalanul eszem.
Táplálkozás után pedig elindultam haza a holdfény alatt.
Visszafordultam a kajámhoz.
-Tényleg jól viselkedtek. - Isten a mennyekben, tegyél róla, hogy ne nézzen be soha a kanapé alá, aholm a törött váza van!, gondoltam.
Hirtelen úgy éreztem, hogy a melegszendvics nem elég nekem. Egyszerűen egy falat se telítette a gyomromat. Felkeltem az asztaltól.
- Most már tényleg mennem kell - mondtam szinte elhaló hangon.
Nem hallottam, hogy Nolan mit mond, már az ajtón kívül voltam a cuccaimmal. A szaglásom és a hallásom kiélesedett és az erdő szagának az irányába mentem. Biztonságosabb, ha a csatornán keresztül megyek az erdőbe enni, mert így simán kiszagolnak engem. Az meg nem lenne jó. Az első útba eső akna fedelet felnyitottam és leugrottam a sötétségbe. Felettem lecsukódott a vasajtó én meg rohanni kezdtem a nekem megfelelő irányba. Karmaim kipattantak a kezemen, a fogaim is hegyesedni, élesedni kezdtek. Ugrottam egyet és felvettem az egyik alakomat a háromból. Volt a tündér alakom, a hegyes fülekkel villogó szemekkel meg stb., volt egy fekete farkas alakom, ami egy hatalmas fekete farkas volt, és a harmadik pedig a szellemleopárdos alakom. Ez volt a legnagyobb és legveszélyesebb alakom. Hangtalanul futottam a csatornában, állati ösztöneimet követve. Mikor a város szélére értem, szinte kitörtem az aknafedelet a helyéről. Nem foglalkozva vele, berohantam az erdő mélyére. Szaglásztam, merre találok magamnak megfelelő táplálékot.
Kis keresgélés után megpillantottan egy őzet. Nem mozdultam. Közelebb merészkedtem csendben hozzá és rávetettem magam. A táplálkozásomat nem mesélem el nektek, mert ilyenkor gusztustalanul eszem.
Táplálkozás után pedig elindultam haza a holdfény alatt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)