Ezek voltak a tündérek, angyalok,
démonok, alakváltók és még jó pár ismert és ismeretlen mitologikus lény.
Mind-mind békében éltek egymás mellett. Túl szép, hogy igaz legyen? Így van. Az
anyatermészet is így gondolhatta, ugyanis létrehozott egy olyan erőt és
késztetést, aminek hatására ezek a lények háborúzni kezdtek. A békés fajok
erőszakosak lettek, az egyének többé nem voltak egyenlőek. Elkezdődött a
természeti differenciálódás, az alsóbb- és felsőbbrendű fajok kialakulása.
Fajok pusztultak ki, akik nem
tudták felvenni a harcot. Mások rabszolgák vagy tenyészállatok lettek. A
gazdagok éltek, a szegények haltak. Megtörtént a természetes kiválasztódás és
szinte a semmiből létrejött egy új világ. Az emberek világa, ahol törékeny
halandók éltek isteni környezetben. Akik hasonlított hozzájuk, mégis
különböztek tőlük. Az emberszabásúak pedig igyekeztek köztük élni.
Elsőként az angyalok foglalták el
helyüket az emberi világ felsőbb szféráiban. A halandók istenként imádták őket
és egy felsőbb hatalom szószólóinak hitték a szárnyas lényeket. Jól éltek az
emberek között. Idővel megtanulták, hogy az emberek hitéből hasznot és erőt
tudnak meríteni.
Amikor ezt meghallották, mentek az
alakváltók is. A hagyományos állatok között kiválóan el tudtak vegyülni. Ha jól
választottak formát, az emberek gondoskodtak róluk vagy éppen békén hagyták
őket. Itt is megtörtént a differenciálódás. Bizonyos alakok berögzültek, így
lettek az alakváltók specializálódva például oroszlánra, farkasra, medvére,
illetve még más fajokra. Ők is ott maradtak.
Szerencsével jártak a démonok és a
boszorkányok is. Illetve még más fajok. Azonban az ember egoista faj volt – nem
tűrte meg a felsőbbrendű fajokat a sorai közt. Elkezdték irtani a jövevényeket,
már akikről tudták, hogy nem emberek. Valakik visszamenekültek a dimenzióikba,
ami háború sújtotta volt. A többiek szinte kihaltak az emberek világában.
Ugyanis az emberek gyengék, de tanulékonyak – kiderítették a lények
gyengepontjait és oda ütöttek, ahol fájt.
Most már tudod, kedves Olvasó, hogy
honnan indulunk ki. Ebből a hatalmas kozmoszból azonban kiemelném a démonokat.
Annyiban különlegesek, hogy már az emberi világ megjelenése előtt volt egy
bizonyos hierarchikus rendszerük. Megvoltak a saját szabályaik, amiket mindenek
felett tisztelniük kellett. Nemesek és szegények, ragadozók és prédák voltak.
Azonban néha az erős fajok is prédákká váltak. Hogy ez hogyan lehetséges?
Vegyük például az éjdémonokat vagy
az elemeket uraló démonokat. Az éjdémonok csápjai a gerincük tövéből nőtt ki,
amik a leélt éveik szerint lettek hosszabbak és lett belőlük több. Ezeknek a
végtagoknak saját tudatuk volt és a gazdatest meg tudta változtatni az
anyagukat ezeknek a csápoknak. Lehetett a legerősebb fegyver vagy akár a
legpuhább szőrme. Rendkívül értékesek voltak. Ezért tömegesen vadászták őket.
Az elemeket uraló démonokban volt
található egy ’gömb’. Ez a gömb tartalmazta az erejüket. Végtelen tűz, víz,
szél vagy levegőforrások, amikkel kis energiát közölve félelmetes mennyiségű
energiát lehet előállítani. Ők is vadászlistán voltak. Tehát aki tudott
közülük, az menekült.
Ezekből a szakadárokból az emberi
világban klánok alakultak. Először a démonok kezdték el ezt, azonban később más
fajok is így tettek, mert rájöttek, hogy csapatban könnyebb boldogulni a
Földön. Titkolózni kezdtek, tanulva a boszorkányok hibájából. Nem akartak
elevenen elégni, ahogy az előbb említett csoport bátor tagjai, akik felvállalták
másságukat.
Egy ilyen világban kezdődik a
történetünk - ahol nem lehetünk biztos benne, hogy az utcán nem egy farkasember
vagy egy démon ment-e el mellettünk. Hogy az esti üvöltés valami lényhez
tartozott-e vagy csak a szél volt? Vagy esetleg a csábos lovag, aki kopogtat
éjfélkor az ablakon, igazán az-e, akinek látszik?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése